Hál’ Istennek az elmúlt napok, a napi teendőkön kívül nyugalomban teltek. Itt járt Ági kisgyerekeivel együtt, kiknek bemutatta Diót, akit hamarosan örökbefogadnak, és elviszik. Itt szeretnék Áginak köszönetet mondani Sári részére hozott vitaminkészítményért, és nyalósóért! A kiskutya család szemmel láthatóan szépen gyarapszik előreláthatólag a jövőhét végén kelnek útra anyjukkal együtt Svájcba, leendő remélhetőleg nagyon jó gazdáikhoz. Ma Március 15.-e van, és én a Nemzeti ünnepen kívül Őrbottyánba költözésünk 11. évfordulóját is önnepelem. A mai nap valamiért a lelkemben nosztalgiázással telt el. Ahogy egy percre megálltam Suzy kutyám nyughelye mellett, feltolódtak az emlékek, milyen nagy reményekkel jöttem ide Őrbottyánba, a már akkor meglévő lovaimmal, kutyáimmal, előző életemet feladva, és lezárva. Hamar megtelt a már meglévő istálló mentett lovakkal, a kertem kutyákkal. Családomnak mindig azt mondtam, (meg saját magamnak is) ahol jut három lónak, ott jut a negyediknek is, és így tovább….. Férjem mindig megértett engem, nélküle nem is sikerült volna! Miután 12 lovam lett, éreztem a súlyát, mind fizikailag, mind anyagilag. És akkor jött a gondolat, a kutyamenhelyek példájára létrehozunk egy otthont elsőként az országban a lovaknak. Sokan rám csodálkoztak, kiknek elmeséltem álmomat, nem bíztattak sok jóval, melyet érzek és tapasztalok támogatottságunk miatt az elmúlt 11évvel mögöttünk. Na de sebaj, optimista ember vagyok, hiszek a csodákban, még akkor is, ha kicsik.:) Mertem álmodni, melyet úgy érzem, soha nem adnám fel, hiszen ők itt vannak nekem, akikért felelősséget vállaltam, jóban, rosszban egyaránt. Gyermekeim igyekeztem felelősségteljes gondolkodású embernek nevelni, és mára már tudom, nagylányom lesz az aki továbbálmodja az álmaimat.