Fehér cica jött és ment...
A napokban leadtak egy hófehér cicát alapítványunkba, mert hogy önkényesen beköltözött a ház kertjébe, ahol hajszálon múlt az élete, a család kutyái ugyanis nem szeretik a cicákat... nagyon kedves, barátságos cica ő, aki ideköltözése után azonnal birtokba is vette az istállót, annak minden szalma, és szénaszálával együtt, mert hogy őrült módra tudott játszani. :) Összetalálkoztam egy kedves ismerősömmel, aki elpanaszolta, hogy meghalt a cicájuk, és nagyon szeretnének egy másikat, ha lehetne hófehéret. Hát így történt, hogy a fehér cica szinte épp hogy jött, már ment is. :)

Cica ivartalanítás
Talán még emlékeztek a két kis vörös cicusra, akiket Regina lányom talált Veresegyház, és Őrbottyán között az autóút mentén. Az idő elszaladt és szép nagy cicává cseperedtek, és megérettek az ivartalanításra. Mára már túl vannak rajta, úgy játszanak egymással, mintha nem is történt volna semmi.

Itt járt a kovács
Bogi, Barbi, Pajkos új patkót kapott. Én nem tudom miért, de olyan hamar eltelik az a pár hét, és már megint patkolni kell valamennyi lovamat. A két csődörnek is szépen megcsinálta a patáit Dezső Gergő. Sokszor mikor végez velük, azért ott látom orcáján a megkönnyebbülést. :) merthogy nem egyszerű fickók ők ketten...

Ember és Állat rendezvény
A hétvégén Kata meghívására egy örökbefogadói rendezvényen voltunk. Reménykedve abban, hogy a magunkkal vitt kutyusok közül valamelyiknek megtaláljuk az új örökbefogadó gazdiját. Sajnos nem így lett, viszont kutyás látogatókban nem volt hiány. Kata mint mindig, most is kitett magárt, hozzá méltó szervezés, és odaadás volt jellemző a rendezvényre. Nagyon jól éreztem magam, öröm volt látni a sok állatszerető gazdit a kutyáikkal. A bemutatókat, melyeknek központi szereplői természetesen a kutyák voltak. Jó kis nap volt, remélem legközelebb is meghív minket Kata. :)

Zsömi és Lebbencs

Két új kutyus is került hozzánk az elmúlt napokban. Zsömit a nevével együtt kaptuk, Lebbencsnek nekünk sikerült ezt a nevet adni.
Zsömi: kimaradt egy költözködésből. A család útjai szétváltak, Zsömi, aki hét éven át velük élt, már nem kapott lehetőséget az új életek, új családok között. Végül is magamon is csodálkozva nem éreztem haragot aziránt az ember iránt, aki megkeresett telefonon azzal e kéréssel, hogy szeretné elhelyezni Zsömit alapítványunkban. Végül is legalább őszinte volt velem, nem kidobta az utcára, vagy elaltatta kutyáját csak azért, mert új családja nem akarja őt. Ilyenkor mindig a kutyát sajnálom, mert tudom milyen a ragaszkodásuk és a szeretetük a gazdájuk felé, és ez egy életre szól. Számukra. Elmondhatom Nektek, hogy az eddigi egyik legfájdítóbb esetem volt ez Zsömivel, mikor ott álltunk a menhely kapujában, és ő nem értette, hogy mi történik körülötte, csak azt érezhette, hogy eltűnik a hét éve, elment a gazdi, és fájón, kétségbeesve nézett az autó után. Mi csak álltunk ott ketten, csak álltunk, még egy ideig, és néztük ahogy az autó eltűnik a szemünk elől. Azt hiszem kicsit ő is, én is reménykedtünk abban, hogy talán mégis visszafordul érte, és meggondolja magát. Nem tette...

Lebbencs:
Lebbencs kutya már másfajta érzelmi viharokat okozott bennem, hiszen ő kölyökkora ellenére farok csóválva vonult be alapítványunk kapuján. Megszokta már az örökös kóborlást, bennem is csak egy embert látott, aki talán majd elé teszi a vacsoráját.

Nagy megtiszteltetésben volt részünk az elmúlt napokban, hiszen egy illusztris vendég járt nálunk Vavyan Fable írónő személyében. Úgy gondolom, az állatok iránti szeretet az, amiért ellátogatott hozzánk, és ez a közös érzés igen hamar utat adott lelkünknek ahhoz, hogy megtaláljuk a közös témát, mely mindkettőnk életének fontos része. Jó volt vele beszélgetni, megnyíltam előtte, hiszen olyan dolgokról beszélgettem vele, melyekről senki mással. Úgy éreztem, nagyon régóta ismerem őt, és most nem az írónői mivoltjára gondolok, hanem valami másra, melyre magamnak sem tudtam magyarázatot adni. Pár mondat után nyilvánvalóvá vált, hogy Ő is a lovak szerelmese, és eszembe jutott sokszor szoktam mondani, a ló a természet legcsodálatosabb lénye, oly tökéletes, mint maga a természet, és nem véletlen, hogy megérinti a lényük az írókat, költőket, festőket, szinte minden művészeti ágban megtalálható a ló. Nagyon büszke vagyok, ha csak egy pár órát is együtt tölthettem egy ilyen gazdag érzelemvilágú emberrel, mint Vavyan Fable.

