Én úgy érzem, minden jó érzésű embernek torokszorító látványt nyújt annak a 17 éves lónak a fizikai állapota, mely fotóit tegnap a Facebookon láthattátok. Lakossági bejelentésre mentem, mint általában mindig, és bizony szemtől szembe még szomorúbb látványt nyújtott a ló. A bejelentő elmondása alapján ez a szegény ló naphosszat ott áll a karámban sokszor víz és élelem nélkül, mint ahogy ottjártamkor is volt. A villanypásztor elleni félelmét legyűrve igyekezett a karám szélén nőt füvet lelegelni, újból és újból nem adva föl az áhított táplálék utáni vágyat. A helyszínre érve egy fiatal lány nyitott ajtót, és miután meglátta teherautónkat valami olyasmi megjegyzéssel, hogy "tudtam, sejtettem, hogy ez lesz Gabóca miatt" fogadott. Beszédbe elegyedtünk, elmondtam miért is jöttem, és megkérdeztem miért ilyen sovány ez a  szegény ló?! Ő azt felelte, azért ilyen sovány, mert beteg. Közölte velem a kezelőorvos nevét, aki gyógyította a lovat, ha volt rá pénz, és ha hívták. A lány elmondása alapján neki hét lova van ezen a területen, a többi nem az ő lova. Telefonon hívtam a ló kezelőorvosát, és megkérdeztem tőle a ló kóros soványsága indokolt e betegségéből kifolyólag? Abban persze mindketten egyetértettünk, hogy egy beteg ló táplálkozási igényét befolyásolja a betegsége, de ez a ló egyértelműen nem csak attól sovány mert beteg, hanem azért mert nem kapott elegendő táplálékot. Időközben körbejártam a lóval kapcsolatos történéseket, tudomásom szerint remélhetőleg az elkövetkezendő időkben jobbra fordul a sorsa, és elkerül onnan. Talán aki hozzászólt  a Facebookon a témához, majd erről is beszámol nekünk... Véleménye szerint ott azon a helyen gondozzák, szeretik a lovakat, persze profitot várva tőlük (mondta a lány). Ez valahol végül is természetes, de akkor az miért nem természetes, hogy olyan körülmények között tartsanak lovakat, ami a lovakhoz is méltó. Mert hogy ebben a lovardában is egy olyan kép tárult elém, ahol a lovak valószínűleg nem érzik jól magukat, csak ez senkit nem érdekel. Nem tudom megérteni, hogy némely emberek valójában miből gondolják, hogy a mai világban meg lehet élni a lovagoltatásból, üres zsebbel, a lovak kárára, illetve abszolút nem figyelembe véve a lóhoz méltó élettér biztosítását. A lovak összesen 14-en voltak egy kb. 40x40-es tákolmányos karámban, mely területi adottságai miatt lejtős volt, ezenkívül beton elemek álltak ki a földből itt-ott. Az itatásra szolgáló kádon lehetett látni az idő múlását, mely során egybefüggő zöld alga, és moszat telepedett meg rajta és persze szinte üresen tátongott, mondván most itták pont ki a vizet... Végül is a lovak fizikai állapota egy-két kivétellel elfogadható volt, de nagy részükön látható volt az elmúlt évek kemény munkája, a marsipoly nyoma. A karám, mely zsúfolásig volt a lovakkal, (a lány elmondása alapján is,) az idei évben nem volt takarítva, de szerintem még  a tavalyiban sem. El tudom képzelni ha esős időszak lenne, hogy nézne ki a karám és a saját trágyájukban tocsogó lovak... Az istálló viszont kellemes csalódás volt a maga régies stílusában kialakított hangulatával, annak ellenére, hogy a lovaknak nem boksz, hanem állás volt kialakítva. Persze azt minden lótartónak tudnia kellene, hogy az Uniós csatlakozás óta az állatvédelmi törvényekben le van írva, hogy állásban nem lehet lovat tartani! De kit érdekelnek ilyen bagatell dolgok, meg lóútlevél, stb., stb.. Az igaz, hogy jártam már olyan lótartó helyeken is, ahol sokkal rosszabb körülmények között tartottak lovakat, de mégis elszomorít a tény, hogy mennyire nem a lovakról szól a történet, ők csak eszközei valaminek, amit profitnak nevezünk. Tényleg szeretik őket? Mert mind azt mondja, vagy csak szeretnének velük valamit elérni az életben? Gyerekeket lovagoltatnak ilyen helyeken, kérdezem én, mire tanítják őket, a jövőnemzedéket, a felelősségteljes állattartásra, az állatok tiszteletére és szeretetére?! Azt tudom, ha rajtam múlna nem engednék lovardát működtetni a létszámnak megfelelő karám, és legelő nélkül. Nagyon dolgozom rajta, hogy ez egyszer így is legyen. Végül is összefoglalva  a hely max két-három ló tartására alkalmas, természetesen megfelelő napi mozgatás mellett. Ahogy beszélgettünk a balesetveszélyes kikötő előtt, ahol a kikötött csikó le is lépett a betonszegélyről, de alkalmazkodva a helyzethez megoldotta a problémát. A szemem önkéntelenül a távolba meredt, ahol két lovat vettem észre egy hatalmas zöld legelőn. Búcsúzáskor csak annyit mondtam, látod, ők ketten igazán lóhoz méltó életet élhetnek...

Az elmúlt napok bőven eseményekkel teltek állatotthonunkban, végül is ez nem újdonság, ennyi állat mellett mindig történik valami, mely részben felelőtlen, szívtelen embereknek köszönhető. A Németjuhász kutyus igen szomorú az eltelt napok óta, csak fekszik, és nem igazán érdeklik a körülötte történő események. Talán az jár a fejében, mit is követhetett nyomorult gazdája ellen, hogy csak úgy eldobta őt. Talán idővel megbocsát neki, és rájön, hogy gazdája nem érdemli meg, hogy bánkódjon miatta. Barbi pacinak ismét le kellett cserélni a szilikonos gyógypatkóját, de öröm hírrel szolgált a kovács, Barbi jobb patája szinte teljesen meggyógyult, a bal még nem igazán tökéletes. Kérlek Benneteket Kedves Olvasóim, ha valaki meg tudná őt ajándékozni Biotin készítménnyel, nagyon megköszönnénk. Ő, meg én. A sok ivartalanítás és az állatok etetése, orvosi ellátása mellett nagyon szűkösek az anyagi lehetőségeink.

Csiperke kutyus, kiről szintén beszámoltam az előzőekben, (Ő az akin átment egy autó) alig épült fel a balesetből, melyet végül is szerencsésen megúszott a pocakjában fejlődő kiskutyákkal együtt, kiknek mint az ivartalanítás alkalmával kiderült, esélyük sem lett volna a megszületésre, hiszen Csipi méhe olyan szinten sérült a balesetben, hogy biztosan elpusztult volna az ellésben. Ahogy simogattam Csipit, vettem észre meg vannak duzzadva a cicijei, nem volt kérdéses vemhessége. Dr. Erdélyi Gáborral egyeztetve elvittem őt ivartalanításra, melynek során csipiből hét kiskutyát műtött ki a Doktor úr.

Megszülettek az első kiskecskék, kiknek születését terveztem, hiszen a kecske tején nagyon sok árva állatkát neveltem már fel. Többek között Szilaj is ennek a csodálatos nedűnek köszönheti az életét. A kecsketej gyógyító értéke már az Ókorban ismert volt. Hippokrates az ógörög orvos gyógyszerként használta a kecsketejet különböző betegségekre. A 16. században élt Paracelsius természettudós és orvos, a kecsketejet nagyon értékesnek tartotta, és a kecsketejsav különös gyógyító hatását hangsúlyozta. A vitaminok a kecsketejben különböző mennyiségben fordulnak elő. A, B, vitaminok egyes fajtái például nagyobb mennyiségben vannak jelen benne, mint az anyatejben. Ha a csikónak dajkára van szüksége a kecske ezt a szolgálatot is remekül ellátja, a kiscsikót életben tartja és felneveli.

Ezenkívül a Mátyás Tanyán jártam lakossági bejelnetésre, melyről a legközelebbi írásomban számolok be, de pár fotót azért megelőlegeztem a Facebookon...

Ők is barátok, lehet hogy ők is kecsketejen nevelkedtek fel... :)

Ma olyan sz.r napon van, és sokszor olyan jól esik kiírni magamból a dolgokat. Hazajött Meggy, (NA NEHOGY AZT GONDOLJÁTOK, HOGY ETTŐL VAN SZ.R NAPOM!!!!) úgy érzem, minden olyan kilátástalan, tele vagyok gondokkal, lelkiismeret furdalásom van, hiszen olyan sok bejelentést kapok lovakkal, illetve kutyákkal kapcsolatban, és sokszor nem tudok segíteni, pedig annyira szeretnék! Nagyon bánt, hogy nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy majd' 20 évvel ezelőtt elköteleztem magam, akkor még úgy gondolva, hogy megváltom a világot. De hamar rá kellett jönnöm, képtelen vagyok rá, nem tudom megváltoztatni az emberek hozzáállását az állatokhoz, és ezért néha olyan egyedül érzem magam abban amit csinálok. Végül is nem panaszkodhatom, mert az elmúlt időszakban oly sok jó embert ismertem meg, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és sok mindenben igyekeznek segíteni állatotthonunk lakóinak. Na mindegy, majd csak lesz valahogy! Visszatérve Meggyre, sokat beszélgettünk új munkájáról, melyben kívánom, hogy megtalálja számítását, és hitét, mert az van neki. Várom a hétvégét, mert akkor újból hazajön, és ott folytatjuk eszmecserénket, ahol abbahagytuk. Este 10 órakor megszólalt a telefonom, és a kedves bemutatkozás után az úriember elpanaszolta miért is hívott ilyen késői órán. Taxis barátunk (merthogy Ő egy taxis) boldogan konstatálta, hogy végre valahára elért valakit a sok-sok kutyás menhely közül... Szeme láttára raktak ki egy kutyát a forgalmas autóúton, egy új fekete kombi Mercedesből. Első kérdésem az volt fölírta e a rendszámát annak a rohadéknak?! De sajnos nem tette, mert Ő maga is megdöbbent a látottakon, és csak a kutya biztonsága volt fontos számára. És egyszer csak ott feküdt a kutya  a lábánál a földön, és azt se tudta, akkor most hogyan tovább? Elmondása alapján hívta Édesapját, keressen menhelyeket az interneten S.O.S.-ben, így jöttünk a képbe mi is. Miután fölfogtam a kérdést, hogy be tudunk e fogadni egy 5 év körüli hatalmas kan Németjuhász kutyát, máris jött a másik gondolat, hogy hova is helyezem el, hiszen nincs üres kennelem.... Vagy hogy egyáltalán hogy fog viselkedni a többiekkel, hiszen nem ivartalanított. De ahogy elmondta a történteket, olyan jól esett hallani, hogy vannak ilyen emberek is, hogy képtelen voltam nemet mondani neki. 15 percen belül itt állt a kapuban egy nagy autó, méretben hozzáillő nagydarab férfi, aki ránézésre, kinézetre igen kemény fizimiskát mutatott, kenyérre kenhető vaj szívvel, no és persze méreteiben az előzőekben elmondottakhoz hasonló csodaszép nagy termetű Németjuhász kutya. Taxisom elmondta, hazavinné, de otthon Őt nap, mint nap egy három éves Staffordshire Terrier kan várja, úgyhogy nem meri bevállalni, hogy hazavigye hozzá. Megértettem Őt, nyakörvet tettem a kutya nyakára, akit Rénónak neveztünk el, búcsút vettem a vajszívű embertől, és bevittem új szerzeményemet a kertbe, és azon töprengtem, hova is szállásoljam el éjszakára, mert hogy már nagyon késő olt, és nem tudtam, hogy fog reagálni a többi kutya közeledésére sötétben. Úgy döntöttünk Meggyes javaslatára, hogy első éjszakáját a lómentő buszban tölti. Így is lett, másnap reggel bemutattuk őt a többieknek, és a délelőtt folyamán kiderült, hogy egy nagyon kedves, szófogadó, jól nevelt, minden összetűzést kerülő, gyönyörű Németjuhász ő. Ezúton is várom örökbefogadóját, hátha valaki pont rá várt. :)

Majdnem elfelejtettem Veletek megosztani azt a szomorú hírt, hogy Bravó ismét az elkülönítő karámban van. Úgy gondoltam Sárit és Szilajt, no és Bravót ismét megpróbálom összeszoktatni a ménessel. Sári és Szilaj teljesen normálisan viselkedett miután kivittük őket is a legelőre. Egy kicsit nyugodt is voltam, hiszen "szegről-végről" ismerték már egymást, a közös istálló és a karámok fölött átszaglálást illetően. Sári és Szilaj szorosan egymás mellett állva várták a többiek támadásait, ami hál' Istennek elmaradt, illetve nagyon gyenge ijesztgetésben ki is merült. Sajnos Bravóból újfent kibújt a kisördög, mert egyik pillanatról a másikra támadásba lendült a tőle sokkal nagyobb méretű, de betegségéből, illetve korából kifolyólag gyengébb társai ellen. Reménykedtem benne, hogy talán felhagy ezzel a viselkedésével, de nem tette. És mi, amíg leoltottuk veszettségoltással a népes kutyafalkámat olyan szinten bántalmazta Maholt, az öreg kancát, hogy szegény tiszta harapás volt. Nagyon mérges lettem Bravóra, és azonnal behoztuk őt. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért viselkedik így társaival, én tisztában vagyok vele, hogy a lovak között is megvan a hierarchia, lehet, hogy őbenne még ennyire élnek az ősi ösztönök, hogy a gyengéket el kell űzni a ménesből? És hát ebben a ménesben szinte mindenki gyengének számít, aki nem öreg. Szomorúan nézem, ahogy egyedül tölti a napjait az elkülönítő karámban, egy kicsit vigasztal, látszólag ő nem szomorú. Lehet, hogy ő így boldog, hogy nincs ellenfele? Nagy kérdés számomra, talán egyszer kapok rá valami értelmes magyarázatot, lehet az is, hogy fóbiája van ha sokan veszik körül őt?! Sárival és Szilajjal olyan jól kijött, míg csak hárman voltak... Végül is akkor sem büntethetem Sárit és Szilajt azzal, hogy nincsenek kiengedve a legelőre, csak azért, hogy Bravó ne legyen egyedül, hiszen mér növöget a fű!

Elment a lány "szerencsét próbálni", akit én csak úgy, "Meggynek" hívok. Az élet sodorta hozzám, ámbár évek óta ismerem Őt, barátságunk lassan szövődött az évek múlásával. Mindig nagy tisztelője voltam hitének, azért, amit az állatokért tett és tesz, és talán ez az odaadás sodorta  Őt ebbe a helyzetbe, ami válságossá tette életét. De ez végül is maradjon az Ő titka, hiszen nem azért írtam le, hogy mindenki tudja. Persze aki ismeri, mindezt amúgy is tudja. Amit maga mögött hagyott az a múltja, és már nem is firtatja. Jó lett volna ha itt marad velünk, de lehetőségeim egyelőre nem tették lehetővé, hogy segítségét méltán viszonozzam. Kutyafalkáját felpakolta, és elment a messzi távolba...  Ha netán Ő is olvassa, szeretném ha tudná, hogy mi mindig szeretettel várjuk vissza!

Betyár egy győnyőrű csődőr, ki az alapítvány vendégszeretetét élvezi lassan két éve. Csődőr mivoltjának és heves vérmérsékletének köszönhetően sajnos több időt tölt a bokszban, mint társai között. Borzasztó rossz tartási körülmények miatt kellett őt megszabadítani kegyetlen gazdájától a helyi önkormányzat kérésére. Nos, a lényeg Húsvétot ünnepeltünk, mondjuk hozzáfűzöm teljesen mindegy mit ünnepelünk, védenceink ugyanolyan bánásmódot, törődést igényelnek, mint bármelyik más napon. Húsvét hétfő reggelnén jön Gyözi, (az én unokaöcsém, és egyben nagy támaszom és segítségem elhivatottságomban) szóval jön Gyözi, "gyere Évi, úgy nézem Betyárral valami gond van, nézd meg te is mi lehet a baj" Nem egyértelműen a kólikára jellemző tüneteket mutatta, de jobb félni, mint megijedni, hiszen minden lovas tudja, a kólika egy igen veszélyes betegség a lovakra, némely típusa percek alatt elviheti a lovat. Hú, nagyon megijedtem, átfutott az agyamon, ünnep van, kit is érek el S.O.S.-ben?! Hál' Istennek az én gyönyörű ménesemben koruk, és a már meglévő betegségek ellenére ritkán kell orvost hívni. Természetesen elsőként Dr. Kurucz Jánost hívtam, hiszen Ő a lovaim gyógyítója, és bíztam benne, hogy mint mindig most is számíthatok rá. Hát persze, hogy pont ünnepet ment köszönteni lányának, de mégis egy órán belül itt volt. Alaposan megvizsgálta Betyárt, aki önmagához képest ezt szépen tűrte is Gyözi felügyelete mellett. A doki azt mondta, úgy érzi semmi komoly gond, de a biztonság kedvéért kapott szurikat és ellátott minket tanácsokkal, mit hogyan. Betyár azóta is jól van, eszik, iszik, (lehet megviselték a frontok).

Eljött hozzánk a családom, ebéd után tettünk egy nagy sétát, most a kutyafalkám főleg apraját képviselő csapatával, melyet meg is örökítettem. Látogatónk nagyon kevés volt, de ezt a húsvéti ünnepeknek tudom be. Hazafelé már traktorral vontatott lovaskocsin jöttünk, csuda jó buli volt mind nekünk, mind a kutyáinknak. :)

Eljött a Húsvét, Jézus feltámadásának ünnepe.

Ezt csak azért írtam le, ennyire mélyrehatóan, mert a napokban a tvben sok-sok járókelőt megkérdeztek, hogy mit is ünneplünk Húsvét alkalmával. Szomorúan láttam szinte senki nem tudott értelmes választ adni a kérdésekre. Elgondolkodtató.

Sajnos rossz idő is jött az ünnepekkel, de hál' Istennek megjött a várva várt eső, talán lesz fű a lovainknak a legelőn, és télire a padláson. Járt nálunk a Nyuszi is, a Magyar Daewoo-Chevrolet Klub csapatából egy maroknyi ember személyében, kik ajándékképpen ellátták kutyáinkat, lovainkat, cicáinkat sok-sok adománnyal. Ha netán olvassák a blogomat, ezúton is köszönöm Nekik Állatotthonunkban élő állatok és a magam nevében! Az összeszokott kis társaságban nagyon kedves állatszerető embereket ismertem meg. Ezenkívül annyi minden történt velünk, körülöttünk,  hogy csak na! Bizsut és csikóját kiraktuk a karámba, csodálatos érzés volt látni a kiscsikó első vágtáját, rácsodálkozását a kinti világra, melyet meg is örökítettünk, és talán már láttátok is a Youtubeon. Volt varratszedés, Peginek, és a minden lében kanál Málnának. Volt vakcinázás, volt farkaskarom beszakadás, került hozzánk egy kiskutya, akin átment egy autó, és Ő mégis él és hál' Istennek napról napra jobban van, jártunk a Rex alapítványnál, Király Péter jóvoltából kaptunk kutyakosarakat, kutyavitamint, és egy kis tápot. Úgyhogy úgy érzem a Nyuszi ebben az évben igen gavallér volt állatkáimmal. (Végülis Ő is egy cuki állatka...) :)

Kedves blogolvasók! Felkerült Bizsu csikójának, Barkának első vágtájának videója.

Eljött a napja, hogy Bizsu csikóját, kinek végül is a szavazatok alapján Barka lett a neve, kivittük a karámba. Várakozásunknak megfelelően úgy viselkedett, ahogy csak egy kiscsikó tud ahogy felfedezi a számára teljesen új világot. Anyját agyon idegesítette azzal, hogy össze vissza rohangált, rácsodálkozott a fákra, a puha homokra és málna kutyára, aki szokásához híven mindenhol ott van ahol történés van.Szemet és lelket gyönyörködtető látvány volt ahogy ez az édes kiscsikó vékony lábain rohangált, ahogy birtokba vette a számára hatalmas karámot, melynek egyik sarkából a másikba vágtázott nyomában anyával, aki egy percre sem vette le róla a szemét. Mind ezt azt önfeledt rohangálást Bravó, aki a csikó apja, izgatottan és érdeklődve figyelte a másik karámból. Nem telt el egy pár perc , és Bizsu odaterelgette közvetlen közel a karámhoz a csikót, és ahogy összeszagoltak Bravóval a karám felső rúdján, és percekig összedugták a fejüket, olyan érzésem volt, mintha arról beszélgettek volna, hogy milyen gyönyörű csikójuk született. Ez biztos így is volt, mert Bravó békésen szemlélgette és elégedett pillantásokkal nyugtázta a csikógyereket. Jó volt látni őket így együtt, de nekem azért csak ott volt a gondolat a fejemben, hogy ha felnő, kinek is fogom örökbeadni, aki felelősséggel gondoskodik róla, és egy életen át szereti őt...

Május 20.-án ismét lesz Bottyán Equus futam, ami már hagyomány számba megy a Kincsem Parkba. Félreértés ne essék ez alapítványunknak nem hoz támogatást anyagi téren, de úgy gondolom sokszor többet ér az elismerés, melyet a Kincsem park vezetőségétől kapunk azáltal, hogy népszerűsítik a Bottyán Equus Alapítványt. Nagyon jó érzés volt a tavalyi futamnál ahogy álltam a korlát előtt és vártam a startot, ahogy vágtáztak azok a gyönyörű egészséges lovak, és én tényleg elhittem és azt éreztem öreg, beteg társaikért futnak. Ha visszagondolok még most is könnybe lábad a szemem. Imádom hallgatni a lovak patájának dobogását, ahogy a ménes elindul, hogy még a Föld is beleremeg, akkor úgy érzem ez a legcsodálatosabb érzés a világon. Csak vágtázni szabadon, versenyezve a széllel. Mindezért a csodálatos lehetőségért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Csordás Zsuzsinak, akit a barátomnak tekintek, ki a lovak szerelmese, immáron az alapítvány egyik kuratóriumi tagja, melyért külön hálás vagyok Neki, és persze azért a sok igyekezetért, melyet a lovakért, és értünk tesz. Köszönet a Kincsem Park Vezetőségének a megtiszteltetésért, hogy Népszerűsítik Állatotthonunkat, és természetesen azoknak a lovaknak, akik értünk versenyeznek ezen a napon.

Képek a tavalyi futamról:

Itt a tavasz ezzel együtt eljött az aktuális évi veszettség oltás ideje állatotthonunkban. Persze a kutyák nem igazán díjazták Dr. Erdélyi Gábor effajta látogatását. Mit ne mondjak nem álltak sorba a szuriért, némelyiket úgy kellett „levadásznunk”. Én nem is tudom honnan tudják, ha már meglátják a dokit abból nekik semmi jó nem származhat. Egy kedves ismerős által igen kedvezményes úton jutottunk chiphez, úgy hogy egy úttal kiknél még hiányos volt ez az igen fontos jelölés, most pótoltuk. Málna és Pegi kimaradt ezekből a szurikból, hiszen nem régen estek át az ivartalanításon, és így abban maradtunk a doktor úrral, hogy varratszedéskor megkapják ők is. Hát bizony mire végeztünk a 43 kutya beoltásával és az ezzel járó regisztrációval jócskán elszaladt az idő. De hát ezekkel a kötelező és igen fontos dolgokon az embernek jó érzés túl lenni, feltételezem a kutyáink is hasonló képen gondolják.

Még ki sem hűlt Ropi helye, és mi máris egy új kutyussal "gazdagodtunk" aki fajtáját tekintve, valószínűleg egy kis Corgi keverék. Ahogy átadta nekem a doktornő a kutyahordozóba zárt apró kis jószágot, láttam rajta a félelmet, és nagyon megsajnáltam, és örültem, hogy befogadtam őt. Alig tudtam kivenni szorult helyzetéből, annyira félt az embertől és az érintéstől. Az útszéléről szedték össze őt borzasztó kimerült állapotban, és vitték az állatorvosi rendelőbe, állatszerető emberek. A dokik ellátták, beoltották, de mivel ott nem maradhatott és két napig nem kereste őt senki, kérték a segítségünket. Rossz, hogy nem tudom nevén nevezni őt, éppen ezért el is neveztük Lokinak. Ettől függetlenül még reménykedem benne, hogy megtaláljuk a gazdáját, két hétig nem adjuk oda másnak, csak az eredeti tulajdonosnak, aki tudja igazolni fényképpel és a megfelelő okmányokkal, hogy övé a kutyus. Ha nem jelentkezik eredeti gazdája, várjuk az új örökbefogadót. Kicsit félénk, de nagyon kedves kutyus, úgy érzem nagyon szerették őt.

Ropi a gyömrői sintértelepről került hozzánk lassan egy éve. Fajtáját tekintve Shih-tzu- Pincsi keverék. Nagyon kedves véleményem szerint egygazdás kutyus, aki ittléte alatt nagyon sok harcot vívott társaival a szeretetemért. Csak reménykedni tudok benne, hogy most végre megtalálta az az ember, aki csak rá várt. Telefonon jelentkezett be a hölgy, azt mondta első látásra beleszeretett Ropiba ahogy megpillantotta az örökbefogadható kutyák listája között, hiszen nagyon emlékezteti pár hónapja meghalt kutyusára. Rövid ismerkedés után Ropi természetesnek vette a hölgy babusgatását és azonnal az ölébe pattant. Az örökbefogadással járó papírmunkák elvégzése után Ropit kivittük az autóhoz. és reménykedve abban, hogy ezután is jó sora lesz, elbúcsúztam tőle.

Eljött az ideje Pegi és Málna kutya ivartalanításának. Mindig vegyes érzelmekkel indulok a kutyákkal a rendelőbe, és sajnálom őket, hogy közbenjárásommal fájdalmat okozok nekik. De aztán meggyőzöm magam arról, hogy helyesen cselekszem, mint állatvédő. A gondolat akkor is ott motoszkál bennem, milyen jogon avatkozom a természet alkotta dolgokba, csak mert én úgy gondolom így van rendjén. De vígasztal a tudat, hogy így megóvom a meg nem született új élőlényeket a felelőtlen és szívtelen emberektől. Az elmúlt sok-sok év tapasztalata is igazol, hiszen olyan sok szenvedő állatot láttam, rengeteg kóbor kutya él körülöttünk, a menhelyek is zsúfolásig telve szomorú sorsú állatokkal. Elsőként Pegit vittem, aki viselkedésével még jobban elkeserített, mert úgy éreztem autózáshoz szokott kutya ő, és boldogan ugrott be az autóba, reménykedve egy jó kis kirándulásban, csak mi ketten. A rendelő ajtóba érve boldog farkcsóválása azonnal alábbhagyott, talán a jellegzetes szagok, némi rossz élményeket idéztek fel benne. Nem tudom, de a csalódottságot ott láttam a szemében. A doki azonnal tudta, hogy ilyenkor mit kell mondania nekem, hogy nehogy meggondoljam magam, míg bekötötte a kanült Pegi lábába, és én tudom, hogy igaza van. Málna Pegi után következett, ő végig bohóckodta, az egész autózást viccesnek találta, a rendelőt is a dokival együtt, mindaddig amíg fel nem került a műtőasztalra. Végül is túlvannak az ivartalanításon, remélem hamar elfelejtik az egészet, az biztos, ha netán egyszer örökbeadom őket általuk nem növekszik a kidobott, megkínzott árva kiskutyák létszáma!

Az elmúlt hét bőven tele volt történésekkel állatotthonunkban, többek között ellátogatott hozzánk immáron másodjára Sződligetről egy Speciális Otthon lakói, kik értelmi fogyatékosok. Először egy kicsit féltem az érzéstől, mely hatalmába kerített, miután letettem a telefont, megbeszélve a látogatás időpontját az egyik gondozóval. Próbáltam magam meggyőzni arról, „Édes Istenem, de hát ők ugyanolyan emberek, mint mi, és én biztos meg fogom találni velük a hangot”… Nagyon szeretem a gyerekcsoportokat, ovisokat, sulisokat, szeretek velük beszélgetni a lovakról, a felelősségteljes gondolkodásról, az állatokkal szembeni megfelelő magatartásról. De ez akkor is más. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben vártam érkezésüket, és mentem eléjük, ahogy megláttam a nagy buszt, mellyel érkeztek. Kicsit izgultam a kutyák és a lovak hogy fognak viszonyulni hozzájuk, de megint csak tanultam az állatoktól, az ő érzelmi világuk olyan tiszta, és őszinte, nekik csak jó és rossz ember létezik. Szinte nem tudtam szóhoz jutni mikor az első két emberke leszállt a  buszról, és azonnal belém karolt, és úgy viselkedett velem, mintha ezer éve ismernénk egymást, őszintén és szeretettel fordulva felém. Boldogan vezettem őket végig állatotthonunk lakói között, és ők úgy viselkedtek, akár a gyerekek, újból és újból rácsodálkozva a lovakra, és rám. A lovak és kutyák a legtermészetesebb módon fogadták a határozatlan kezek, és hangok által felkínált almát és répát. Ahogy elnéztem kísérőiket, ápolóikat, úgy éreztem az én elhivatottságom eltörpül ezek mellett az emberek mellett, akik nap, mint nap együtt élnek, és gondozzák ezeket a beteg embereket. Minden tiszteletem az Övék!

Vemhes, vagy nem vemhes? Tettük fel a kérdést magunknak hetekkel ezelőtt, miután láttuk, hogy Bizsu a horti tanyáról elkobzott ló igen formás pocakot eresztett a hónapok múltával, hogy állatotthonunkba került. Úgy hogy örömmel újságolom Nektek, kedves Olvasóim, hogy megszületett állatotthonunk (nem mondom, hogy legkisebb) lakója., hiszen vannak nála sokkal kisebbek is, maradjunk inkább a legfiatalabb titulusnál. Megmondom őszintén az egyik szemem sír, a másik nevet mondás vegyes érzelmi viharai dúlnak lelkemben, mert nem tudom mi lesz a sorsa, ha egyszer felnő, ki lesz az, aki egy életen át szereti őt, ha örökbefogadja. Napok óta figyeltük árgus szemekkel Bizsut, mikorra esik a nagy nap. Szerettünk volna részesei lenni a kiscsikó születésének pillanataiban, de Bizsu ezt az élményt a lovakhoz méltó módon megtartotta magának, és ez így van rendjén. Körülbelül éjfél után jött a világra a kiscsikó, egészséges, gyönyörű, ugyanolyan, mint a mamája, és hál’ Istennek kanca! Úgy látom mindketten jól vannak, de a biztonság kedvéért elhívtam Dr. Kurucz Jánost, nyugtasson meg e téren. Még nem tudom, hogy nevezzük a kis jövevényt, de mindenképpen „B” betűvel kezdődő nevet szeretnénk neki adni, hiszen ő a Bottyán Equus állatotthon „gyermeke” éppen ezért szívesen fogadunk javaslatokat továbbra is a Facebook oldalunkon a névválasztáshoz. Igyekszem a kiscsikó napi történéseiről beszámolni itt a blogban, illetve a Facebook oldalunkon.

Csütörtökön este 8 óra tájban, épp hogy befejeztük az állatok esti etetését megszólalt a mobilom. Ág, aki Dió örökbefogadója kétségbeesett hangon mesélte, Dió kutya megszökött! Abban a percben magam előtt láttam, ahogy Dió a sötétben, bolyong ismerős szagok után kutatva, és keresi a hazafelé vezető utat. Nagyon rossz érzéssel töltött el a gondolat, hogy lehet, hogy már el is ütötte egy autó, vagy a vonat… Pár percnyi gondolkodás után döntöttünk, elindultunk Lányomékkal Gödöllőre a sötétség ellenére, reménykedve, hogy rá találunk… Az esélye igen kevés volt, hogy megtaláljuk, hiszen Gödöllő igen nagy terület, és csak a Jóisten tudja Dió melyik irányba indult?! Nem igazán volt hozzászokva az autókhoz, a forgalomhoz, hiszen állatotthonunkba kerülése óta nem járt forgalmas helyeken, csak kutyasétáltatóinkkal, Arival és Olival rótta a mezőket sokszor persze előbb hazaérve, mint kétlábú barátai:) Nagyon sajnáltam Ágit, éreztem a hangján, hogy kétségbe van esve, Ő is órákon át bolyongott a környéken, hátha rátalál. Mi többen indultunk Dió kutya keresésére, Gödöllő kertvárosi részében fésültük át az utcákat. Meggyes is velünk tartott, megbeszéltük Ő a jobb, én a baloldalt pásztázom, a magunkkal vitt erős fényű lámpával. Már úgy gondoltuk erről az útszakaszról visszafordulunk, hiszen az autópályára nem akartunk fölmenni, mikor Meggyes megszólalt, „Az nem egy kutya ott az úton!?” Lassan mentünk, ahogy megpillantottam Diót, miközben loholt csatakosan földig érő nyelvel a forgalommal szemben az úton, egyenesen felénk. Szemét elvakította az autó lámpáinak fénye, és én nem hittem a szememnek! Rögtön megálltunk, én kiugrottam az autóból, leguggoltam és szólongattam őt, rettegve attól, nehogy elüsse egy autó a forgalmas úton. Dió megismerte  a hangom, össze volt zavarodva, agyában azonosította a szagomat, ahogy odaért hozzám, lefeküdt közvetlenül a lábam elé, fejét a két mellső lábára téve, és csak halkan nyüszített. Csodálatos érzés volt, szinte az esélytelenség gondolatával elindulni, és még is megtalálni őt. Ahogy az autó lámpájának fényében felismertem, már tudtam, hogy hazahozom őt. Miután betettem az autóba, és csak simogattam lofoncos szőrét, megint egy csoda ért,  ami erőt ad nekem, hogy a sok nehézség ellenére ne adjam föl elhivatottságom az állatok iránt. Ági, miután megtudta, hogy megtaláltuk Diót csak annyit mondott, „nálatok boldogabb Dió”. Nagy az Isten állatkertje, az enyém kicsi, de Dió még elfér benne. Ezúton is köszönöm Áginak, hogy megértett, és köszönöm a barátságát, reménykedve abban, hogy közösen még nagyon sok kutyának tudunk esélyt adni egy boldogabb életre.

Pár napja elvitték a menhelyről Dió kutyát, ki úgy érzem megtalálta a hozzá legméltóbb örökbe fogadót. Kicsit szomorú voltam mikor Ági azt mondta megbeszélte családjával, és szeretettel várják Diót, na nem azért mert félnék hogy nem lesz jó sora, hanem azért mert a szívemhez nőtt. Egy kicsit önző vagyok vagy nem is tudom hogy mit érzek, ha örökbe adok egy-egy kutyát az nem jó érzés nekem azt gondolom nálam van a legjobb helyen, csak is én tudok rájuk vigyázni és őszintén szeretni őket. Idővel belátom, ha nem adom őket örökbe nem tudok több kutyát menteni, már pedig a hivatásom ezt diktálja. Sajnos a vonalat egyszer meg kell húzni a helyszűke és anyagi gondok miatt, de meg kell tenni, hiszen nem lehetünk felelőtlenek, a már meg mentett kutyák és lovak kárára, mert akkor egy idő után olyanná válunk, mint kiktől sokszor mentjük őket. Ági már fogadott tőlünk örökbe kutyust, de akkor édesanyja részére, talán emlékeztek a Pumi családra. Azóta is sokszor hallok felőle Ági kedves leveleiből, beilleszkedett a családba nagyon szeretik őt. Végül is Dió nem kerül olyan távol tőlünk, Ági megígérte, ha már megszokták egymást és Dió is elfogatta új családját sokszor elhozza hozzánk őt.

Az elmúlt napok nem történt semmi után, egy kiskutyát el kellett altatni. Az esti etetéskor vettük észre, hogy az egyik kiskutya a sok közül csak üldögél, és nem rohanja le az etetőedényt. Ez már gyanúsnak számít egy pici kutya esetében is. Szólítgattuk, de nem mozdult, mire nagy nehezen összeszedte minden erejét, akkor vettük észre, hogy nem tud menni, csak mászni. Okos kis szemében ott volt az elhatározás, az elszántság csak lábai nem engedelmeskedtek. Tudtam, hogy baj van, azonnal elvittem Dr Erdélyi Gáborhoz, szerencsémre ügye ünnepnap révén, Ő volt az ügyeletes. Azt azért megjegyzem, szinte mindegyik négylábú barátom, ha beteg lesz akár ló vagy kutya biztos, hogy hétvégére lesz beteg. A Doktor Úr alaposan megvizsgálta a kis kutyust, több feltételezés merült fel benne, a gerinc sérülést 90%-ban kizárta. Idegrendszeri vagy hasi problémára gyanakodott. Ennek megfelelően el is látta és én hazavittem, reménykedve, hogy másnapra jobban lesz. De sajnos más napra sem javult a helyzet, ezért Mariann ki idehozta, hozzánk ideiglenes tartásra, úgy döntött elviszi a pici kutyát Dr Józsihoz, mert hogy mindenki így hívja, bízva a gyógyulás reményében. Dr Józsi annak rendje és módja szerint el is altatta, felállítva a szomorú tény hogy a kiskutya szopornyicás, nagy fájdalmai vannak, ne kínlódjon tovább ezen a világon. Érdekesség képpen itt jegyzem meg, a tesói nem szopornyicásak, már pedig szopornyica ez a "rusnya" kiskutya betegség bandázik, ahol megjelenik, ott almok pusztulnak el. Nagyon sajnáltam a kiskutyát, mikor megtudtam, hogy elaltatták hisz nem kapott esélyt sem a gyógyulásra. Sajnos beteg lett egy cica is, de ő hála Istennek Dr Erdélyi közbenjárásával már rohangál a szélfútta szalmaszálak után az istállóba.

Voltak látogatók, kutyáztak, lovaztak, és jót beszélgettünk minden félékről.

A Duna Tv forgatott nálunk a mai napon.

Az elmúlt napok mondhatom békésen és nyugalomban teltek a Bottyán Equusnál. Nem volt bejelentés se, lóval se kutyával kapcsolatban lehet, hogy az emberek megjavulnak? Megkaptuk a bíróságtól a végzést, miszerint elfogadták a módosításunkat, úgyhogy mostantól Ló és Kutyaotthon vagyunk. Alapítványunk immár hét lelkes önkéntes kuratóriumi taggal és egy háromfős felügyelő bizottsággal bővült, többek között Hernádi Judit művésznő személyével. Egyszóval színes a palettánk, van köztünk lovas egyetemet végzett, valaki lótenyésztő szakon végzett, van egy állatorvosunk és, vannak kik csak lovak szerelmesei. Úgy gondolom végül is ez mellékes, ami összehozott bennünket az az állatok szeretete és tisztelete. A Rex Alapítvány közbenjárásával megajándékozott bennünket egy kedves pár egy szuper „kétlakásos” kutyaházzal, és nem akármilyennel, fűthető, bizony ám! Előző írásomban azt írtam itt a tavasz, hát mit ne mondjak az elmúlt napokban, nem igazán éreztem ennek áldásos hatását. Lovaink annál inkább, hiszen olyan szőrhullajtásba kezdtek, és ez által a minden napos pucolásuk során úgy nézünk ki mint valami szőrmókok. Attól függetlenül, hogy én nem éreztem a tavaszi szél lágy sugallatát, hozzá fogtunk az évszakkal járó földmunkákhoz. Kis piros traktorunk csak úgy rója a köröket a használatba kapott hatalmas területen. Aztán kezdődik a legelő takarítás, legelő frissítése, boronálása, hogy mire védenceink kimennek rendbe legyen, és ha a jó Isten is úgy akarja jó fű nőjön rajta, ne kelljen legalább nyáron vennünk olyan sok szénát. Rendesen imádkozok hozzá, ha nem is értem járjon közbe, legalább a lovaimért.

 Az elmúlt hétvégén elmondhatom sok látogató járt állatotthonunkban! Talán a tavasz közeledte teszi ezt az emberekkel, hogy vágynak a szabadba, jó levegőre, s netán egy kis lóillatra. Itt jártak Olivérék a kutyák legnagyobb örömére, már előre tudom, hogy Ők közelednek a menhelyhez, mert a kutyák olyan eszeveszett ugatásba, és vonyításba kezdenek, hogy ha szomszédom lenne, biztos kinyilvánítaná nem tetszését. De hát hál’ Istennek nincs.:) Oliék ez alkalommal elvitték magukkal „próbasétaútra” Pegit is, (biztos emlékeztek történetére, Ő szilveszteri elütött kutyus) Pegi egy csodálatos természettel megáldott Labrador kutyus, aki olyan szinten szeret mindnyájunkat, és olyan hálásan tud gyönyörű szemével rám nézni, hogy majd elolvadok tőle!:) Mondanom sem kell, az első sétából olyan mocskosan, sárosan, büdin jött haza, hogy nem is úszta meg egy alapos fürdetés nélkül a napot. Miután Oliék szabadon engedték, bízva abban, hogy Pegi nem megy el és szót fogad, önálló felderítőútján talált magának egy jó szaftos tócsát, amely lehetőségeit azonnal ki is használta. Miután kellőképpen mindkét oldalát jól bepanírozta a csöpögős trutyiban, álcázva magát egy sötét színű kutyának, visszament Oliékhoz.

Végezetül egy kis tavaszváró versike:

A tavasz csókja

a tavasz belecsókolt a tájba
 ahogy rádőlt a hópaplanos ágyra
takaróját mindjárt félre is dobta
helyét  illatos jácinttal beszórta
párnája  lett egy puha hant
a kibúvó fűszálak  megannyi lant
susogtak a szélben
a vékonyka jégcsapzenészek
már kullogva nyugovóra tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű kis dalnokok
méhek dongtak a fákon
és megannyi sárga topánról
pollennel szórták a tavaszt
s az égi-földi táncban
-az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta -
 fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
még nekem megsúgta:
a tél eliszkolt tova

végre nyílhat az orgona

(Zsefy Zsanett)