Ez a mostani lókobzásunk attól egyedi, hogy hatósági állatorvos kérésére tettük ezt. Miért is fogalmaztam így? Hisz tudom, és talán Ti is tudjátok, hogy nem ez jellemző a magyarországi hatósági állatorvosokra, kikkel sokszor keserves, és ez idáig sokszor fájdalmas csatát vívtunk az állatok érdekeiért. Ezeknek a lovaknak a története 2012. októberéig nyúlik vissza, hiszen akkor kerestek meg minket először a lovak elkobzásával és állatotthonunkban való elhelyezésével kapcsolatban. Már akkor is tudtuk, hogy teltházzal megy alapítványunk, de úgy éreztük segítenünk kell, hiszen csak úgy érhetünk el valamit ebben az országban, ha teszünk azért, hogy minden állatkínzó megkapja a méltó büntetését azért, amit tett az állatokkal, legyen az bántalmazás, vagy éheztetés, ha nyilvánosságra kerül minden ilyen szívszorító eset, talán ebből okulva vissza tudjuk szorítani a lovak fölösleges szaporodását, és elérjük a lovak tartásával kapcsolatos szigorú törvények létrehozását. Nos, akkor elcsitultak a kedélyek, tudomásunk szerint a lovakat lefoglalták, és a tulajdonosnál hagyták, talán jobb belátásra tér, és majd ezután eteti a lovakat a hatóság ellenőrzése mellett. A lényeg a lényeg, a lovak gazdája ezután sem etette a lovakat, és ezek szerint a hatóságok ellenőrzése is elmaradt. A következmény ennek a sok felelőtlen mulasztásnak megint egy ló éhen pusztult. A lovak őrzésével és etetésével megbízott pár elmondása alapján nagyon ritkán került takarmány a területre, és miután ez a ló is éhen pusztult ők jelezték a járási fő állatorvos, Dr. Bencsik Judit felé a történteket, ki azonnal megtette a lépéseket a még életben maradott állomány megmentése érdekében, segítségünket kérve a lovak elhelyezését illetően.  Miután az utolsó lovat is sikerült föltennünk a lószállítóra, és elindultunk hazafelé, reménykedve abban az úton nem lesz semmi gond, és talán végigbírják állni a hosszú utat, hisz fizikai állapotuk nagyon siralmas. Hazafelé azon gondolkoztam, milyen kegyetlen is tud lenni az élet némely lovakkal a Bakony szívében, csodálatos környezetben, ameddig a szem ellát rétek, legelők, erdők mezők mellett, kőistálló mélyén hallnak éhen lovak. 

Az elmúlt napokban születtek kis gidák, volt ivartalanítás, örökbe fogadtak egy kutyusunkat, volt kovács, de erről most nem csináltunk képeket, mert már Dezső Gergelyről annyi kép van a blogon, hogy már Kiszel Tünde is megirigyelhetné. :) 

Ricsi kutyánk ivartalanítása
Ricsi, kiről már előző írásainkban hírt adtunk. Túlesett az ivartalanításon. Az elmúlt hétvégén nálunk járt egy család, kutya örökbefogadás céljából, és úgy néz ki, hogy őt választották. Mivel még nem volt ivartalanítva, azon melegében, hogy idekerült, és amúgy is gondoltam, hely ráérünk arra még, több okból kifolyólag. "Kárt" nem tud tenni egyik szuka kutyánkban sem, mivel, hogy ők ivartalanítva vannak, és mert Ricsi elkülönítő kennelben van, mert még a lába sem tökéletes. Úgyhogy nem volt mit tenni, be is jelentkeztünk Erdélyi dokihoz, hogy megbeszéljünk egy időpontot. A doki hívott, hogy bajban van, mert az asszisztensének valami halaszthatatlan fontos dolga akadt a műtét időpontját illetően, úgyhogy szüksége lenne segítségre az ivartalanításhoz. Ohh, én gondoltam, szívesen segítek!!! :) A megbeszélt időpontban ott is voltunk. Ricsi, selyempipi, és Tara. Én lelkesen, ők kevésbé... Pedig Tara és selyempipi csak egy egy szurit kapott. A Doktor úr instrukciókat adott a műtét kimenetelével kapcsolatban, mi hogy fog történni, és mi lesz az én dolgom. Úgy bemosakodott a műtéthez, mintha egy szívátültetésre készültünk volna, de végül is nagyon értékeltem hozzáállását magamban. Ahogy mondta, bontogattam a kesztyűt, gézlapokat, szikét, szépen sorban. A műtét alatt végig magyarázta nekem, mit miért csinál, miért van szükség erre, miért van szükség arra, miért kell lefogni az eret, nem minden kutya egyformán vérzékeny, stb stb... :) Persze végül is volt már részem ivartalanítás, vagy kisebb műtét végzésének bepillantásában, de ez akkor is más volt, itt én voltam az asszisztens!!! :) :) Irigykedve néztem a műtét végén, ahogy a Doktor úr gyönyörű, szabályos öltésekkel összevarrta a sebet, hiszen nekem, nem szégyenlem, nő létemre sokszor gondot okoz egy folt bevarrása is. Az idő gyorsan elszaladt, pikk-pakk készen lettünk, én megköszöntem, hogy segíthettem, sokat tanultam anatómiából, és mire soraimat írom, már Ricsi is túl van a nehezén, hiszen rendületlenül ugrál kennelje rácsán, reménykedve érte jön az új gazdi.

Előkészítve

Elkezdődött a műtét

Tara szurit kapott

Az egyik tollasunk is megbetegedett, kapott szurit, úgy néz ki meggyógyul

Nem is tudom, mivel kezdjem a beszámolómat, hiszen annyi minden történt az elmúlt napokban, több helyen is jártunk bejelentés alapján, hál'Istennek nem mindenhol megalapozottan. 
Örökbe fogadták Ubi kutyánkat, ki gyorsan túl is esett (szigorú szabályainknak megfelelően) az ivartalanításon.
A zord időt kihasználva be lettek oltva lovaink, hiszen amúgy is bokszfogságra lettek volna ítélve.
Megint egy kutyacsaláddal "gazdagodott" állatotthonunk. 
Egy-két látogató is elmerészkedett hozzánk az ítélet idő ellenére.Köztük Adri Atya és kedvese, kihez úgy éreztem, hosszú évek barátsága fűz, pedig ezidáig személyesen nem találkoztunk. Nem is jöttek üres kézzel, hoztak kötőféket, kutyatápot, nyalósót, amit ezúton is köszönök nekik! :)
És így a végére, de nem utolsó sorban itt jártak Műszaki Turiként elhíresült barátaink, kiknek  barátsága, hatalmas segítsége munkánkban erőt ad ahhoz, hogy ne adjuk föl elhivatottságunkat. 

Mátyás Lovardában jártunk.
Jártunk már ott kb egy évvel ezelőtt, szintén lakossági bejelentés alapján egy szürke ló ügyében, kinek sorsa hál' Isten jóra fordult. A bejelentő szerint a lovak nincsenek megfelelő tartási körülmények között tartva, és össze vannak zsúfolva a terület nagyságához képest. Az ott élő lovak tartási körülményei előző látogatásunkkor se, és most sem volt megnyerő, de vigasztaltam magam azzal a ténnyel, hogy legalább valamilyen szinten enni kapnak. Nos, a helyzet mit sem változott a mostani látogatásunk alkalmával kb délután 1 órakor a lovak bent álltak az istállóban, három kivételével, kikkel éppen akkor tértek vissza terepről lovasaik. Az istállóba lépve megcsapta orromat a szúrós ammónia szaga, a lovak állásba kötve egykedvűen bámulták a falat. Nem volt előttük széna, alattuk alig nyomokban forgács, egyikőjük táplálék gyanánt hosszú küzdelemmel igyekezett felszippantani a földről Nem mondhatom azt, hogy soványak voltak, mert nem. De némelyikük határeset volt. Fájó szívvel néztem őket, tartási körülményeik miatt, és nem tudtam eldönteni, hogy kint lett volna jobb helyük a ló létszámhoz képest kicsi,  rengetek trágyával és sárral, egyéb lovak számára veszélyes dolgokkal terített karámban. Tizenketten voltak, szorosan egymásmellé kötve. A tulaj elmondása szerint, öt saját lova van, a többi bértartásban van itt. Volt köztük egy öreg ló, kinek látványa még jobban keserített, hiszen utolsó éveit a falat bámulva tölti, és csak álmaiban lát rétet, legelőt. Amikor először jártam itt, azt gondoltam, max négy lónak, kiket napi rendszerességgel mozgatnak megfelelő ez a hely, hiszen tudomásul kell, hogy vegyem, nem minden lónak adatik meg, hogy ideje nagy részét tágas legelőn töltse. A tulajjal folytatott beszélgetés végeredményben meddő vita volt a lovak tartási körülményeit illetően. Szerinte ez így jó, ahogy van. A fő szempont részéről, hogy neki milyen sokba került valamikor ez a létesítmény, és ezt valahogy be kell hozni. Részemről fájó, hogy ebben az esetben is az állatjóléti szempontból nem érdekel senkit a lovak tartási körülménye. Feltételezem a tulaj az állatvédelmi törvényeknek azt a részét, mely a lovakra vonatkozik, miszerint a lovakat csak indokolt esetben lehet huzamosabb ideig lekötve tartani, ezidáig nem ismerte. Útban hazafelé azon gondolkodtam, hogy  azok az emberek, kik ilyen, és hasonló helyeken tartják bértartásban lovaikat vajon tényleg szeretik őket?

Bandi csacsi, no és persze Kurucz doktor

Albatrosz

Csuti

Annyira belefeledkeztem a kutyák és lovak körüli eseményekbe hogy a napokban örökbe fogadott kecskéről nem is számoltam be irományomba. Johanna, mert hogy így neveztük el, rossz sorsa elől került állatotthonunkba. Az idő múlásával no meg a kegyetlen állattartóknak köszönhetően, igen-igen megszaporodott a kecske létszám állatotthonunkba. Egyik nap hívott egy kedves Úriember, és megkérdezte, kecskét vajon nem adunk örökbe? Végül is miért ne, gondoltam. Elmondtam az örökbefogadás feltételeit, hogy Johanna egy életre szól nem lehet megenni, eladni stb. Az örökbe fogadó mindezt tudomásul vette, alá is írta az örökbefogadási szerződést, és biztosított a felől,
hogy rossz szándékai egyáltalán nincsenek, van már egy kecskéje és egy amolyan állatsimogatója, ahova a környékbeli gyerekek járnak és Ő maga is nagyon szereti az effajta állatokat és még fűnyíróként is nagyon jól funkcionálnak a kertbe. El is jött kiválasztotta Johannát, és mi jókívánságainkkal szívünkbe útjukra bocsájtottuk őket.

Be is tódultunk Dr. Erdélyi Gábor rendelőjébe vonyítva, visítva... Én nem is tudom, hogy a kutyák honnan tudják, hogy a rendelőajtón túl olyan szagok, és emberek vannak, akik nagyon nagyon távol állnak tőlük, tehát félnek tőlük, de valamilyen szinten meg is értem őket, hiszen én pont így érzek főleg a fogorvosi rendelő ajtaja előtt, pedig tudom, aki bent vár, az csak jót tesz velem. (Ahogy vesszük.....) Ezek a kis gyönyörűségek, kiket a fotókon láthattok várták sorukat az első védőoltásra, no meg a sokat jelentő chipre. Miért is jelent sokat, ha egy kutyába chip kerül? Állatvédelmi szempontjából pár perc alatt megtaláljuk a kutyus gazdáját, ha az eb elkóblászott volna otthonról. Nos, a gazdi ilyenkor vagy örül, vagy nem. :) De általában örül És ez jó. Nem mellékes az sem, hogy 2013. január elsejétől kötelező a kutyák chippezése, ezt csak úgy felhívásképpen, mint fontos infót jegyezném meg. Ha a gazdák elmulasszák chippeztetni kutyájukat, bizony komoly pénzbírsággal jár. Tehát ha ezidáig valaki elmulasztotta volna chippeztetni kutyáját, akkor tegye meg, a kutyája és a saját maga érdekében! 

Hol vagytok?

Talán megúszom Regi kabátjába bújva

Sorukra várva

Csak úgy lazán az aszisztens ölében, aki amúgy Petra

Ugye milyen gyönyörű kék szeme van :)

Ma cica ivartalanítási nap volt. A három grácia (gondolom, ebből már tudjátok, hogy nőstény cicákról van szó) esett túl ma az ivartalanításon. Hát, sajnos eltelt az idő, már elmúltak fél évesek, és engem már a frász kerülgetett, nehogy megtörténjen az, aminek nem szabadna, hogy kiscicák szülessenek. Sajnos vannak fiú cicák is a tanyán, kik még nem értek el a sor végére, mármint az ivartalanításban, de már úgy érzem, ennek a sornak nem is lesz vége. 
Nálunk jártak a Hír24 munkatársai megnézni állatotthonunkat, védenceinket. Beszélgettünk a rétsági lovakról, további teendőinkről. Úgy látom, Ők sem igazán nyugszanak bele a történtekbe, a hatóságok hozzáállásába. 


Örökbe fogadták Lokit!
Ez az édes kiskutya, Loki, több, mint egy éve került állatotthonunkba, és sajnos nagyon a szívünkhöz nőtt. Fájószívvel adtuk át új gazdáinak, reménykedve abban, hogy ezzel kiteljesedik élete, és boldogabb lesz etykeként, új családjában, mint itt a menhelyen egy a sok közül.

Ismét új lakóval bővült állatotthonunk kutyalétszáma.
A történet szomorú, na persze melyik nem?! Most egy 16 éves keverék öreg kutyáról van szó, kinek szemén, ahogy belenéztem, láttam az öreg kutyák szemére oly jellemző fátyolos tekintetet. A történet szokványos, de az is lehet, hogy rólam már az a hír járja, biztos befogadják, ha megtudják az okot, hogy meghalt a nagymama, vagy nagypapa, kinek ez a kutya, vagy cica volt utolsó éveiben a társa. Mi, ittmaradottak, nem tudunk vele mit kezdeni, mert már van kutyánk, vagy cicánk, ezért maradt a menhely gondolata. Sajna a Bottyán Equusnál Morzsi már létszám feletti, de a lelkemhez kulcsszó a "nagymama". Imádtam a nagymamám, és mindent, ami róla szólt, a muskátlit az ablakában, takaros kis otthonkáját, és persze kis keverék kutyáját, ki tisztességben öregedett vele, és előbb indult az égi mezőkre, mint Ő. Miután eltemettük kutyáját, ezután is felelősséggel gondolkodott, mert nem szeretett volna több kutyát, mert azt mondta, mi lesz vele, ha Ő már nem lesz...? Pedig tudta, hogy rám mindig számíthatott volna... Morzsi előzetes megbeszélés után, vasárnap délelőtt megérkezett kis "stafirungjával", amit kedvenc pokróckája, és egy zsák kutyatáp jelentett. Pár perces beszélgetés után, na meg a lelkiismeret megnyugtatására búcsút vettünk Morzsi ideszállítóitól, és én nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, csak néztünk a távozó autó után, nem tudtam, mit ígérjek neki... Találunk egy kedves örökbefogadót? Vagy most már örökre velem maradsz? Azt hiszem, az utóbbi lesz, hiszen 16 éves.
Kezdődik egy új élet, vagy itt véget ér? :'(

Épp hogy hozzákezdtünk szombaton a reggeli elfogyasztásához, jött a telefonhívás, miszerint Nagylókon embertelen körülmények között tartanak két lovat, és ez elmúlt hónapokban már egy harmadik társuk elpusztult. A bejelentő szerint a két életben lévő ló közül az egyiket csak segítséggel tudták felállítani. Tudtam, a kávénk már nem fog kihűlni a bögrénkben, mert azonnal útnak indultunk. Az út hosszú volt, és végig azon rágódtam, vajon fedi e a valóságot a bejelentés. Hát fedte... A helyszínre érve a megadott címen a kapu tárva nyitva, illetve bedőlve, szőrnyű látvány volt, mintha egy szeméttelepre érkeztünk volna. Az autóból kiszállva, megálltam a demarkációs vonalon, tudom a határainkat, mint állatvédő, na persze nem mintha ezt mindig betartanám... De most így tettem, hiszen a szemközti házból árgus szemekkel figyelték jöttünket. Szólongatásomra nem jött elő senki a háziak közül, ezért gondoltam megkérdezem a szempár tulajdonosát, mit tud a szemközti lovakról. Szóba elegyedtünk, de ő a tudomásomra hozta, hogy nem tud, és nem lát semmit, nem foglalkozik más dolgával, nem, hogy a lovával. Kicsit zokon vettem válaszát, hiszen épp egy ló tisztogatásával volt elfoglalva, és mint a végén kiderült, Bábolnán tanul, méghozzá lótenyésztési szakon. Sokáig nem vesztegettem rá időmet, felhívtam a rendőrséget, mint mindig, ilyen esetben. És a hatósággal együtt bementünk a területre, ahol rátaláltunk a két szerencsétlen lóra egy disznóól tőszomszédságában. Látványuk, fizikai állapotuk, tartási körülményeik felháborítottak és mélyen elkeserítettek. A rendőrök arcán is láttam a mérhetetlen megvetést, mit éreztek a tulaj iránt , hogy hogy képes ilyen körülmények közt tartani állatait. A tulaj is hamarosan előkerült, 12 éves lányával, és fel volt háborodva, hogy mi miért is vagyunk felháborodva. Még külön elszomorító volt számomra, hogy ennek a 12 éves lánynak ez az állattartás a természetes, és ennek tudatában válik felnőtt emberré. Szó szót követett, voltak érvek, ellenérvek, de a tény ettől még tény maradt. Hivatkoztak szegénységre, lószeretetre, és én nem értettem miért kell a ló mindenáron némely embereknek, miért nem látják meg, az ilyen lótartók állataik szenvedését, és sokszor lassú haláltusáját. Miért? Este fél hétre megérkezett az ügyeletes állatorvos, ki egyértelműen látta, hogy a lovak sorsa, további élete, itt, ezen a helyen veszélyben van, ezért elrendelte a lovak elkobzását. A lovak pillanatok alatt felmentek a lószállítóra, és én hiszek benne, hogy lelkükben egy új élet reményével indultunk "hazafelé". 
El kell, hogy mondjam, mind a rendőrök, mind a hatósági állatorvos példa értékűen képviselte az állatok jogait. 

Ma egy rusnya ivartalanítási nap volt. Megmondom őszintén nagyon sajnálom állatainkat kiket ivartalanításra viszünk, de mint állatvédő meggyőzöm és vigasztalom magam helyesen cselekszem, hisz csak így tudjuk megállítani azt a hatalmas szaporulatot melyet az utcán kóborló kutyák és cicák okoznak a felelőtlen állattartók miatt. Bella kutyánk aki süket boxer és az 1 Kiló táp és az egy jó tett csapata által talált és nálunk elhelyezett cica esett át ezen a rutinnak számító műtéten. Bellát Regina lányom találta egy bokros területen az Anivettől nem messze összekuporodva, sejtésem szerin az volt az "össz-bűne" ami miatt gazdája vagy szaporítója (nem tudni) kidobta őt, hogy teljesen süket és a szemével is problémák vannak melynek műtétjére miután kiheverte az ivartalanítást kerül sor. Mire soraimat írom mindketten túl vannak az ébredésen jó étvággyal elfogyasztották a vacsijukat, melyet Bella vissza is adott az altatás hatása miatt. Reménykedem benne illetve tudom tapasztalatból hogy pár nap múlva el is felejtik ezt a traumát mi őket érte.

Bella petefészkén jól látható, hogy hamarosan tüzelt volna

Szomorú állatorvosi diagnózist kaptam Pegi kutyánkról. Állatotthonunkba kerülésének története dióhéjban Kb. egy éve került állatotthonunkba, elütötte egy autó, súlyos sérüléseket szenvedett, belső vérzés, bordatörés, stb… Pegi a nevét tőlünk kapta. Igen harcias amazonnak mutatkozott, miután ketten maradtunk az ilyen, és hasonló sorsú ebek részére szuterénnak kialakított helyiségben. Csak feküdt a kosarában, gyönyörű szeméből sugárzott a fájdalom, no meg a fenyegetőzés, mondván: „ha csak egy ujjal is hozzám nyúlsz, ez lesz, meg az lesz…” Értettem én a szóból, úgyhogy tisztes távolságba lekuporodtam mellé, és úgy csináltam, minta semmi dolgom épp nem lenne, csak az ő társaságában szeretném elütni az időt, szépen csendben. Néha rám nézett, összeszűkült szemében láttam a fájdalmat, melynek létezéséről időnként nyögésekkel is hangot adott. Egy idő után magára hagytam őt, hogy pihenjen, és szokja a helyét, de másnap reggel első utam hozzá vezetett, gondoltam beadom neki a gyógyszereit, és leápolom a sebeit… Hát, nem nagy örömmel fogadott, úgy láttam fájdalmai semmit sem enyhültek. Ahogy próbáltam róla lemosni a véres vizeletet, és váladékot, megkapta a kezemet, fölhúzott ínyével kimutatta a foga fehérjét, jelezve, ő bizony nem kér az ápolásomból. Próbáltam leplezni félelmemet, és óvatosan megsimogattam okos fejét, talán az volt az egyetlen testrésze, ami nem fájt. Simogatásom morogva fogadta, mely morgás szépen lassan átváltozz zsörtölődésbe, panaszkodásba. Ahogy teltek a napok, Pegi egyre jobban elfogadott ápolójának, mely ápoló titulus szép lassan átment barátságba, melyet jöttömre boldog farkcsóválással hozott tudomásomra. A felépülése hosszadalmas volt, azóta túlvagyunk az ivartalanításon, és Pegi egy boldog és egészséges kutyaként élt ez idáig állatotthonunkban. Egyik reggel görcsökkel küszködve találtunk rá a kertben, azonnal orvoshoz vittük, és itt tudtuk meg a szomorú diagnózist, : Pegi epilepsziás. Vérvétel, stb… stb… Gyógyszer beállítás megbeszélése. Ezúton kérlek benneteket, ha valakinek tapasztalata van a kutyáknak e fajta betegségével kapcsolatban, olyan gyógymódokkal, ami nem igényel erős gyógyszeres kezelést, melyek, mint tudjuk, nagyon ártalmasak lehetnek a kutyák májára, ossza meg velem.

Az elmúlt napokban új otthonába költözött a zabi lovak közül, kit csak úgy emlegettünk: "a vezérkanca". De immár becsületes nevén, Bársony. Nem is olyan messze tőlünk, Sződre, aminek végül is nagyon örülök, hiszen talán majd így sűrűbben láthatom. Új gazdái, a hely, az ott élő lovak, első perctől ahogy megláttam őket jó benyomást tettek rám. No és persze arrafelé tanyázik Szarka barátom is, akiről már az előző bejegyzésben írtam, és kivel szeretném a barátságunkat elmélyíteni. :)) 
Az első csalódásom ellenére, miszerint úgy gondoltam, személyem váltotta ki belőle a szelídséget.... :) 
Mellékelem az emailt, és a fotót amit Bársonyról kaptam másnap. 

Kedves Éva és Többiek!

Kati, Luca, Péter és Kristóf

Tegnap Sződön jártam megnézni egyik zabi lovunk örökbefogadó helyét, kit Bársonynak neveztünk el. Szép, takaros porta előtt álltunk meg, és egy hatalmas méretű Német Juhászkutya jött üdvözlésünkre, ki gazdája kedves hangjára figyelve, és tudomásul véve, hogy nem holmi betolakodófélék vagyunk, farkcsóválva átváltott az üdvözlés barátságos formájára. Közben nem győzött szimatmintát venni ruházatomról, melyet valószínűleg átlengedezett az otthonról hozott sok sok kutyus szaga. :) Szóval egy ideig elmolyolt rajtam a méretes kutya, de csak ezután jött az igazi meglepetés számomra kutyafronton. A gazdasszony kiengedte a még házban maradottaknak az ajtót, mondván, szét verik a házat izgalmukban, ha nem köszönthetik a látogatókat...Ahogy kinyílt az ajtó, és kitódult rajta a két hatalmas dog, szépségükkel teljesen elvarázsoltak, ahogy felém hömpölyögtek. És tényleg gyönyörűek voltak, régen láttam hozzájuk hasonló tökéletes Német dogokat az elmúlt években. A sort egy kicsi zsemleszínű keverék kutyus zárta, aki szerényen megbújt hatalmas társai között, de azért a tudtunkra adta, hogy neki is lehet egy két szava az idegenek felé. :)
Nos, ebben a kellemes társaságban sétáltunk a lovak felé, átsétáltunk egy szép nagy kerten, egy fahídon, mely egy csörgedező patakocskán vezetett át. Aztán elénk tárult a lovak világa, hatalmas legelő, amit sajnos éppen a köd takart, teljes méretét nem láttatva velünk. A gazdasszony hívószavára a lovak ügetve jöttek felénk, reménykedve az esti vacsiosztásban a látogatókon kívül. :) Egymásra sunnyogva, de csak a miheztartás végett, hozzáfogtak vacsijuk elfogyasztásához.
Egyszer csak, egyik pillanatról a másikra, ott termett egy szarka! És helyet foglalt az egyik ló hátán, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Pár perces eszmecsere után, amit a pacival folytatott, átreppent egy oszlopra, ami közvetlen mellettem volt. Felé fordultam, nem jutva szóhoz ámulatomból, és ösztönösen felé nyújtottam az ujjam, melyet jól meg is csipkedett. Sajnos csak a telefonommal tudtam róla képeket csinálni, mert miért is lenne nálam fényképezőgép, ha ilyen helyen járok?? :)) Persze az ő nagy örömére, hiszen folyamatosan csipkedte a telefonomat is, ahogy közelről fotóztam. A karikagyűrűmtől egyszerűen sokkot kapott, hogy nem tudta levenni az ujjamról. Annyira meglepődtem a szelídségén, hogy a mögöttem állóknak csak annyit mondtam, nézzétek milyen szelíd, biztos tudja, hogy nem bántanám. A lova gazdája csak mosolygott naivságomon, és halkan megjegyezte, kiskorában én neveltem, és gyógyítottam meg. Jaaaa, hát így mindjárt más... -gondoltam. :) 
Hát persze, meghallotta megmentője hangját, ahogy a lovait hívta, és gondolta, akkor ő is ideköszön. Megmentője elmondta, miután meggyógyult, szavadon engedte, de nap, mint nap visszatér, és jó barátságban van a lovakkal. Állítólag azért van félnivalója, (mondta nevetve) mert az egész falu kőrözni, hiszen innen, onnan ellopkod dolgokat, a napokban például lenyúlta valakinek az olvasószemüvegét.
Ahogy távolodtam a háztól, az járt a fejemben, milyen szép is volna, ha minden állattartó így gondolkodna. 

Tegnapelőtt ismét Rétságon jártunk, 11 órakor volt találkozó a hatósági állatorvosokkal, hogy eldöntsék, mi legyen a még életben maradt 18 éves kanca, és a csikó sorsa. Pontosan érkeztek, szemükben megvető pillantásokkal felénk, éreztetve, csak gondot jelentünk számukra. Kezet fogtak mindenkivel, az üdvözlés eme formájából minket gondosan kihagyva, még erre sem méltatva. Ebben a jó hangulatban el is indultunk a lómészárlás helyszínére, ahol már nyoma sem volt a mészárlásnak... csak talán egy hatalmas lábszárcsont emlékeztetett rá, melyet az egyik kutya komótosan rágcsált. Az elmúlt két hét alatt természetesen a lovak fizikai állapota mit sem változott, és ezt az egyet a hatósági állatorvos is megerősítette. Vagyis azt, hogy a lovak igen igen alultápláltak, a senyvesség határát súrolják. Véleményük szerint, a 18 éves kanca már öreg ló, így nagyban ez is befolyásolja fizikai állapotát........
A csikó (ezt a gondolat menetet követve gondoltam én..) azért senyves, mert csikó...
Hatósági állatorvos szemmel nézve nem talált sok kifogásolni való tényezőt, és kihangsúlyozta, hogy a JELEN állapotok alapján, (hiszen akkor volt előttük széna) az pedig, hogy domb magasságban álltak a trágyájukon, megfelel a mélyalmolásnak. Hozzáfűzték, hogy csak az urak almoltatnak mindennap a lovaik alatt. Egyikőjüket sem foglalkoztatta az a gondolat, hogy miért is jutottak el a lovak ebbe a fizikai állapotba. Nem tették fel ezt a kérdést a tulajnak, hogy miért nem gondoskodott róluk jó gazda módjára??? Ugyan a lovak tulajdonosának a testvére végig azt fröcsögte a hallgatóságnak, hogy ő utálja a lovakat, ezeket is már rég agyonütötte volna, ha nem lenne ez a rumli körülöttük. A végeredmény az lett, felszólították a tulajt, hogy ezután etesse a lovait, és ezt bizonyos időközönként ellenőrizni fogják...
Valahol azt olvastam, állatjóléti szakembereket képeznek ki a haszonállatok tartási körülményeinek ellenőrzésére, de csak reménykedni tudok benne, hogy nem némely hatóági állatorvosok lesznek kik ezt a felelősségteljes munkát végzik, vagy okítanak erre másokat...
Szeretném elmondani, hogy azért vannak kivételek, akik másképp nézik az állatokat, és úgy élik meg elhivatottságukat, ESKÜJÜKET, melyeket az állatok védelmére, gyógyítására tettek, ahogy az méltó önmagukhoz. De kevesen vannak.

Sziasztok, kérünk benneteket, hogy szavazzatok egyet a Bottyán Equus Állatotthonra :) És ha tehetitek, osszátok meg az oldalaitokon is, :) Köszönjük szépen előre is mindenki segítségét. :)
http://www.facebook.com/questions/495784687139625/

Fehér puli ivartalanítás
Természetesen ez a hét sem múlhatott el ivartalanítás nélkül. Illetve elmúlhatott  volna, viszont akkor nem lennék nyugodt, ha netalán valaki örökbe fogadná valamelyik kutyámat, aki nincs ivartalanítva és összehozna egy tucatnyi kiskutyát, kinek a jövőjét illetően én már nem is lennék nyugodt. És higgyétek el, erre minden okom megvan. Nos, Fefe, a legújabb védencünk egy fehér puli, a fotón éppen az ivartalanítás miatt történt altatásból ébredezik.

Büszke lovunk lesérült.
Alig hevertük ki Mami lovunk kólikával járó izgalmait pár napra rá Büszke okozott riadalmat "szeretteinek". Reggel még büszkén vágtatott ki társai után a napi pucoválás után a legelőre. Este már alig tudtuk bevezetni bokszába, olyan szinten sántított jobb első lábára. Egyszerűen nem tudom elképzelni, mit tudott csinálni magával, csak találgatni lehet. Éjszakára bekentünk gyulladás csökkentő krémmel, de sajnos reggelre még rosszabb lett a helyzet. Úgyhogy azonnal hívtam Dr. Kurucz Jánost, és elpanaszoltam neki mi történt, és Ő jött ahogy csak tudott. A Doktor úr ultrahang vizsgálata után felállította a szomorú diagnózist, miszerint Büszke ínszalagjai sérültek, egy 80%-os, egy 30%-os mértékben. Ez azt jelenti, legalább két hónap bokszfogság, és ez idő alatt regenerálódnak talán az ínszalagok. Lenne rá gyógyszeres kezelés is, de sajnos több, mint 300.000 Ft lenne, ami gyorsítaná ezt a folyamatot, de erre most sajnos nincs anyagi lehetőségünk. De a Doktor úr megnyugtatott, hogy ugyan lassabban, de e nélkül is meggyógyulhat Büszke. Természetesen napi szinten kezelni kell, hűteni, majd meleg fáslival bepólyázni. Büszke elég szépen tűri a fogságot, de reggel, mikor mennek ki a többiek, szomorúan nyerít utánuk, és este határtalan örömmel fogadja őket. 

Megérkezett az adomány másik fele
Megkaptuk a várva várt adomány még lemaradt részét az 1kg táp 1 jótett csoport tagjaitól. Mit ne mondjak, nagyon jól jött. Persze mikor nem jön jól ennyi állat tartása mellett az adomány... :) Ezúton is el szeretném mondani, hogy nagyon nagyon szépen köszönöm, ennek a maroknyi embernek elhivatottságukat, segítségüket, a  magam, és az alapítványban élő állatok nevében, és boldog vagyok, hogy megismerhettem őket!

Elkészült a kutyakennel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Örömmel adom hírül, hogy a hónapokkal ezelőtt nagy elánnal elkezdett kutyakennelünk elkészült! Igaz, úgy készült, mint a Luca széke, vagy idő nem volt rá, vagy segítség, külső segítség meg főképpen nem, volt, hogy másra kellett a pénz, de ettől függetlenül egy maroknyi embert kivéve, kiknek ezúton is szeretném elmondani, hogy nagyon hálás vagyok nekik, és köszönöm önzetlen segítségüket! Szóval sajnos anyagi nehézségek is nehezítették kennelünk kivitelezését, hiszen tudatosult bennünk a gondolat, és a tény, hogy a takarmány árak a tavalyi évhez képest megduplázódtak. Az amúgy is kevés adó 1%-unk mellett komoly döntés előtt álltunk, befejezzük e a kutyakennelt, vagy ne?... Fontossága nem kétséges, hiszen akarva, akaratlanul egyre csak nő a kutyák létszáma, és a velük járó költségek. 
De ekkor jött a csoda Vilcsek Adrienn révén, ki kuratóriumi tagja is alapítványunknak, na és a Ganz Mérőgyár KFT.-nél dolgozik. Nos, a lényeg a lényeg, végül is Adrikám egy pályázat útján 200.000 Ft-ot nyert az alapítvány javára, mely összeggel hozzásegítettek bennünket a drótkerítés megvásárlásához, melyet az ITRON Ganz karitatív csapata szombaton saját kezűleg fel is penderített a beton alapra. Ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy munkájukkal is hozzájárultak a kennel megépítéséhez!

Az elmúlt hét is bővelkedett eseményekben állatotthonunkban. Kezdve Mami kólikázásával, ami teljesen kikészített mind fizikailag, mind lelkileg, de erről már végül is beszámoltam Nektek. Hál 'Istennek túl vagyunk rajta, és ő jól van.

Luky kutya ivartalanítása
Biztos emlékeztek rá, Veresegyházáról lett elkobozva, ivartalaníttattuk, mert hogy egyre jobban kezdte magát összeszedni, és még járni is megtanult. Lehet, hogy a hirtelen kapott szabadság miatt, és a javuló erőnléte miatt egyre jobban kezdett felülkerekedni társai fölött. Az eltelt idő alatt, mióta nálunk van egyre jobban kezdem kiismerni őt, úgy érzem, egyszer igaz társává, és őrzőévé válhat ember társának, hiszen szíve tele van szeretettel az ember iránt.

Rénó, a gyönyörű Német juhász visszakerült hozzánk.
Nem is értem az embereket, de a helyzet az, hogy most már nem is akarom megérteni. Telefonhívást kaptam Rénó örökbefogadóitól, (akik alig egy pár hónapja vitték el állatotthonunkból őt, s ez idáig csupa jó híreket kaptam Rénóról tőlük. ) hogy menjünk a kutyáért. Gondolta, lejárt a kölcsönzés ideje... Tudjátok egyre jobban kezdem utálni ezt az örökbefogadósdit, hiszen Rénó nem az első, akivel így jártunk. Szívem szerint minden befogadott állatot megtartanék, de ehhez sajnos a világ összes pénze sem lenne elég.

Bravót ismét örökbefogadták
Reménykedem benne, hogy ezúttal Bravó végre megtalálja helyét, ahol egy életen át szeretik, megbecsülik őt. Egyelőre úgy tűnik, hogy érzéseim nem csaltak a választással, és jó helyre adtam őt. csömörre került egy nagyon kedves családhoz, ahol azon nyomban rátalált a szerelem egy gyönyörű póni lány személyében. Rettegve vártam a híreket, hogy fog telni az első nap, hogy fog viselkedni új helyén, és a hírek jöttek, fotókkal kísérve, és én majd' elolvadtam a gyönyörtől, mikor Sárától hallgattam a beszámolót, hogy Bravó így.... Bravó úgy.... hogy milyen jól érzi magát új családjában. Azért ez a ló nem semmi! Biztos emlékeztek elmúlt beszámolóimra viselkedésével kapcsolatban a többi ló iránt. És most talán rátalált a megnyugvás.

Fehér puli
Egy szép, fajtatiszta fehér Puli kutyával "gazdagodott" állatotthonunk, ki ettől a perctől örökbefogadóra vár. A panasz ellene, amiért a menhelyre került, az volt, hogy nem jött ki kutyatársával, a szomszédkutyát többször áthúzta a kerítésen, és nem társasozni hívta.... Végül is mentett kutya ő, ki eddigi rövidke életét méteres láncon töltötte, míg meg nem mentették őt arról a helyről. Alig egy-két napja került állatotthonunkba a nagy kennelbe, ahol 8-10 kutyával van együtt és még egy morgása volt társai felé. Naphosszat a kapuban ül, és panaszkodik. Sokszor esdekelve néz rám bogár szemeivel egy simiért.

Sajnos az elmúlt pár nap sem múlhatott el úgy, hogy ne történjenek különböző események állatotthonunkban. Rizi, kit én csak Maminak becézek vasárnap este a kólika jellegzetes tüneteit mutatva hozta ránk a frászt. A kólika úgy gondolom, minden lótartó rémálma, mely sajnos egy nagyon komoly, és veszélyes betegség, mely sok esetben halálos a lovakra. Tulajdonképpen különböző tényezők által kiváltott fájdalmas gyomor, illetve bél megbetegedések gyűjtő kifejezése. Ahogy észrevettük az ismert tüneteket, azonnal kivittük a karámba, hiszen ilyenkor nagyon fontos, hogy ne feküdjön le a ló. Vasárnap este van, kit is érek el orvost, aki meg tudja mondani hogyan tovább, vagy könnyít Mami szenvedésein?! Dr. Erdélyi Gábor negyed órán belül itt is volt, azonnal Algopyrin és Buscopan injekciót adott neki, enyhítvén a kínokat, amiket Mami az egyre erősödő görcsök miatt érzett. Azután tovább róttuk a köröket, reménykedve abban, hogy elmúlnak a görcsök, helyre áll a bélmozgás. Sajnos nem így lett, ekkor már bőven elmúlt éjfél. Kórházba kell vinni őt minél hamarabb, "Jézusom, honnan szerzek lószállítót éjnek idején?!" Körtelefon.... Mindenki ki van kapcsolva. Még egy reménysugár: Tüske Gyula, kitől mindig bérelünk lószállítót, ha szükségünk van rá. És felvette! Álmosan beleszól, én gyorsan elmondom miről van szó, és könyörögve kérem: "Gyula, ha Istent ismersz, segítesz..." És segített!!! Negyed órán belül itt volt a lószállító, és Mami (persze még egy nagy adag injekcióval, amit Dr. Vaskó Mártától kapott)  a harmadik nekifutásra felment a lószállítóra, mintha érezte volna, hogy őérte történik itt most minden, és minden perc számít. Irány az Üllői Nagy Állatklinika, ahol már Dr. Vaskó Márta bejelentése alapján vártak minket. Borzasztó hosszúnak tűnt a majd egy órás út odáig. Dr Bódai Emese már várt minket, és azonnal hozzáfogott Mami vizsgálataihoz, és közölte, sajnos már elmozdulás van Mami beleinél, lehet, hogy műteni kell, de mindent megpróbál, amit orvosilag lehet. És ez így is volt. Órákon át küzdött Mami beleinek kitisztításán, elölről-hátulról, közben folyt belé az infúzió. Hajnali fél 5 körül, miután túl voltunk a nehezén bevezettük Mamit egy boxba. Szomorúan hagytam ott, és kétségekkel a szívemben indultunk hazafelé. Alig vártam a reggelt, hogy érdeklődjek állapota felől, hiszen még nem volt túl a krízisen. Sajnos másnap délelőtt is jelentkeztek enyhe tünetek, de bíztam benne, hogy jó kezekben van, és talán nem kell műteni, és meggyógyul. Végül is  a negyedik napon engedték haza, gyógyultnak nyilvánítva.

Ezúton is köszönöm Dr. Bódai Emesének, és Letícia doktornőnek, (akinek szégyenlem, de elfelejtettem a vezetéknevét) hogy mindent megtettek Rizikó gyógyulásáért!

Ami végül is sajnos szokványos, ellenben a történet, illetve megmentői hozzáállása nem szokványos. Ők állatvédő szemmel és magánemberként is csodálatos emberek, és én nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, annak ellenére Hope-ot (ahogy elnevezték megmentői) nem tudták befogadni, és elhozták állatotthonunkba. Annak, hogy nem tudták megtartani különböző okai vannak. Szemük láttára ütötte el egy autó, és három különböző érzelmi világú ember hozzáállását ismertem meg ennek a kölyökkutyának a balesete folytán. A hölgy, aki elütötte, jóval távolabb megállt, megnézte milyen kár keletkezett az autóján, majd továbbhajtott. A következő autós, aki látta a balesetet, megállt, lehúzta a kutyát az út szélére, talán azzal a gondolattal, hogy kapjon egy esélyt az életre, majd utána ő is továbbhajtott, és otthagyta. És végül jöttek ők, kik odamentek a vergődő kutyához, és szemében látva az iszonyatos fájdalmat nem tétováztak azonnal berakták autójukba, és elvitték állatorvoshoz. Az állatorvos mielőtt bármit is tett volna, azt mondta nekik, 4000 Ft-ért elaltatja. De miután ők ez ellen tiltakoztak, és megalázónak érezték a helyzetet, elmondták, nem azért hozták ide, hogy elaltassák, hanem azért, hogy megmentsék, ha van esélye rá. Végül is megműtették a kutyát, kinek lába két helyen is el volt törve, és mától nálunk lábadozik a telt házunk ellenére befogadtuk, mert olyan szinten értékelem és tisztelem az ilyen érzelmű embereket, hogy el se tudom mondani. Hope egy nagyon kedves, játékos és gyönyörű kölyökkutya, nem tudom kiknek a keveréke, de biztos vagyok benne, hogy leendő gazdájának az életébe sok-sok szeretetet és vidámságot visz! :) Várjuk az örökbefogadók jelentkezését. :)

Pihe... Ha valaki nem ismerné fel, akkor bemutatom, hogy a képen látható kutyus Pihe. :)
Varratszedéskor konzultáltuk meg az állatorvossal, Pihe csak is úgy szabadulhat meg rackás, sok helyen filcessé összeállt szőrétől, melyben töménytelen mennyiségű bolha tanyázott, mely igen sok problémát okozott neki a már amúgy is meglévők fölött, ha teljesen lekopaszítjuk. Hát ez meg is történt, mint ahogy látjátok a képeken, és talán Pihe mihamarabb méltón nevéhez, pihe szőrt növeszt. :) Ezúton is nagyon nagyon köszönjük Mindenkinek, aki Pihe gyógyulásának költségeihez hozzájárult! És ezzel a hatalmas segítséggel Hope befogadásához is hozzájárult.

Öregecske lovaink fogai megérettek egy fogreszelésre. Éppen ezért fel is hívtuk Omár Doktort, ki éppen a közelünkben tette a dolgát, és egy jó órán belül már itt is volt állatotthonunkban. Sára és Albi nem igazán értékelte a merényletet ellenük, de mit volt mit tenni, kénytelenek voltak tátott szájjal tűrni, míg a doki megrendszabályozta már amúgy is elnyűtt fogaikat. Az utóbbi időben észrevettük, nem igazán esett jól a rágás nekik, ami úgy gondolom, nagyban befolyásolta életkedvüket, emésztésüket, gyarapodásukat. De hát sajnos tudomásul kell vennünk, hogy ők is, mint mi emberek az évek múlásával elkopnak, elfogynak. :( Szomorúan veszem tudomásul ezt a tényt, de azért remélem még sokáig velünk maradnak.

Piha gyógyulásáért...
Ezúton is nagyon nagyon köszönöm mindenkinek, aki Pihe gyógykezeléséhez hozzájárult! Köszönöm, hogy támogatjátok, és elismeritek elhivatottságunkat, mely erőt ad ahhoz, hogy soha ne adjuk föl! :)

Van egy kis csapat ebben az országban,  kik nagyon is reálisan tekintenek abba a szomorú világba, melyet az emberek nagy többsége nem lát meg. A sanyarú sorsú állatok világába, melyet persze az emberek generálnak. Van egy kis csapat, akik összefogtak azért, hogy segítsenek azokon az állatokon, kik menedékre leltek állatotthonokban, ki véglegesen, ki gazdit keresve....  Van egy kis csapat, akik tudják milyen nehéz napi szinten megküzdeni a fennmaradásért, a reményért, hogy minél több szerencsétlen sorsú állaton tudjunk segíteni, hiszen az állatok nem beszélnek, csak remélnek. Ezúton is szeretném megköszönni ennek a kis csapatnak, a magam, és minden civil szervezet nevében, amit az állatokért tesznek!

Az elmúlt hétvégén ismét legelő takarítás volt állatotthonunkban az Állat és Ember Egyesület szervezésével. Mit ne mondjak, voltunk egy páran, én nem tudom mit csinált Kata, hogy ennyi embert tudott összekovácsolni e nemes feladatra. :) Volt itt minden a lócitrom szedésen kívül is, gyerekeknek kézműves foglalkozás, patkó és kőfestés, lótotó, tombola. Míg kint a munka dandárja folyt, addig bent a karámok mellett bográcsban rotyogott a képosztás bab. A munka befejeztével a fenséges lakoma mellett egy jót beszélgettünk. Egy szóval csodálatos nap volt, nagyon jól éreztem magam, és úgy éreztem, hogy mindenki. :) Ezenkívül lócitrom mentes lett a legelő nagy része, jó volt a sok állatszerető ember társaságát élvezni, és visszavárom őket. :) Köszönöm ezt a napot, hogy segítettek, hogy velünk voltak! :)

Kedves Állatszerető emberek!
Várjuk cégek, csoportok jelentkezését, folyamatos legelő takarításra, higgyétek el, nincs is annál felemelőbb érzés, mint a természet lágy ölén lócitromot szedni ezek után a csodálatos lények után, mint a Lovak. :)

Kutya kobzás...
lakossági bejelentés alapján mentünk Veresegyházra, kutyát még nem koboztunk, találunk éppen eleget, és még ennél is többet tesznek a menhelyünk kapujába... Szóval kutya kobzásban még nem volt részem, ezzel a szép Roti és még nem tudom milyen keverékkel átestünk a tűzkeresztségen. A bejelentő elmondta, hogy az a szegény kutya szinte egész életét az alig egy méteres láncon élte, és nagyon sovány. Ezt a szomorú tényt a képek is igazolják. A helyszínre érve a szomszéd megengedte, hogy az ő kertjéből megnézzük a kutyát. Szomorú látvány volt, ahogy rövid láncon csak közömbösen nézett maga elé, rólunk tudomást sem véve. Láttam itt tényleg baj van ezzel a szegény kutyával, és mivel tisztában vagyok hatáskörömmel, azonnal hívtam a rendőrséget, akik perceken belül meg is érkeztek, együtt bementünk a  területre, és mi kihoztuk a kutyát. A rendőröket is megdöbbentette a kutya fizikai állapota, és a tartási körülményei. Megtettem a feljelentést állatkínzás alapos gyanújára hivatkozva, remélem a tulajdonos elnyeri méltó büntetését! Ez a szép keverék kutya nagyon kedves, és barátságos emberekkel, társaival jól kijön. Várjuk örökbefogadók jelentkezését! :)

Nem is értem, hogy lehetnek az emberek ennyire közömbösek, kegyetlenek állataik iránt, melyet napi szinten megtapasztalok, és átélek velük. Tényleg nem az a gondom, hogy napi szinten szembesülök szerencsétlen sorsú állatokkal, kiken úgy érzem, segítenem kell, hiszen erről szól az életem egy része. Soha nem éreztem áldozatnak magam abban a világban amelyikben élek, azért, amit az állatokért teszek, de nagyon rossz érzéssel tölt el, és úgy érzem ettől vagyok áldozat ezen a világon, hogy ennyi kegyetlen és szívtelen emberrel kell osztoznom ezen a Földön. Telefonhívás: "Találtunk egy kiskutyát, hetek óta itt kóborol az utcán, szoktunk neki néha enni adni, de most úgy látjuk nagy baj van, mert az árokban fekszik, és nem mozdul, nagyon nagy a hasa, lehet hogy vemhes?" Tisztelem őket, mert nem voltak közömbösek a kiskutya felé, de nem értem, miért nem tettek előbb valamit... Fejemben a gondolatok kavarogtak, mert eldöntöttem nem fogadhatunk több állatot, amíg egyet-kettőt nem adunk örökbe, és különben is telt ház van, ezenkívül az új kutyával az orvosi költségek, ami egy új, befogadott állattal jár, amúgy is szűkös anyagi helyzetünkben hatalmas teher. Kértem őket, fogadják be, vigyék haza, vigyék orvoshoz, a válasz az volt, hogy nincs rá pénz, és már van otthon egy kutya. Igen, igen, megértem őket, de Jézusom, nekünk honnan lesz ennyi állat tartása mellett?! Amúgy sem szeretném az ilyen állatszerető emberek kedvét szegni abban a hitükben, hogy mi, állatvédők segíteni tudunk. Mindketten hallgattunk, a csendet én szakítottam meg, közben arra gondoltam, biztos lesz valahogy, hiszen eddig is volt, és tudom, érzem, a JóIsten is segít nekünk! Megkértem őket, legalább hozzák el a menhelyre a kutyát. Mikor a kezembe vettem a csöpp kis testét, tudtam, hogy ez így van rendjén. Csapzott, és élettelen volt, szeméből sugárzott a fájdalom, és a kín, amit érezhetett. Borzasztó orrfacsaró bűz áradt altestéből, hasa olyan kemény volt, mint a kő. Beraktam egy kosárba, és elindultunk orvost keresni, mert ünnepnap lévén ez nem igazán egyszerű... Végül a veresegyházi Veresvet orvosi rendelőben fogadtak bennünket, a Doktor úr látta a kutyán, hogy komoly a baj, azonnal megröntgenezték, és perceken belül meg is műtötték az apró kis kutyát, kinek méhében hozzá képes hat nagyméretű kutyus volt meghalva, legalább három-négy napja. Nem tudta őket világra hozni, már az első beszorult a szülőcsatornába, és így a többi is megfulladt. A halott kutyák bomlásnak indultak anyjuk testében, mely majdnem az ő életébe is került. De hál 'Istennek, most már úgy látom, hogy túléli. De mit is keresett ez a csöpp kiskutya  az utcán hetek óta??? Kidobták? Elkóborolt? Ezt csak ő tudja... Én csak azt tudom, hogy ha lett volna benne chip, vagy ivartalanítva lett volna, vagy aki megvette, nem is kis pénzért, felelősséggel tette volna, akkor talán ez a kis állat nem szenvedett volna ennyit... Én meg csak itt ismétlem a volna, volna, meg a ha szavakat... tudva fontosságukat, értelmüket, reménykedve abban, hogy ha mások is így éreznének mi is van a szavak mögött, ez a szomorú eset meg se történt volna...

A nevét sajnos nem tudjuk, úgyhogy csak így emlegetjük: "A Nagymama cicája", aki egy dobozban érkezett állatotthonunkba. Története az elmúlt időkre visszatekintve oly szokványos. Meghalt a Nagymama, a cica árván maradt, nem igazán tartott rá igényt senki a rokonságból. Ki ezért nem, ki azért nem. Talán azért mert akik itt maradtak nem tudták átérezni a Nagymama szeretetét az egyetlen élőlény felé, akiről még gondoskodni tudott öreg napjaiban. Vegyes érzelmekkel a lelkemben beszélgettem állatotthonunkba hozójával, de ahogy teltek a percek és láttam a kétségbeesést az arcokon, miután először azt mondtam, hogy nem tudom fogadni a cicát, és már pedig ennek komoly okai vannak. Mint állatvédő és mint magánember is az érzéseimre hallgattam, hiszen ő csak egy cica, aki itt maradt, a Nagymamához tartozott, és fájt, hogy a családból nem tud róla gondoskodni senki. Végül is megértettem az okokat, mert meg akartam érteni. Mikor indultak volna, utolsó pillanatban szóltam, kértem hagyják itt a cicát. Búcsúzáskor ígéretet kaptam, nem felejtik az öreg cicát, és támogatni fogják őt. Én hittem nekik, és tudom így is lesz, mert éreztem ők is érzik, ezzel tartoznak a Nagymamának, hogy jó helyen tudják a cicát. Első napokban cicakennelbe tettem, hogy megszokja az itteni életet, ő egy nagyon kedves cica, érezni rajta, hogy valaki nagyon szerette. Túl van az ivartalanításon, tán már el is felejtette, mert a cicák már csak ilyenek. :) 
Várjuk örökbefogadóját ennek a nagyon kedves és szelíd cicának.

Az elmúlt hét is gazdagon telt eseményekkel, persze mint mindig. A héten is volt ivartalanítás, vakcinázás Erdélyi dokinál.
Lebbencs, Zsömi, egy cica a sok közül....
Emlékeztetőül, Lebbencs kutyust pár hete hozták a menhelyre, mondván, hogy egy autó alatt találtak rá, ahol remegve várta sorsa további alakulását. Feltételeztem, se chipje, se oltása nincs, ezért látogattunk el Erdélyi Dokihoz, ahol is megkapta ezeket a fontos dolgokat, melyek úgy gondolom a felelősségteljes állattartás alapvető feltételei.
Zsömi, egy imádni való kedves kutyus, aki kimaradt a költözködésből. ha tehetném, és az olyan egyszerű lenne, megtartanám magamnak. Aztán lehet, hogy így lesz, hiszen nem igazán jelentkeznek érte örökbe fogadni szándékozó emberek. Szóval ő az a kutya, aki képes mindent megbocsátani az embernek egy jó szóért, egy buksi simogatásért, tehát nem arra gondolok, hogy egy odadobott csontért eladja a lelkét is! Ha belenézel a szemébe, árad belőle a szeretet, a megértés, és a hűség. Zsömi is megkapta a veszettség elleni vakcinát, és az őt illető chipet.
Egyik cicánk, ki idekerülése óta sem igazán szedte össze magát, ismét orvosi segítségre szorult. A doki megvizsgálta, el is látta mindenféle antibiotikummal, és most várjuk gyógyulását.

Málna természetesen mindenhova elkísér minket, még az állatorvoshoz is...

Lebbencs jött, és ment.
Lebbencs kutyus abban a nagy szerencsében részesült, hogy máris szerető gazdikra talált. Petra és Tomi fogadta őt örökbe, akik már boldogították életüket Csipi örökbefogadásával is, a már meglévő kutyusuk, Gonzi mellé. Örülök, hogy Lebbencs jó helyre került Petráékhoz, úgy látszik náluk bejön a mondás, miszerint három a Magyar igazság, na persze nem tudom, mi lesz az egy a ráadással? :)

Tavirózsa rádió
Meghívást kaptam a veresegyházi Tavirózsa Rádiótól, ahol természetesen az állatvédelemről, és a felelősségteljes állattartásról beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy ha egy mikrofont dugnak az orrom alá, rögtön pánikba esem, és ez most sem volt másképp.
Legelőtakarítás
Az elmúlt hétvégén legelőtakarítás volt nálunk. A szokásos kis csapat jött össze ismét, és nagyon jó hangulatban telt a nap. Jól haladtak a munkával, tiszta, lócitrommentes mentes placcot varázsoltak a legelő egy részéből pár óra alatt, melyet védenceink mit sem törődve az áldozatos munkával, ismét jól összekakiltak. De hát ez már csak egy jól működő körforgása az itteni életnek. A munka végeztével egyik segítőnk "megfuttatta" magával hozott távirányítós autóját, mely hatalmas sebességgel száguldozott a legelőn a lovak legnagyobb ámulatára. A kis autó látványa, és annál nagyobb hangja kisebb fajta felfordulást okozott a lovak között, aminek a vége az lett, hogy leszakították a villanypásztort, és összekeveredtek a "barátok", meg a "nem barátok"... Hát ettől egy kicsit megijedtünk, hogy hogy is fogjuk őket szétválasztani. Hogy hol is kezdődik a barátság? Gondoltam én, majd most jól felhánytorgatják egymásnak ki mit tett a szalag túloldalán... DE hál' Istennek minden komolyabb nézeteltérés, és összebunyózás nélkül sikerült őket szétválasztani, és én ismét tanultam tőlük.

Az ember akkor segíti igazán az állatokat, ha megteremti, és fenntartja a számukra természetes környezetet és szabadságot. Ha gazdájuk helyett társukká válunk, ha megosztozunk velük a bolygón, akkor meglátjuk, hogy mesébe illő módon elénk hozzák rejtett kincseiket, ha engedjük nekik.
Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség immár hagyománnyá vált az Állatok világnapja alkalmából rendezett felvonulásán vettünk részt. Nagyon jóleső érzés volt a sok állatszerető emberrel, civil szervezetekkel együtt sétálni a Bazilikától a Hősök Teréig. Végül is a felvonulásunkkal szeretnénk felhívni az emberek figyelmét az állatokkal szembeni felelősségteljes gondolkodásra, gondoskodásra, a tudatos tenyésztésre, legyen szó haszon, vagy hobbi állatokról és fajukhoz méltó tartásukról. Úgy érzem, hogy évről évre egyre többen vagyunk, és csak reménykedni tudok benne, hogy jövőre még többen csatlakoznának hozzánk azzal a hittel, hogy az állatoknak ugyanolyan joguk van élni ezen a Földön, mint nekünk, embereknek, hiszen a sorsuk a mi kezünkben van.

Bingó által új barátokra találtunk.
Biztos emléketek Bingóra. Hát persze, hogy emlékeztek, hiszen nem rég adtam hírül örökbefogadásának történetét. Veresegyházára került, egy 12 éves kislány és családja nagy örömére, akik történetesen egy hagyományőrző csapat lelkes lószerető tagjai. Nagyon hálás vagyok Nekik, hiszen első hívószóra csatlakoztak hozzánk gyönyörű huszár egyenruhájukat ez alkalommal a Bottyán Equus sárga egyenpólójára cserélve. A lovak gyönyörű látványt nyújtottak sárga kendővel a nyakukban, ember társukkal a hátukon fegyelmezetten vonulva. Ezúton is szeretnénk Nekik megköszönni, hogy képviselték a Bottyán Equus Ló és Kutyaotthon Alapítványt! :)

Ovisok
Az Állatok Világnapja alkalmából több ovis csoport is ellátogatott alapítványunkba az elmúlt héten. Külön hálás vagyok az óvónéniknek ezekért a látogatásokért, mert tudom, milyen fontos szerepe van a felnövekvő nemzedék életében, hogy miként beszélnek az őket körülvevő felnőttek a körülöttük lévő természetről, és a benne élő állatokról. Én úgy érzem, hogy az állatok szeretetét tanítani nem lehet, de ha mi felnőttek átadunk az érzéseinkből, rávezetjük őket  arra, hogy ha szeretettel és felelősséggel fordulunk a természet és a benne élő állatvilág felé, mely oly csodálatos és sok színű, szebb lesz a világ melyben élünk.

Csodás adomány
Hát persze, hogy ismét állatok által köttetett barátságnak köszönhetően jutottunk egy időre elegendő kutya és cica eledelhez. Történt ugyanis, hogy Csipit örökbefogadta Petra és Párja, Tomi. Petráról még azt is tudni kell, Ő volt a legelső kennelépítésre meghirdetett napra az egyetlen hős jelentkező. Mondta is, hogy először azt hitte, máshol van a gyülekező.... Hát Ő jó helyen gyülekezett, csak éppen egyedül. :) (azóta is jókat nevetünk ezen) :)
A lényeg, a lényeg, hősiesen cimbálta velünk a kivágott gallyakat, ágakat napestig. Regi lányommal hamar szótértettek a kutyákkal kapcsolatos dolgokról, mely kimeríthetetlen  témát később az interneten is folytatták. Az email váltásokból, és Csipi beilleszkedésének történeteiről való beszámolásból barátság szövődött. Petra főnöke jószívű ember lévén olykor-olykor egy bizonyos összeget adományozásra szán egy általa kiválasztott civil szervezetnek. Ám a mi Petránk ajánlására ezt az összeget most a mi alapítványunknak adták, és Petráék rengeteg tápot, konzervet vásároltak belőle a kutyáknak-cicáknak.