Dióhéjban a történet kezdetéről: CBA-t az egyik CBA üzlet automatán nyíló ajtója közül mentettem ki pár hetes korában. Fájó szívvel adtam örökbe, de már nem bánom.:))) Aki immár Fondor névre hallgat.

 

Kedves Éva!


Nagyon rég jelentkeztünk már, de azt hiszem, Meggyes néha beszámolt CBA
cicáról helyettünk is. :) Lassan 1 éve, hogy örökre összekötöttük az
életünket.
Fondor (mert ez lett a becsületes neve és ehhez fel is nőtt, nagyon
fondorlatos cica) nagyon jól van, élvezi az élet minden kellemes
vonatkozását. Kicsit dundi, de hát elég nehéz meggyőzni, hogy kevesebbet
egyen, ha a többiek miatt úgy is kint van a kaja.
Talán meséltem már, hogy tavasszal nagy erőkkel kezdett el szökni kifelé
a házból. Végül már odáig jutott, hogy ha kiszabadult (a kutyák lába
között osont ki), alig lehetett megfogni, mert menekült, hogy kint
maradhasson. Így végül kénytelenek voltunk kijárós cicává előléptetni.
Szerencsére olyan környéken lakunk, ahol nem sok autó jár és az is
lassan, mert kátyús földút, a szomszédok is szeretik a macskákat és
veszélyes kutya sincs, aki bánthatná. Persze nem vagyok nyugodt, de az
ideje nagy részét a kertben tölti és éjszaka pedig mindig bent van a
házban.
Volt egy rosszabb időszak, nem olyan régen, amikor nagyon mufurc volt
Fondor. Az állatorvos tályogra gyanakodott, de nem találta meg, később
előjött, de már el is múlt, szerencsére.
Ő a világ legszebb cicája (és a legpuhább, pont olyan maradt a szőre,
mint amilyen kicsinek volt) és ezzel tökéletesen tisztában is van. :) A
kedvenc szórakozása a wc papír apró cafatokra szaggatása, illetve
éjszaka fel szokott ébreszteni, mert szeretetrohama van és muszáj
simogatni... :) Reggelente pedig tejet kell neki adni, különben
mindenhová követ és beleharap az ember lábujjaiba. :D Nagyon szereti
nézni a teknősöket (Meggyes 2 teknőse nálunk nyaral) és valamiért a
teknősös víz jobban esik a macska szervezetének, úgy tűnik.
Volt nálunk egy pár kiscica, ideiglenesen, amíg gazdira nem találtak.
Fondor nagyon szerette őket, míg a többiek vadul fújtak, ő nagyon
szeretett játszani velük. :)
Mivel úgy néz ki, hogy nem sokára külföldre költözünk, így hamarosan a
cicák is chip-et kapnak, meg útlevelet, hogy amint lehet, utazhassanak
utánunk. Addig pedig anyukámék vigyáznak rájuk.
Szóval röviden így zajlik az élete Fondornak. Igazi macska lett belőle,
a macskák minden allűrjével. Nagyon szeretjük és nagyon hálásak vagyunk
érte, hogy velünk élhet! Köszönjük! :)
Nóra, Péter és Fondor

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr383366756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása