Elvesztettem egy igaz barátot, aki csak az enyém volt, mely az életben azt hiszem csak egyszer adatik meg az embernek. Emlékszem a napra, mikor 16 évvel ezelőtt mentem érte a tenyésztőhöz, hogy kiválasszam a legszebbet közülük, de ahogy leguggoltam a sok kicsi kutyához, többé nem volt kétséges ki, kit választ. És Ő jött, elsőnek futott hozzám, és onnantól el sem engedett, és én éreztem barátságunk egy életre szól. Suzy egy darabig élte boldog kiskutya életét, kutya és ember társaival, míg egyik nap beteg lett, és a kiskutyákra az egyik legveszélyesebb betegség, a Parvo vírus fertőzte meg, pedig az első oltását már megkapta. Hosszú hetekig beteg volt, annyira legyengül, hogy napi szinten hordtam infúzióra. Kitartásomnak, Suzy életösztönének, élni akarásának köszönhetően, lassan de meggyógyult. Utolsó vizitnél megköszöntem Juhász doktornak segítségét Suzy gyógyulásáért, de Ő azt mondta nekem, "nem csak rajtam múlott, Suzy Önnek köszönheti az életét." Akkor nem tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel, amióta az állatok mentésével, "gyógyításával" élem az életem már igen. De most Suzyn már nem tudtam segíteni, se szeretetemmel, se gondoskodásommal, se hitemmel, hiszen megöregedett, csak én nem vettem észre, vagy csak nem akartam észre venni. Fajtáját tekintve szép kort élt meg. Az élet elmúlását el kell fogadnunk, Suzyval az életem egy részét temettem el, hiszen jóban, rosszban velem volt, oly sokszor merítettem erőt gyönyörű, barna, meleg szemébe nézve. Velem volt akkor is, mikor előző életformám föladva vidékre költöztem, hogy létre hozzam a Bottyán Equus Lómenhelyet az öreg, beteg, lovakért, és talán az Ő iránta érzett szeretetem késztetett arra, hogy egyre több kutyát fogadjak, és mentsek az emberi kegyetlenségtől. Suzy Rottweiler fajtáját meghazudtolva egy csodálatos érzelmi világgal rendelkező kutya volt. Akit én szerettem, azt Ő is szerette a legmesszebbmenőkig. Nagylányom Regi mellette vált mára már felelősségteljes gondolkodású állatvédővé, csordultig szeretettel az állatok iránt. Suzy egyre szaporodó fajtársai között is mindig igazságos volt, néha úgy éreztem hogy az én eszemmel gondolkodott, mindenkit el és befogadott, de valami sugárzott belőle, melyet a többiek is elfogadták, még öregsége, és egyre gyengülő egészsége ellenére is tisztelték Őt. Emlékszem egy nyári reggelen kiengedtem Őt dolgát végezni, s egy idő után éreztem hiányát, és szólongatni kezdtem, de Suzy nem jött. Gondoltam nagy oka van annak, hogy Ő nem jön, ha hívom. Elindultam megkeresni őt, tűvé tettem érte a kertet, s akkor vettem észre Dzsali kecském hajnaltájt megellet, hiszen a kicsi gida még véres volt. Épp az anyja tisztogatta. Suzy jellegzetes nyüszítését hallva láttam meg Őt, Dzsáli részére kaszált széna kupac tövében a másik újszülött gida tisztogatása közben. Ellopta őt magának! Nehéz volt vele elfogadtatnom azt a tényt, hogy a kisgidát ő nem tudja felnevelni, és néha oda kell engednie az igazi anyjához. De végül elfogadta a szomorú tényt, hogy Ő csak pótmamaként lehet jelen a gidanevelésben. És ez így is lett. Suzy minden "szabadidejét" a kecske családdal töltötte. egészen addig míg fogadott fiából egy keménykötésű nagy szarvakkal rendelkező hatalmas bakkecske nem lett, ki Suzy érzékeny lelkén egyre több sebet ejtett viselkedésével. Egyszer volt egy öregecske kacsa barátja Kázmér, ki azért került alapítványunkba, mert meghalt a néni, kinek mindene volt KacsaKázmér. A szomszédok is sajnálták volna elpusztítani, így előzetes megbeszélésünk alapján elhozták hozzánk. Suzy azonnal a kegyeibe fogadta, és testőrként vigyázott rá. Kázmér hálája és szeretete jeléül napi szinten "gyógycsipkedéssel" hálálta meg Suzy önzetlen barátságát tetőtől talpig. Mókás látvány volt, ahogy Suzy fajtáját meghazudtoló módon hanyatt vágta magát Kázmér előtt, jelezve ezzel, kezdődhet a "masszázs". A lovakat tisztelettel és csodálattal nézte, ugyanúgy, mint én, mikor a legelő szélén üldögélve, csak úgy a fűszálak tépegetésével együtt töltöttük az időt. Sorolhatnám még Suzyval eltöltött 16 év emlékeit, de mennél jobban tolódnak föl lelkemben az emlékek, annál fájóbb az érzés, hogy nincs többé. Én tudom, ezt igazán azok tudják megérteni kiknek volt egy igaz barátjuk egy kutya személyében az életükben. Suzy elment, de emléke örökké bennem él!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.