Fájó szívvel álltam a karám mellett, és néztem terrorban tartott öregecske ménesemet, ahogy Bravó kivételt nem téve terrorizálta sorstársait. Még mindig nem jutottam érdemleges magyarázatra a lovak viselkedésével kapcsolatban, hogy miért is tűrik hogy így megalázza, és okkal, ok nélkül bántalmazza őket egy ilyen kis ló. Megpróbáltam az ő szemükkel nézni Bravót, igaz, hogy kicsi, de szerintem egy kimondottan „csinos” hetyke lovacska. A hónapok teltével, mióta az enyém lett, illetve Bottyán Equus-osnak mondhatja magát, abban a gyönyörű szép szemében a magam részéről barátságos bizalmat látok kialakulni az ember felé. Akkor a lovakkal vajon mi a baja??? És ők mit láthatnak benne??? Egy UFO-t?! Vagy valamiféle szörnyeteget, hogy ilyen szinten rettegnek tőle, hogy még a téli szőrük is megállt a növésben?!?! Sajnos a napok teltével nem változott a tarthatatlan helyzet, az I-re az tette nálam fel a pontot, mikor az egyik nagyon beteg lábú kancát vette üldözőbe, ki rogyadozó lábaival amúgy is meggondolja kétszer, hogy elinduljon e A-ból B-be. Éppen ezért fájós lábú lovacskám állandó tartózkodó helyét a részükre feltálalt szénadomb mellett részesítette előnyben, és ha nem volt éppen más felé dolga, állandóan ott tartózkodott. Ez a tény, hogy Mahol ókor-ókor bizony még pihenget is ebben a szénakupacban a többi lónak soha nem volt ellenére. És akkor jött Bravó…

Kiszúrta magának Maholt, ahogy ott egyedül komótosan szálazgatta a szénáját, reménykedve abban, hogy Bravónak megesik rajta a szíve, hiszen ő már nem tud olyan gyorsan menekülni előle. Mikor láttam, hogy Bravó támadásba lendül ellene, csak tátogtam, mint valami partra vetett hal, hang nem jött ki a torkomon, de ha jött is volna, Bravót ez nem igazán érdekelte volna. Maholt másodperek alatt beérte, és tátott szájjal beleharapott az oldalába. Ez a látvány magáért beszélt, és azonnal megszületett a döntés, kötőfék, és Bravó visszamegy az elkülönítő karámba. Nem tudom hogyan tovább, nem tudom miért nem tud, illetve miért nem is akar szocializálódni fajtársaival, de bízom benne, hogy egyszer talán ennek is eljön majd az ideje…