Vasárnap, Május 20.-án, ismét lesz Bottyán Equus jótékonysági futam! Emlékeztetőül a tavalyi futamról egy pár kép, és Csordás Zsuzsi kuratóriumi tagunk írása, mely megjelenik a Turfban.

 

BOTTYÁN EQUUS HENDIKEP – AZ ÖREG, BETEG, SÉRÜLT LOVAKÉRT

…Nézz egy ló szemébe és meglátod benne az egész Világot!...

Ez a mondat fogalmazódott meg bennem, amikor 4 évvel ezelőtt először jártam Őrbottyánban a BOTTYÁN EQUUS LÓMENHELYEN, hallgatva az ott élő lovak történetét. A menhely már több mint 10 éve működik. Alapítója Rédeiné Éva és férje, Rédei Attila, akik áldozatos munkával, szeretettel és tisztelettel gondozzák és ápolják a menhelyen lévő lovakat. Jelenleg 39 ló él itt!

Idős, beteg, sérült lovak találtak itt otthonra, nem egy közülük a vágóhíd elől megmenekülve.

Az idekerült lovak a szeretetteljes környezetben újra megtanultak bízni az emberben. Borzasztó múltjukról csak a szemük árulkodik!

A LOVAK iránti SZERETET és TISZTELET érzése szülte ezt az alapítványt.

Lovas nemzetnek valljuk magunkat, de gyakran hajlamos az ember elfelejteni, hogy a lovak már évszázadok óta velünk élnek… megkönnyítették munkánkat, hatalmas távolságokat tudtunk megtenni általuk, háborúban az életüket adták a harcban az ember mellett. Örömet okoznak, ha a hátukon ülhetünk és csodálatos sporteredményeket érhetünk el velük. Alapigazság, hogy: „Ló nélkül nincs se lovas, se tréner, se tulajdonos! Erről sajnos a lovas társadalom időnként hajlamos megfeledkezni!” Mély tisztelet a kivételnek, mert szerencsére kivételek vannak! Ezért is tölt el boldogsággal, hogy ezzel, az immár hagyományt teremtő futammal ismét adózhatunk a lovak áldozatos munkája előtt, mellyel az embert szolgálják! Egyúttal emléket szeretnénk állítani azoknak a lovaknak, akik egy sérülés, egy betegség, vagy a koruk miatt már nem tudják tovább folytatni versenykarrierjüket. Nem is beszélve azokról a lovakról, akik életüket áldozták a versenypályán! Ezeknek a lovaknak a neveit felsorolni sajnos nagyon hosszú lenne!...De a szívünkbe és emlékeinkbe mélyen bevésődött nevük, színük, alakjuk és a sok-sok csodálatos pillanat, amivel minket embereket megajándékoztak! Hisszük, hogy igazán gondos, szakértő felkészítéssel a sérülések száma is csökkenthető és sok esetben elkerülhető. Tudjuk azt is, hogy a ló „finom” kezeknek jobban engedelmeskedik, mint a durva erőszaknak. A ló nem egy „ESZKÖZ”, hanem egy ÉRZŐ, INTELLIGENS ÉLŐLÉNY, aki több tiszteletet érdemel! Szeretnénk felhívni a figyelmet a gondos és felelősségteljes lótartásra, mert ezek a csodálatos teremtmények többet érdemelnek! Valljuk, hogy minden életképes élőlénynek joga van az élethez! Emlékezzünk csak a „Vágta” című filmben elhangzott mondatra: „Az ember nem vet szemétre egy egész életet, csak mert kicsit rozoga!” Az alapítvány saját anyagi forrásból, minimális segítséggel és az SZJA 1 %-ából tartja fenn magát. Jelenleg teljes „teltház” van. Hely még lenne a további bővítéshez, azonban anyagi erőforrásaink végesek. Szeretnénk területünket, istállóinkat bővíteni, hogy még több lónak tudjuk megadni a méltó megöregedés esélyét Alapítványunk kapuja a hét minden napján nyitva áll azok előtt, akiket megérintett elhivatottságunk. Szeretettel várunk minden látogatót, családokat, óvodásokat, iskolásokat, mert hisszük, hogy az állatok iránti megbecsülést, a felelősségteljes állattartás fontosságát már gyermekkorban kell elültetni a fejekben és a szívekben. Lehetőség van lovaink jelképes örökbefogadására is! Szeretettel várunk mindenkit! Köszönet a Kincsem Park vezetőségének, azon belül kiemelten Pécsi Istvánnak, hogy idén is létrejöhetett ez a futam emléket állítva azoknak a lovaknak, akikre örökre emlékezni fogunk! Köszönet Csontos Pálnak és a Nagy Lovas Kft-nek, akik a tiszteletdíjakat felajánlották! Reményeink szerint ennek a futamnak a megrendezése évről évre hagyománnyá válhat, mellyel tovább szeretnénk mélyíteni a lovak iránti tisztelet és megbecsülés érzését, valamint felhívni a figyelmet a méltó, gondos és felelősségteljes lótartási körülmények biztosítására is.

Csordás Zsuzsa

Bottyán Equus Hungária

 Mindenkit szeretettel várunk, (ha nincs egyéb programja) a Kincsem parkba! :)

Frühlingswind.jpg

B.E. Hendikep Vonczem Gabi 021.jpg

 Bottyán Equus Hendikep 040.jpg

B.E. Hendikep Vonczem Gabi 004.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr884522899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása