Az elmúlt hét bőven tele volt történésekkel állatotthonunkban, többek között ellátogatott hozzánk immáron másodjára Sződligetről egy Speciális Otthon lakói, kik értelmi fogyatékosok. Először egy kicsit féltem az érzéstől, mely hatalmába kerített, miután letettem a telefont, megbeszélve a látogatás időpontját az egyik gondozóval. Próbáltam magam meggyőzni arról, „Édes Istenem, de hát ők ugyanolyan emberek, mint mi, és én biztos meg fogom találni velük a hangot”… Nagyon szeretem a gyerekcsoportokat, ovisokat, sulisokat, szeretek velük beszélgetni a lovakról, a felelősségteljes gondolkodásról, az állatokkal szembeni megfelelő magatartásról. De ez akkor is más. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben vártam érkezésüket, és mentem eléjük, ahogy megláttam a nagy buszt, mellyel érkeztek. Kicsit izgultam a kutyák és a lovak hogy fognak viszonyulni hozzájuk, de megint csak tanultam az állatoktól, az ő érzelmi világuk olyan tiszta, és őszinte, nekik csak jó és rossz ember létezik. Szinte nem tudtam szóhoz jutni mikor az első két emberke leszállt a  buszról, és azonnal belém karolt, és úgy viselkedett velem, mintha ezer éve ismernénk egymást, őszintén és szeretettel fordulva felém. Boldogan vezettem őket végig állatotthonunk lakói között, és ők úgy viselkedtek, akár a gyerekek, újból és újból rácsodálkozva a lovakra, és rám. A lovak és kutyák a legtermészetesebb módon fogadták a határozatlan kezek, és hangok által felkínált almát és répát. Ahogy elnéztem kísérőiket, ápolóikat, úgy éreztem az én elhivatottságom eltörpül ezek mellett az emberek mellett, akik nap, mint nap együtt élnek, és gondozzák ezeket a beteg embereket. Minden tiszteletem az Övék!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.