És tényleg találtunk egy lovat!

Tegnap este, miután megetettük a lovakat, kutyákat, minden éhes szájat a tanyán, már csak a villanyoltás volt hátra, a jó éjt kívánás után az istállóban, megszólalt a telefonom. A villanyoltást most is csak azért írtam le, mert az elmúlt évek alatt azt tapasztaltam, hogy miután ez megtörténik általában akkor kapok segélyhívást kutya, illetve lóügyben, mint ahogy ez most is így volt. Zsolti fiú, aki segédkezik nekem az állatok körüli teendőkben hívott kétségbeesve, hogy menjek azonnal, mert talált egy lovat a főúton baktat, meg megállva egy egy fűcsomó mellett. Ő bizony megfogta a balesetveszély elkerülése végett, hiszen ez időtájt már bőven sötétedett, és szerencsére volt rajta kötőfék. Azonnal autóba pattantunk, miután elmondta, hogy hol is vannak pontosan ő, meg a ló. Az út mellett van egy kocsma, ott álldigálnak a lóval, afelől nyugodt voltam, hogy nem egy alkoholmámorban úszó magyar cowboy lehet a ló tulajdonosa, mert a kocsma már egy éve lassan, hogy nem üzemel. A helyszínre érve azt láttam, hogy Zsolti nem csak tréfálkozni akart velem, hanem tényleg talált egy igazi lovat!:) Ki már épp kezdte unni az e fajta szorosan való fogva tartását, hiszen körülöttük ott zöldellt az út mentén a sok fű, és bizony ő nem azért télakolt le otthonról, hogy ezt a lehetőséget ne használja ki. Gyorsan vezetőszárat csatoltunk rá, és elkezdtem hívogatni a közelünkben ismert lótartókat, akiknek tudtam a telefonszámát. Egy, két hívást követően kiderült senkinél nincs létszámcsökkenés. Itt, nálunk Őrbottyánban egyre nagyobb divat lett a "kertvégi ló" én csak így nevezem őket, mert bizony sok helyütt szerintem nem igazán lóhoz méltón tartják őket, de legalább etetik, és talán ókor, ókor le is mozgatják lovaikat. Miután már jó ideje tébláboltunk ott, azon tanakodva mi is legyen új szerzeményünkkel, aki mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel és az időnként elszáguldó autókkal békésen legelészett a hosszúra eresztett vezetőszáron. Végül úgy döntöttem, jelzem a rendőrség felé feltételezve, hogy nem tudom "leadni a talált tárgyak osztályán" és miután időközben tök sötét lett, elindultunk hazafelé azzal az elgondolással, hogy majd holnap folytatjuk a napot, ott ahol abbahagytuk. Hazaérve az egyik bokszban megvetettük ágyát, szénával, vízzel elláttuk, mely cselekedeteinket méltányosan fogadta a vendég pacink. El kell róla mondanom, hogy egy nagyon kedves, szelíd, jó fej lovacskát ismertem meg benne, hisz neki is minden úgy volt jó, ahogy én elgondoltam, tetszett neki a koszt, a kvártély. Nos, a telefonos riadóláncnak meg is lett az eredménye, mert még késő este előkerült a tulajdonos. Ő is telefonon kapta a hívást, ugyan menjen már haza, és nézze meg, hogy otthon van e a lova?! Hát nem volt otthon. Elmondása alapján, a szomszéd kinyitotta a közös kaput, de a nagyobbik baj az, hogy nem csukta vissza. A mi leleményes kis csavargónk ezt a lehetőséget gyorsan ki is használta, hogy felfedezze a kerítésen túli világot. Hát ennyi a történet, megbeszéltem a tulajjal, hogy hozza magával a ló tulajdonjogát igazoló okmányokat, és már viheti is a lovát. Így is lett. Felhívtam a figyelmét a biztonságos lótartás szabályaira, melyekre bőszen bólogatott, és ígéretet tett, hogy ezután betartja. Én megkönnyebbülten néztem utánuk, miután lova hátára pattant, és kiléptek a kapun, és hál 'Istennek jelen esetben nem történt tragédia. Minden jó, ha a vége jó!:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.