Eljött az ideje Pegi és Málna kutya ivartalanításának. Mindig vegyes érzelmekkel indulok a kutyákkal a rendelőbe, és sajnálom őket, hogy közbenjárásommal fájdalmat okozok nekik. De aztán meggyőzöm magam arról, hogy helyesen cselekszem, mint állatvédő. A gondolat akkor is ott motoszkál bennem, milyen jogon avatkozom a természet alkotta dolgokba, csak mert én úgy gondolom így van rendjén. De vígasztal a tudat, hogy így megóvom a meg nem született új élőlényeket a felelőtlen és szívtelen emberektől. Az elmúlt sok-sok év tapasztalata is igazol, hiszen olyan sok szenvedő állatot láttam, rengeteg kóbor kutya él körülöttünk, a menhelyek is zsúfolásig telve szomorú sorsú állatokkal. Elsőként Pegit vittem, aki viselkedésével még jobban elkeserített, mert úgy éreztem autózáshoz szokott kutya ő, és boldogan ugrott be az autóba, reménykedve egy jó kis kirándulásban, csak mi ketten. A rendelő ajtóba érve boldog farkcsóválása azonnal alábbhagyott, talán a jellegzetes szagok, némi rossz élményeket idéztek fel benne. Nem tudom, de a csalódottságot ott láttam a szemében. A doki azonnal tudta, hogy ilyenkor mit kell mondania nekem, hogy nehogy meggondoljam magam, míg bekötötte a kanült Pegi lábába, és én tudom, hogy igaza van. Málna Pegi után következett, ő végig bohóckodta, az egész autózást viccesnek találta, a rendelőt is a dokival együtt, mindaddig amíg fel nem került a műtőasztalra. Végül is túlvannak az ivartalanításon, remélem hamar elfelejtik az egészet, az biztos, ha netán egyszer örökbeadom őket általuk nem növekszik a kidobott, megkínzott árva kiskutyák létszáma!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.