Hát elmondhatom a mai nap igazán rumlis volt állatotthonunkban. Múlthéten bejelentkezett egy újságíró a Magyar Nemzettől, rá két napra Pataky Kata, (ki a lovak kapcsán a szívem csücske…) a Tv2-vel látogatna el egy forgatásra hozzánk. Hurrá, hurrá, nagyon boldog voltam, hiszen ez azt jelenti, hogy viszik a hírünket szerte és szét, márpedig erre igen csak nagy szükségünk van!:)

Nos, ahhoz képest, hogy Katával két órára beszéltük meg jövetelüket az újságíróval 11 órára… Ettől függetlenül egy kicsit átrendeződtek a dolgok. A megbeszélt időpontokhoz képest, az újságíró két nappal az esemény előtt, Kata egy nappal előtte hívott telefonon, hogy bocsi Évi, de másként alakultak a dolgok, és ha nem gond, reggel 8-ra tudunk menni, de akkor én már tudtam, hogy az újságírónak is változott a programja, Ő 9-re tette át az időpontot… Még szerencse, hogy az én programom nem változott…..:) Na jól van, ebbe majdnem belegabalyodtam, a nehezén túl vagyok az időpontokkal kapcsolatban és még talán érthető is volt. Húha, gondoltam, most ezt hogy oldom meg?!?! Hiszen mindkettőjükre borzasztó nagy szükségem van. És a sok jó ember, kis helyen is elfér mondás példájára hittem benne, hogy lesz ahogy lesz. Várva vártam Őket, és Ők meg is érkeztek, pontosan egyszerre… Tehát a másodszor megbeszélt időpontot sem figyelembe véve…..:) Na mindegy, lényeg, hogy ideértek. Úgy éreztem újságíróm nem igazán örült ennek az egyszerre való érkezésnek, ezért Katához fordultam savanyú ábrázattal, és kértem érezze magát otthon, és vigye körbe a stábot, míg én beszélgetek az újságíróval. Így is lett. És én bízom benne, hogy egy jó kis cikket rittyent beszélgetésünk tartalmáról. Ami véglegesen jóra sikeredett, mármint beszélgetés. Na mindegy, majd meglátjuk ha megjelenik az újságban. Megköszöntem érdeklődését állatotthonunk iránt, és búcsút vettünk egymástól. Reménykedem benne, hogy egyszer csak úgy, családostul visszatérnek hozzánk egy kis ló illatot szívni. A Tv2 stábja éppen akkor tért vissza a legelőn való forgatásról, s legnagyobb meglepetésemre kit véltem felfedezni a sok ember között?! Na KIT?! Till Attilát! Biztos mindenki tudja ki Ő. Végül is én is csak azért lepődtem meg, mert hogy ilyen műfajban is jelen van, mármint az állatokkal kapcsolatos témában. Nagyon jópofa egy figura, örülök, hogy személyesen is megismerhettem Őt. Kellemes hangulatban zajlott a forgatás, ugyan a lovaim nem igazán díjazták a sürgés forgást, mert jóval elcsúszott a kimenetelük a legelőre, melynek nem tetszését némelyikük ki is nyilvánította, nyerítéssel, dobogással, kinek épp mi jutott az eszébe.
 Jaaaaj, hát Pataky Katát be se mutattam!!! Mert én kis naív azt gondolom Őt minden lovas ismeri, vagy csak engem, no meg a lovakat tenné boldoggá, ha minden ember ismerné?
Nos, Pataky Kata Monty Roberts instruktor. És Ő az, aki sokat tett azért, hogy ezt elmondhassa magáról! Ez történt a mai nap, én minden pillanatát élveztem a rettentő szél ellenére, mert hogy ma az is borzasztóan fújt, mit fújt?!?!? SŰVÍTETT!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr253448949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása