Na ugye-ugye! Előző írásomban megosztottam Veletek azt az érzést, melynek tudatában élek, hogy csodák léteznek, és ma is részem volt benne! Kedves Barátnőm, Adri, kinek hozzánk találását is csodaként élem meg, kiben 2012-től egy új kuratóriumi tagot tisztelhetek, elhozta hozzánk egy kedves ismerősét, és annak nagylányát. Barbi lovam, kinek betegségéről már több alkalommal is írtam szokásos „szellőztetéssel” egybekötött napi tisztogatását végeztem a kikötőnél, mikor megtörtént a baj. A lovak minden reggel, mielőtt kimennek a legelőre, ki vannak kötve a kikötőhöz pucolkodás gyanánt. Valószínű segítőm figyelmét elkerülte az a tény, hogy túl hosszúra van rögzítve a kikötőszár, még szerencse, hogy Barbi nem az a bepánikolós, fejvesztve menekülős anyámasszony katonája lovacska! Míg én szenvedtem azon, hogy a kikötőszár bogán lazítsak, Barbi úgy gondolta, addig leellenőrzi, vajon ugyan abban az idők folyamán rusztikussá vált lószagtól illatozó bakancsomban vagyok e most is, mint mindig, s ezzel a gondolatmenettel le is hajolt a pillanat tört része alatt. Hát mit ne mondjak megtörtént a baj. Barbi fölemelte a fejét, a kikötőszár a füle mögé került, és ettől a szorító érzéstől kitört rajta a pánik.

Barbi és örökbefogadói:

Meggyes és a kutyái:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.