Egy csavargó Labrador története.
Egyik nap hazafelé jövet megálltam szőlőt venni egy út menti árusnál. Fékcsikorgásra lettem figyelmes, egy Labrador szambázott az út közepén, több autót is megállásra kényszerítve. A frász jött rám, hogy itt a szemem láttára mindjárt elütik, ezért utána vettettem magam, és a bolhanyakörvénél fogva el is kaptam. Mert hogy csak az volt rajta. Miután elhagytuk az úttestet, körbenéztem, reménykedve abban, hogy valahol ott a gazdája is, és ő is pont szőlőt vesz. De sajnos nem volt ott... Az egyik árus elmondása alapján reggel óta itt rohangál a környéken, és fogalmuk sincs, hogy kié. Miután a szemem láttára többször is majdnem elütötték, nem volt kétséges, a helyszínen való némi időzés után, hogy hazaviszem. Szép, ápolt kutyus volt, gondoltam biztos előbb-utóbb keresik majd. Első utam hazafelé Erdélyi Doktor volt, hogy megnézessem van e benne chip. ÉS VOLT!!!!! :) Egy órán belül jött is érte a gazdája. És nagy volt az öröm, mikor megtalálták egymást. Mi ebből a történetből a tanulság? Ha minden kutyatulajdonos venné a fáradságot, és bechippeztetné a kutyáját, akkor lényegesen kevesebb kevesebb kutyának kéne a menhelyeken élnie, csak azért mert elveszett.

Örökbefogadói nap Őrbottyánban.
A nem régen alakult Léleklánc Alapítvány szervezésében örökbefogadói nap volt az elmúlt hétvégén Őrbottyánban. Sajnos igen csekély volt az érdeklődés, de jó kezdeményezésnek tartom, reménykedve benne, hogy a legközelebbi sikeresebb lesz. Épp, hogy kipakoltuk, odajött hozzám egy hölgy, kivel az elmúlt napokban már beszéltem a közértben egy kölyök kutyussal kapcsolatban, akit az erdőben talált, de elmondása szerint nem tudja megtartani, hiszen már van otthon három kutyája, és anyagilag ez igen megterhelő a családnak, és ezzel a lendülettel át is adta a kutyát nekem. Hát ez jó, gondoltam magamban... idejöttünk, hogy örökbefogadót találjunk kutyáinknak, és a végén mi fogadtunk örökbe egyet.... :) Ezt a gondolatot elhesegetve, el kezdtem simogatni új szerzeményemet, ki ezt a gesztust örömmel fogadta tőlem, és lassan a bizalmába fogadott. Mondhatom egy nagyon szép kis keverék kutyust ismertem meg benne, kinek felmenői között Spániel, vagy Szetter kutyus lehetett. Épp, hogy ezt végig gondoltam, egy két gyerekes család vette felénk az irányt. A két kislány csirregve örömködött, talán nálunk megtalálják az igaz barátot egy kutyus személyében. Választék volt bőven, de nekik az ölemben lapító kis fekete szőrmókon akadt meg a szemük. A szülők is egyetértettek a lányok választásával, és az örökbefogadáshoz szükséges okmányokkal, melyek elkészítését Dr. Erdélyi Gábor jelenléte megkönnyített (chip, kombi oltás, stb...) boldogan távoztak új kutyacsaládtagjukkal.

Barka és Bizsu örökbefogadása...
Nos, ők ketten együtt Kistokajba kerültek, egy nagyon szimpatikus családhoz, akiknél már több ló is él. Gyönyörű helyre, igazi lovas lányok ők, akik csupa szeretettel beszéltek lovaikról látogatásuk alkalmával, melynek hitelességében ottjártunkkor sem kellett csalódnom. Nagyon nehéz volt őket elengednem, az új helyük, új embertársuk kiválasztása után igyekeztem a megérzéseimre hagyatkozni, mert azért az elmúlt három hónap alatt jártak itt fura emberek, akik számára úgy éreztem, hogy a ló csak egy használati tárgy, aki azért született a világra, hogy kihasználják erejét, szépségét. Tudomásul vettem az elmúlt évek alatt, hogy el kell őket engednem, bármely csodálatos hónapokat is töltöttünk együtt velük, ajándék volt a csodálatos változás, melyen keresztülmentek gondoskodásunknak köszönhetően. A kis Barka, aki nálunk született, oly sok örömet, és boldog perceket adott nekünk, fájt tőle megválni, pedig igyekeztem nem nagyon kötődni hozzá érzelmileg, mert tudtam egyszer meg kell válnom tőle is.

Kennelépítés, Lovasíjjász E.B.
Volt kennelépítés megint, sajnos lassan haladunk, igen kevés az érdeklődés egy kis karitatív munkára... Úgy készül, mint a Luca széke, sebaj, előbb-utóbb kész lesz, és ezúton is szeretném megköszönni annak a maroknyi embernek, aki idáig segített, többek között Papamacinak, és lelkes önkéntes barátainak a segítséget, no meg a krémest, melyből azért nekem is jutott még este, mikor hazaértem, Mert hogy hivatalos voltam azon a napon, mikor ők verejtékezve dolgoztak, az idén Verőcén megrendezett Lovasíjjász E.B.-re. Ezelőtt egy pár évvel két srác jelentkezett nálunk segítségüket felajánlva a lovak körüli teendők elvégzéséhez alkalmanként. Több, mint egy évig jártak hozzánk, főként hétvégente, mi tanítgattuk őket a lovak ápolására, szeretetére, tiszteletére. Szorgalmas "diákok" voltak ők, és főleg egyikük a lelke mélyén arra vágyott, hogy egyszer legyen egy saját lova, és minél több időt tölthessen a lovak között. Aztán egyszer csak eltűntek, egy kicsit rosszul is esett, hiszen a hónapok teltével megszoktam a jó kedélyű, vidám lényüket. És egyik nap bizony meglepő telefonhívást kaptam tőlük, hogy szeretettel meghívnak minket a Lovasíjjász Európa Bajnokságra. Biztosítottak a felől, hogy soha nem feledtek bennünket, de az élet útjai kifürkészhetetlenek, felnőtté váltak, család, gyerek, stb... minden ami egy bizonyos kor után utoléri az ember fiát-lányát, és ő többek között a lovas íjászatban találta meg önmagát. Hát így került sor erre a meghívásra. Nagyon jól éreztem magam, ahogy néztem az íjjászokat lovaikon vágtázva, korhű ruházatban, úgy éreztem visszamentem az időbe több ezer évet.

Őzike szomorú története...
Lovas barátaim hívtak, hogy egy őzikére akadtak az erdőben a fahídnál, és úgy látják, hogy az őzike nagyon beteg. El is mentünk érte, és egyenesen Erdélyi dokihoz szállítottuk, reménykedve abban, hogy talán meg tudja gyógyítani. sajnos a pontos diagnózist nem lehetett elsőre megállapítani, de a tünetek alapján egy bakteriális fertőzésre gyanakodott a doktor úr, mely az őzike agyát támadta meg. Kapott vitamint, antibiotikumot, és ennek hatására, na meg a kecsketejjel való táplálás miatt azt hittük javul az állapota, és felgyógyul. Első nap még bőszen cumizta a kecsketejet, melyet cumiból kínáltam neki, persze ehhez a művelethez örökké vissza kellett egyenesbe állítani a fejét, mely a betegsége következtében hátrafeszült. De sajnos a javulás csak átmeneti volt, és a Doktor úr elmagyarázta, hogy a központi idegrendszert támadta meg a fertőzés, és ezért már sajnos részleges bénulás is mutatkozott az őzin. A harmadik naptól rohamosan romlott az állapota, és én éreztem, hogy hamarosan el kell őt engednem. Sajnos ezt most fel kell adnunk, későn jött a segítség, és elhatalmasodott kis testén a betegség. Még este eldöntöttem, hogy ha tovább romlik az állapota, reggel elaltatjuk őt, végül is ő megoldotta, föladva a harcot az életben maradásért, és még az éjszaka folyamán álmában meghalt.

Itt vagyok, nem tűntem el, csak nagyon összefutnak a napok, és én nem győzöm magam utolérni. El vagyok keseredve a széna, szalma helyzet miatt, de úgy gondolom, mindig volt valahogy, ezután is lesz, és ti, akik remélem néha kíváncsiak vagytok a velünk való történésekre, erőt adtok nekem, hogy ne adjam föl elhivatottságom. Annyi minden történt velünk, körülöttünk, hogy nem is tudom hol kezdjem, úgyhogy el is kezdem, tudniillik már nekem is hiányzott, hogy írjak.

Túl vagyunk Bizsu, Barka, Bravó, Bingó örökbe adásán, ami nem volt semmi, mire megtaláltam a megfelelő örökbefogadókat és a megfelelő helyet számukra. Nem volt könnyű Fájó szívvel néztem utánuk, ahogy a lószállítók kigurultak a kapun. Pedig az elmúlt majdnem két éve alatt, igyekeztem őket nem közel engedni a szívemhez, mert nem akartam újra átélni az érzést, melyet Csoki távozása okozott. Mindannyian első próbálkozásra fölmentek a lószállítóra, mely hihetetlen volt számomra, hiszen mikor először találkoztam velük, állatorvosi segítséget kellett kérnünk, hogy fel tudjuk őket tenni, és most bíztak bennünk, és én úgy éreztem, hogy becsapom őket... Ezen is túl kellett lennem lelkileg, de vigasztal, hogy nagyon jó helyre kerültek, és lovakat tisztelő és szerető emberek lettek a társaik

Biztos emlékeztek az erdőben talált cicára. Sajnos a cicát el kellett altatni, mikor másnap mentem érte, a doktornő alapos kivizsgálása után közölte, hogy az ultrahang vizsgálat során derült ki, hogy a cica valószínűleg fagyállót nyalt föl, amely már teljesen tönkretette a veséit. Nagyon sajnáltam őt, hazahoztuk, és tisztességben eltemettük.

Örökbefogadás Bravó...
Bravó Nógrádba került, egy gyönyörű tanyára, melynek a neve Cservölgypuszta, és mint utólag kiderült, némi meglepetést okozott az őt oly izgatottan váró három lónak és egy csacsinak. :)
Mert hogy az utólagos élménybeszámolóból megtudtam, hogy új helyén is előbújt belőle a kisördög, mely egy kis fejtörést okozott új gazdáinak, hogy hogyan tovább. Azóta az újabb fejlemények szerint Bravót egy kancával különtették egy karámba és éli boldog életét, és őrzi szerelmét. Az új gazdája szerint Bravó nagyon kedves embertársaival, sőt, már fel is ült a hátára, és azt mondta, hogy Bravó egy csodálatos ló. Érdekes módon nem tudom, hogy miért, ez a kis gengszter állt legközelebb a szívemhez, úgyhogy jól meg is sirattam. Lótársaival nem volt valami toleráns, de bennünket embereket nagyon szeretett, feledtetve velünk az első találkozást. Ahogy időm engedi, meg fogom őt látogatni, és reménykedem benne, hogy új családjával boldog lesz.

Bingó örökbefogadása....
Nos, Bingó szerencsére a közelünkben talált új otthonára, egy hagyományőrző kis csapat által működtetett lovasbázison, Veresegyházán. Egy 12 éves kislány lesz a társa, akinek szülei reménykednek benne, hogy Bingó, és a kislány jól kiegészítik majd egymást, és együtt fedezik fel a lovaglás csodálatos érzését. Őt sűrűbben fogom látni, hiszen itt van a közelünkben, és láthatom, ahogy felnő.

Folytatás következik...

Túl vagyunk a Nemzeti Vágta több ezres tömegeket vonzó, Magyarország egyik legnagyobb lovasrendezvényén. A magam részéről mindig izgatottan várom a rendezvényt, több okból kifolyólag. Először is izgulok, hogy ne legyen komolyabb baleset, se embert, se lovat illetően. Évről évre reménykedem benne, hogy a magukat oly sokan lószeretőnek bemutató hírességek közül valaki minket választ a jótékonysági futamon a részvételével való támogatásra. Évről évre szeretnénk képviselni a lovakat megillető tiszteletet, mely a rendezvény során korhűen mutatja be a nézőközönségnek milyen hatalmas szerepet töltöttek be a lovak az emberiség életében, melyet soha nem lenne szabad felednünk. Örömmel töltött el a hír, mikor először öt éve tudomást szereztem a rendezvény elindításáról, mert hittem abban, hogy a mai fiatalság ennek a nagy szabású rendezvénynek köszönhetően bepillantást nyerhet a régmúlt időkbe, és összehoz bennünket, embereket ha csak pár napra is, az érzéssel, hogy lovas nemzet vagyunk. Sajnos ez az érzés egy pár nap után elillan, miután újból szembesülök az elhivatottságom során tapasztalt szomorú lósorsok láttán. Ennek a rendezvénynek köszönhetően talán sokan ráéreznek arra, hogy akár még száz éve, mire is jutott volna az emberiség a lovak segítsége nélkül... No persze ha nincs ló, akkor nincs huszár, nincs csikós, nincsenek győztes csaták, nincs lovaskocsi, szinte nincs semmi, de semmi, mely az emberiséget előre vitte volna. Sokan megkérdezték már tőlem, hogy miért is jött a gondolat, amiért létrehoztuk a Bottyán Equus alapítványt a lovakért? Én csak azt szoktam mondani, hogy a lovak iránt érzett tiszteletből, és szeretetből. Örömmel tölt el az érzés, hogy az idei Nemzeti Vágtán állatvédő szervezetként is jelen lehettünk, és képviselhettük magunkat. Véleményem szerint egy igen felelősségteljes és biztonságra törekvő lebonyolítás volt a szervezők részéről a 2012-es Nemzeti Vágta rendezvény. Tudom, sokan támadják a rendezvényt, pedig ha tisztában lennének vele, hogy a statisztikák szerint mennyivel több lovas baleset történik egyéb lovas eseményeken, biztos meglepődnének... Azért azt mindenkinek tudomásul kell vennie, ha valaki lóra ül, bármi megtörténhet, hiszen a lovaglás egy veszélyes sport. És mindenki a saját felelősségére teszi ezt. Véleményem szerint a pályaminősége tökéletes volt, a lovak elhelyezése szintén, ámbár az eső egy kis problémát okozott, de feltételezem ebből tanulva jövőre másként oldják meg a szervezők. Sok szép, ápolt, jó fizikumú lovat láttam, kivéve egyetlen egyet, de most nem szeretném leírni a helységet, melynek képviseletében érkezett... Egy darabig kétséges is volt az indulása, de nem tudom mi okból, de végül is ő is elindulhatott az áhított sikerért... Ellenben az állatsimogató, és a pónilovagoltatás helyszínén elgondolkoztam azon, hogy mit ki kell bírniuk ezeknek a szerencsétlen állatoknak a gazdájuknak hozott haszonért. Szomorúan vettem tudomásul nem voltak váltó lovak, ugyanazok a szerencsétlenek rótták a köröket egész álló nap. Ígéretet tettem nekik, hogy ezt szóvá is teszem majd az érdekükben a jövőjükre nézve. Egy szónak is száz a vége, nagy megnyugvást jelent számomra, hogy nem történt komolyabb baleset, és reménykedem benne, hogy sokan közelebb kerültek a lovak világához a Nemzeti Vágtának köszönhetően. Az idén Pintér Tibor szállt nyeregbe alapítványunkért a jótékonysági futamon, de sajnos csak másodikként ért célba. Ígéretet tett arra, hogy jövőre ismét megpróbálja. :) Ezúton is köszönjük Neki!

Elmentünk Tatabányára, megnézni Bravó lehetséges új otthonát, de sajnos  a jelenlegi körülmények miatt nem tartottam jó választásnak a helyet. Közben meglátogattam a tatabányai Tappancs Alapítvány vezetőjét, és menhelyüket,aki egyben jó barátom is, Évit, ahol persze minden szép és jó volt.
Biztos mindnyájan halljátok, hogy igen ínséges idők járnak a lótartókra, az idei nyár okozta szárazság miatt.
NINCS SZÉNA!!!!!
Ami fellelhető imitt, amott, az horrorisztikus áron eladó. Rettegek az előttünk álló téltől, mi is lesz a lovakkal Magyarországon, na és persze velünk?! A napokban elkapkodtam egy széna vásárlást, hiszen közel is volt, az ára is megfelelő, de sajnos itthon vettem észre, hogy belül penészes. Nem is tudom, hogy történhetett ez meg, hiszen már jó párszáz bálát vásároltam az évek folyamán, de szerencsére meg tudtuk oldani úgy, hogy szalmára cseréltük vissza, és még a tulaj elnézést is kért. Na hát ez is csoda!

A héten nálunk járt Dr. Kurucz János kíséretében a pest megyei lófelügyelő, és együtt elindították a lóútlevélhez szükséges folyamatokat. Mint kiderült, hónapok kérdése, és meg is lesznek a dokumentumok. Egyszerűen nem értem mi tart ennyi ideig ezeknek az okmányoknak a kiadásán?! Na persze sok mindent nem értek, de ezt most hagyjuk...

Egyik reggel, mikor vittem ki a szemetet két kiscicát találtam a kapuban. Feltételezem, nekünk szánták őket ajándékba.... Mondanom sem kell, egyik csipásabb, mint a másik, de majd Erdélyi doktor segít ezeken a dolgokon. Az elmúlt hónapokban szép számmal kerültek hozzánk cicák, és én azon csodálkoztam, ahogy ott álltam közöttük, hogy szinte mindegyik fiú, és más és más színű. Végül is szerencsém van valamilyen szinten, mert a fiú cicák ivartalanítása olcsóbb, és egyszerűbb is. Jaj, Istenem, milyen jó érzéssel töltött volna el, hogyha az a doboz, mely a cicákat rejtette, mondjuk Betadinet, vagy cicatápot rejtett volna.... :) Végül is most már mindegy, legalább nem a vizesvödörben, vagy szemeteskukában végezték, és persze ezúton is várjuk az örökbefogadóikat! :)

Szombati ebédünk kotyvasztása közepette csörrent meg a mobilom, illetve nyerített, (mert hogy az én mobilom nyerítve hívja fel a figyelmemet arra, hogy valaki beszélni szeretne velem.) Móczár Évi, lovas szomszédom hívott, hogy találtak egy cicát hazafelé az úton, ki igen kritikus állapotban fekszik a poros úton, persze ők addigra már lehúzták az árnyékba. Vajon hányan mehettek el mellette az idő alatt, amíg ott feküdt?! Jó, nem egy forgalmas út, mikor odaértem, én is láttam, hogy a cica nagyon rossz állapotban van, ezért óvatosan beraktam a hordozóba, és kiderítettem, hogy ki az ügyeletes állatorvos szombat délután lévén. Veresegyházon a Veresvet rendelőbe vittem, és a doktornő véleménye szerint is utolsó pillanatban került orvoshoz, hiszen úgy ki volt száradva, hogy már összeomlani látszott a keringése.

A doktornő azzal biztatott, hogy talán még megmenthető, persze ez sok mindentől függ. Azonnal infúzióra tette, és ahogy csöpögött bele az életmentő koktél, egyre látványosabban javult a cica állapota. Végül is nem tudjuk pontosan, hogy mi történhetett, elütötte e valami, vagy mérgezés, mert látványos sérülése nem volt. Viszont ami ebben az esetben ezzel a cicával kapcsolatban, mint állatvédőnek jóleső érzés volt, hogy ivartalanított kandúr cicáról beszélünk. Ezzel úgy gondolom, hogy felelősségteljes gondolkodású gazdája van, és talán még meg is találja a cicáját nálunk.

Örökbe fogadták Bella kutyánkat.
Emlékeztetőül hozzánk kerülésének történetéről: Bellára napok óta az utcán kóborolt, és állatszerető emberek találtak rá. Tele energiával, az ember felé szeretettel forduló immár ivartalanított nem tudom ki fia, borja szuka kutyus. Úgy látom örökbefogadójában, aki egy 12 éves kis-nagylány, megtalálta szerető gazdáját. No persze egy nagyon szimpatikus, kedves családdal az oldalán. Bellát hasonló gondolatokkal engedtem útjára, mint már oly sok hasonló mentett kutyánkat.

És megint itt járt a kovács!
Most, a kobzott lovaknál. Kikkel újra és újra megbirkózik a siker élményért, hogy túl van rajta. :) Tudniillik, kobzott lovaink ki mutatják, hogy az ő elképzelésükben és nyugalmuk megzavarásában nem szerepel ez a hat-nyolc hetente ismétlődő manikűr-pedikűr, és úgy gondolják, hogy nekik erre nem igazán van szükségük. Nem győzőm nekik bizonygatni, hogy márpedig erre nekik szükségük van, és rendszerességgel megelőzhetünk vele komoly patabetegségeket. Ennek ellenére továbbra is "kézzel lábbal" tiltakoznak. Dezső Gergő erre a napra hat lovat tudott bevállalni közülük, kik ki is merítették mind fizikai, mind lelkierejét. Ezúton is köszönöm Neki hozzánk való hűségét, és kitartását! És tényleg higgyétek el, ezek a lovak bizony nagyon kemény egy társaság!

LóÖrökbefogadás téma...
Nem szeretném elkiabálni, de úgy néz ki, a Lovas Nemzetben megjelent cikk alapján Bizsunak, Barkának, Bingónak, és Bravónak megtaláltuk a hozzájuk méltó örökbefogadókat. Ezekről az eseményekről majd bőven beszámolok a későbbiekben, ha már minden rendben lezajlott. Egyelőre a lóútleveleket intézzük, és ahogy időm, és anyagi lehetőségem engedi megnézem a területet, ahová kerülnek. Mondanom sem kell, az ország különböző pontjaira. Pont ettől féltem, de hát így alakult. Volt bőven lehetőség válogatni a jelentkezőkből, de az elveimből nem adok lejjebb a lótartást illetően.

Csoki...
Becsületes nevén Rendimentó.
Nekem megmarad mindig Csokinak, egy csoda volt az életemben, hiszen ott lehettem a születésénél, ami maga volt a csoda! Másfél éves koráig úgy éreztem az enyém, mert azt akartam hinni, de amikor eljött az idő útjára engedtem, mert tudom, és elfogadom Neki is megvan írva a sorsa, ugyanúgy, mint fajtársaié. Én nevelgettem, szeretgettem, fogadjon el társának, tanítgattam a jóra, az ember szeretetére, büszkeségre, és ha kell engedelmességre. Fájt látnom Őt a verseny világágban, de vigasztal a tudat, hogy ahol van, szeretettel viselkednek iránta, és kérem a JóIstent, hogy figyeljen Csoki sorsára. Soha nem feledem, ahogy pár órás korában bársonyos orrocskájával végigszagolgatott rogyadozó lábaival küszködve köztem és anyja között ingázott. Hogy miért is lett Csoki?? Ahogy teltek a hónapok, és Ő ledobta csikó szőrét, és gyönyörű sötétpej csikóvá serdült én igyekeztem minél több időt tölteni vele, élvezni a társaságát, szeretetét, együtt sütkérezni a napon, elfeküdve a puha homokon. Csak simogattam gyönyörű fejét, ahogy az ölembe tette. Mindig azt mondogattam neki, "Te édes, Te édes...." -ahogy csillogott a szőre a nap fényében, azt mondtam neki, "Te olyan édes vagy, mint egy csoki" Büszke voltam rá, hogy a felvezető körben teljes nyugalommal, méltóságteljesen, ahogy csak egy telivér tud menni, ment körbe, nem értve társait, akik telve feszültséggel, pánikkal a szemükben mentek körbe. Reménykedem benne, hogy a szeretetem, és a bizalma az ember iránt egy életen át elkíséri. 

Az elmúlt napok Bizsu, Barka, Bravó és Bingó örökbefogadásának eseményeivel teltek. Természetesen volt állatorvos, nálunk járt a kovács, a soron következő páciensek legnagyobb örömére. Azt hiszem ezen az örökbefogadás dolgon már nagyon szeretnék túl lenni, mert ismét igen sok ember típussal ismerkedtem meg. Ismét gazdagodtam "élményekkel" és sokszor ismét elszállt a remény belőlem, hogy az emberi faj érzelmi világa az állatok felé lassan, de csak is jó irányba változik. Csak egy pár beszólásból idéznék, melyektől föl állt a hajam. Például:  "Jó kiállású ló, remélem bírja majd a strapát." "Hát, a  mai takarmány árak mellett meg kell dolgoznia az ennivalójáért majd." "Dob még egy pár csikót..." és még sorolhatnám a hülyébbnél hülyébb megjegyzéseket, de nem teszem. Mondanom sem kell, öt perc beszélgetés után tudtam, hogy ezeknek az embereknek nem adom oda lovaim. Na de azért, hogy ne csak keseregjünk ezeken a dolgokon, úgy néz ki Bravónak és Bingónak sikerült megtalálni a méltó örökbefogadókat. Bingó Veresegyházra kerül, ennél a választásnál a kedves és szimpatikus családon kívül csak az a nagyobb örömöm, hogy közel lesz hozzánk, és sűrűn láthatom őt. Bravó Tatabányára kerül, szintén egy nagyon szimpatikus család tanyájára. Tatabányán még nem jártam megnézni a helyet, több okból kifolyólag, de jövőhéten mindenképpen elmegyek. Végül is közben intézzük a hivatalos papírokat a lovaknak.

Csipit örökbefogadták... Tudjátok, ő az, akit elütött egy autó Őrbottyánban, és ideiglenesen hozzánk került, lábadozni, gyógyulni, és itt is maradt. Nagyon édes kutya Csipi, kicsit sajnáltam is, hogy elvitték, de úgy érzem nagyon jó helyre került, és ráadásul nem is messze tőlünk, Fótra költözött. :)
Végül is az örökbefogadó az egyetlen jelentkezőnk a legelső kennelépítésre meghirdetett segítségkérésre, Petra. Már akkor mondta, úgy érzi, szeretné örökbefogadni Csipit, mikor leültünk megpihenni, a gallyak, és ágak húrculása közepette. És Ő visszajött csipiért, a már meglévő gyönyörű kutyájuk, Gonzó mellé. Miből is születhetnek többek között őszinte és igaz barátságok? Az állatok iránt érzett szeretetből, és kennelépítésből:)

Szomorúan tapasztalom, az elmúlt hetekben egyre több bejelentést kap alapítványunk éhező lovakról, és kóbor, kidobott kutyákról, és én már előre rettegek, mi lesz az elkövetkezendő hónapokban az egyre növekvő takarmány árak mellett. ezelőtt egy pár évvel még úgy éreztem, megváltom a világot, de ez az érzés egyre távolabb kerül tőlem... :(

Alex kutyát örökbe fogadták! Talán emlékeztek még, mikor csont soványan az alapítványba került... Alex az elmúlt hetek alatt szinte teljesen összeszedte magát, és reménykedem benne, hogy megtaláltuk a hozzá méltó örökbefogadót, a látszat legalábbis ezt mutatta.
A tegnapi napot Morzsi kutya ivartalanításával kezdtem Erdélyi Dokinál, hál' Istennek minden rendben zajlott, mint mindig. Mire már ezeket a sorokat írom, Morzsi már bőven túl van a megpróbáltatásokon, és boldog farkcsóválással üdvözöl, ha meglát. Istenem, hogy is képesek rá, hogy mindent megbocsássanak nekünk embereknek?! Én néha irigylem őket...
Hatvanban jártam...
Kora délután elinultunk Hatvan felé, tele félelemmel a lelkemben, hogy mit is fogunk látni, tisztában vagyok valós helyzetünkkel, mind anyagilag, mind fizikailag. Mit is fogok látni, mit is fogok cselekedni a látottak alapján? Az elmúlt napokban kaptam a hírt, miszerint egy idős ember járja egy csont sovány lóval Hatvan utcáit, egy szintén sovány tehénnel a lovaskocsi után kötve. Mikor odaértem a megadott címre, nem volt otthon senki, a szomszéd adott felvilágosítást, hogy kb. mikor jön haza a gazda. Beszédbe elegyedtünk, az időt múlatni, elmondása alapján a téli időben még ettől is soványabb ez a két szerencsétlen pára, és ő nem is érti, minek tartja őket, hiszen már 80 éves is elmúlt. Az idő eltelt, meg is érkezett a gazda autóval, tehát ló és tehén társa otthon vannak. Miután láttam, ahogy az öregember kiszállt az autójából, és láttam, hogy botja nélkül sehova egy tapodtat sem tud menni, egy kicsit elszállt belőlem a harag. Megkérdeztem tőle, megengedi e, hogy megnézzem a lovát, és tehénkéét, kikről a bejelentőtől fotókat is kaptam. Ő szinte figyelembe se vette jelenlétemet, kérdésemre csak annyit válaszolt, „nézze, ott vannak a lovaskocsihoz kötve.” Szomorú látvány fogadott, ahogy közel mentem, és megláttam a lovat. A tehén még nem is volt olyan vészes, de a ló valóban sovány, (láttam már soványabbakat is…) ápolatlan volt, a lovaskocsira dobott pár szál giz-gazt rágcsált, és egy tökkel birkózott, hogy hol is talál rajta fogást ahhoz, hogy elfogyassza. Mint kiderült, egész nap oda van kötve a tűző napra, nehogy véletlenül is elfeledje, ezzel a tákolmányos járművel van összekötve az élete. Mert hogy az öregember véleménye szerint, ez a ló csak azért van, hogy őt szolgálja. Az istállónak nevezett tákolmányos fertőről a képek magukért beszélnek. Mikor rákérdeztem, hogy miért így van ez, egyértelműen az volt a véleménye, hogy jó az úgy. Tehetetlenül álltam egyik lábamról a másikra, ahogy néztem a 80 éves vénembert, kivel bármilyen formáját a ráhatásnak fölöslegesnek tartottam, egyértelmű volt, hogy az ő életfelfogásában az állatoknak semmi jelentősségük nincs, azonkívül, hogy kihasználja utolsó leheletéig, és ebből az érzelemvilágból a Jóisten sem térítheti el, és így van ez már több mint 80 éve… Nagyon-nagyon sajnáltam a lovat, és teljes szívemből megvetettem az embert, a maga 80 évével együtt. Ettől függetlenül megkérdeztem tőle, megígéri e nekem, hogy jobb körülményeket biztosít lovának, jobban odafigyel a takarmányozására, mert ha nem, egy pár hónap múlva visszajövünk, és elvesszük tőle a lovát. Ő meghúzta a vállát, és azt mondta megígéri. De úgy érzem, ez nem így lesz, hiszen ha ennyi év alatt nem szorult bele emberség, ezután se fog. De majd meglátjuk!
Nagy boldogság is ért a sok gond, és keserűség mellett az elmúlt napokban, hiszen egy takarmánnyal foglalkozó gazdálkodótól 10 bála szénát, és 10 zsák kukoricát kaptunk adományként. Én nem is akartam elhinni, amikor meghallottam ezt a hírt Adritól, kit biztos vagyok benne, hogy a Jóisten küldött hozzánk. Az elmúlt 12 év alatt talán másodszor fordult elő, hogy efféle adományt kaptak az alapítványban élő lovak. Biztos vagyok benne, hogy Adri mesélt rólunk, biztos vagyok benne, hogy Ő is szereti az állatokat, mert megérintette elhivatottságunk, és ebben az ínséges időkben is segítséggel fordult felénk. Ezúton is nagyon köszönöm Neki! Ezeket a gyönyörű bálákat lefényképeztem, hogy mindnyájan osztozhassatok a látottak alapján az örömünkben, mint ahogy Málna is tette. :)

Megint lett egy új kutyánk. A történet oly mindennapi már számomra, és mégis újra és újra elkeseredem miatta. öreg néni, vagy bácsi, egyre megy, meghal, vagy jobbik esetben öregek otthonába kerül, és tán egyetlen védence, a külvilággal összekötő kapocsa a családján kívül, (ha van neki) ottmarad egyedül, árván, az üresen maradt házat őrizni, és a régi idők kedves emlékével meggyötörten várni a rá kiszabott sorsot. A sors pedig sokszor oly kegyetlen, ezekkel a szerencsétlen, árván maradt jószágokkal, akik csak várnak, és várnak, és nem hisznek az elmúlásban. Egy nagyon kedves ismerősöm keresett meg Morzsi kutya elhelyezésével kapcsolatban, aki a hír hallatán ismerve engem, reménykedett, hogy Morzsit befogadjuk. Miután meghallottam a történetét, nem volt kétséges, hogy befogadjuk őt, reménykedve abban, hogy előbb-utóbb szerető családhoz kerül, ha nem, hát megmarad az én Morzsimnak. Morzsi egy nagyon kedves, ember szerető, csuda jófej kutyus, mint ahogy a képen Ti is láthatjátok.:) Nem mondom, hogy bármely kutyaszépségversenyen elindulnék vele, de a kedvesség, a szeretetre való éhség, mely a szemében tükröződik, oly széppé teszi. Véleményem szerint kb 4-5 éves, de ezt majd Erdélyi Dokival megkönzultáljuk, mikor viszem ivartalanításra.

Veresegyházról hazafelé tartva kaptam a telefon hívást, miszerint egy Német juhász jellegű kutya kb két hónapja ugyanazon az útszakaszon látható kémlelve az arra járó autókat, A hölgy aki hívott, mesélte el a kutya hányatott életét, véleménye szerint ezen a szakaszon tehették ki egy autóból, és a kutya azóta is ott tanyázik, hol az útszélén, hol az út melletti bokorban. A hölgy elmondása szerint hetek óta eteti a kutyát, vizet visz neki, és észrevétele alapján mások is így tesznek. megfogni nem tudta, mert nagyon fél az embertől, a kaját is úgy eszi meg, ha tisztes távolságban marad tőle az ember. Úgy gondoltam, hogy amíg nincs készen az új kennel, márpedig nincs készen, (úgy készül, mint a Luca széke...) vagy még úgy se.... mert sajnos a napi munka mellett nem tudunk foglalkozni vele, pedig nagyon nagy szükség lenne rá... No, nem baj! Jövőhétvégére is szervezünk kennelépítést, hátha egy-két markos legény megszán minket, immáron túl van a nyaraláson, és újult erővel segítene bennünket a kennel építés előrehaladásában...Na de visszatérve  a kutyára, gondoltam megnézem én magamnak ezt a kutyust, hátha meg tudjuk fogni, és szóba áll velem. Jól esett a hölgy aggodalma, és még azoké is, akik szintén aggódtak érte, és etetik őt. Tudjátok, rájöttem, azért is jó az állatok mentésével foglalkozni, mert szép lassan bebizonyosodik, hogy nagyon sok jó ember él közöttünk, csak nem tudunk róla. Szóval úgy döntöttem, irányt váltok, és Galgamácsa felé veszem az utam. Mikor odaértem a megadott útszakaszhoz, a kutya tartózkodási helyét illetően a két falu között kellett volna lennie, de bizony nem találtam sehol sem a kutyust. Egy földút nyílt a betonútról, ahová be is tolattunk, és vártunk, hátha előkerül. Az autóból kinézve a puha, sáros talajon láttam sok sok kutyatappancsot, ebből következtethettünk arra, hogy nem rég járt erre. Majd egy óra várakozás után beállt mellénk egy autó, és egy kedves hölgy kérdezte meg tőlünk, hogy mi is a kutyát etetjük e? Látta az autónkon a feliratot, és nagyon boldog volt, hogy próbálunk segíteni a kutyuson. Beszédbe elegyedtünk, és egyszer csak látom, hogy a távolban komótosan baktat az országúton, és meg sem állt a helyig, ahol a jólelkű emberek szokták neki otthagyni az ételt. Vártam egy kicsit, majd elindultam felé lassan, hátha hagyja magát megsimogatni, vagy akár megfogni. nem így történt. Ahogy egy bizonyos közelségbe értem, már el is tűnt a bokrok között, bizonyítva ezzel az emberiségről alkotott véleményét. A hölggyel megbeszéltük, hogy nem adjuk föl, hátha előbb-utóbb sikerül magunkhoz édesgetni, hiszen mindennap arra jár munkába.

 A tegnapi nap folyamán letartóztattunk egy lovat, mivel hogy többszörös visszaesőként, sokadszorra is megszegte a rá vonatkozó törvényt tartózkodási helyét illetően. Viccet félretéve, megosztom Veletek a történetet. Az elmúlt fél évben több segítségkérő hívást is kaptunk őrbottyáni lakosoktól, hogy egy ló kóborol Őrbottyán utcáin, veszélyeztetve ezzel az autósok biztonságát, no és persze a saját magát. Az első találkozásom vele akkor volt, mikor pár hónapja este kaptam egy telefonhívást, hogy egy ló kóborol az utcán, tegyünk valamit, hiszen az autósokra ráhozza a szívbajt. Autóba pattantunk, kötőfékkel, vezetőszárral fölszerelkezve, Rá is találtunk a kocsma előtt békésen legelészve. Akkor még nem tudtuk ki a gazdája, ezért egy jó fél órás egyik lábamról a másikra álldogálás után úgy döntöttem, hazahozzuk őt a menhelyre, reménykedve abban, hogy minél hamarabb megtalálja a gazdája. Így is történt, másnap jött érte, de erről már részletesen beszámoltam egy régebbi írásomban, "találtunk egy lovat" címmel találjátok meg, ha nem emlékeznétek rá.:) Rá pár hétre már régi ismerősként köszöntöttem őt, és akkor egy lovas ismerősünk haza is vitte őt, miután már tudtuk hol lakik. Rá pár napra ismét riasztottak, hát gondoltam, ennek már a fele sem tréfa, de ismét haza lett vezetve a paci. Pénteken hazafelé tartva kaptam egy kétségbeesett telefonhívást, miszerint egy családi ház kertjében van a mi kis csavargó lovunk, a szülők dolgoznak és egyedül vannak otthon a gyerekek. Azért azt meg kell említsem, igen talpraesett volt az egyik gyerek, aki az útról bevezette a kertbe a lovat, hogy nehogy baleset történjen. Szörnyű még belegondolni is, milyen tragikus dolgok történhettek volna! Most már nagyon pipa voltam a ló tulajdonosára, mert úgy gondolom felelőtlenül tartja lovát, és nem vette komolyan a tanácsaimat lova biztonságos őrzésével kapcsolatban. