Örökbe fogadták Bella kutyánkat.
Emlékeztetőül hozzánk kerülésének történetéről: Bellára napok óta az utcán kóborolt, és állatszerető emberek találtak rá. Tele energiával, az ember felé szeretettel forduló immár ivartalanított nem tudom ki fia, borja szuka kutyus. Úgy látom örökbefogadójában, aki egy 12 éves kis-nagylány, megtalálta szerető gazdáját. No persze egy nagyon szimpatikus, kedves családdal az oldalán. Bellát hasonló gondolatokkal engedtem útjára, mint már oly sok hasonló mentett kutyánkat.

És megint itt járt a kovács!
Most, a kobzott lovaknál. Kikkel újra és újra megbirkózik a siker élményért, hogy túl van rajta. :) Tudniillik, kobzott lovaink ki mutatják, hogy az ő elképzelésükben és nyugalmuk megzavarásában nem szerepel ez a hat-nyolc hetente ismétlődő manikűr-pedikűr, és úgy gondolják, hogy nekik erre nem igazán van szükségük. Nem győzőm nekik bizonygatni, hogy márpedig erre nekik szükségük van, és rendszerességgel megelőzhetünk vele komoly patabetegségeket. Ennek ellenére továbbra is "kézzel lábbal" tiltakoznak. Dezső Gergő erre a napra hat lovat tudott bevállalni közülük, kik ki is merítették mind fizikai, mind lelkierejét. Ezúton is köszönöm Neki hozzánk való hűségét, és kitartását! És tényleg higgyétek el, ezek a lovak bizony nagyon kemény egy társaság!

LóÖrökbefogadás téma...
Nem szeretném elkiabálni, de úgy néz ki, a Lovas Nemzetben megjelent cikk alapján Bizsunak, Barkának, Bingónak, és Bravónak megtaláltuk a hozzájuk méltó örökbefogadókat. Ezekről az eseményekről majd bőven beszámolok a későbbiekben, ha már minden rendben lezajlott. Egyelőre a lóútleveleket intézzük, és ahogy időm, és anyagi lehetőségem engedi megnézem a területet, ahová kerülnek. Mondanom sem kell, az ország különböző pontjaira. Pont ettől féltem, de hát így alakult. Volt bőven lehetőség válogatni a jelentkezőkből, de az elveimből nem adok lejjebb a lótartást illetően.

Csoki...
Becsületes nevén Rendimentó.
Nekem megmarad mindig Csokinak, egy csoda volt az életemben, hiszen ott lehettem a születésénél, ami maga volt a csoda! Másfél éves koráig úgy éreztem az enyém, mert azt akartam hinni, de amikor eljött az idő útjára engedtem, mert tudom, és elfogadom Neki is megvan írva a sorsa, ugyanúgy, mint fajtársaié. Én nevelgettem, szeretgettem, fogadjon el társának, tanítgattam a jóra, az ember szeretetére, büszkeségre, és ha kell engedelmességre. Fájt látnom Őt a verseny világágban, de vigasztal a tudat, hogy ahol van, szeretettel viselkednek iránta, és kérem a JóIstent, hogy figyeljen Csoki sorsára. Soha nem feledem, ahogy pár órás korában bársonyos orrocskájával végigszagolgatott rogyadozó lábaival küszködve köztem és anyja között ingázott. Hogy miért is lett Csoki?? Ahogy teltek a hónapok, és Ő ledobta csikó szőrét, és gyönyörű sötétpej csikóvá serdült én igyekeztem minél több időt tölteni vele, élvezni a társaságát, szeretetét, együtt sütkérezni a napon, elfeküdve a puha homokon. Csak simogattam gyönyörű fejét, ahogy az ölembe tette. Mindig azt mondogattam neki, "Te édes, Te édes...." -ahogy csillogott a szőre a nap fényében, azt mondtam neki, "Te olyan édes vagy, mint egy csoki" Büszke voltam rá, hogy a felvezető körben teljes nyugalommal, méltóságteljesen, ahogy csak egy telivér tud menni, ment körbe, nem értve társait, akik telve feszültséggel, pánikkal a szemükben mentek körbe. Reménykedem benne, hogy a szeretetem, és a bizalma az ember iránt egy életen át elkíséri. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.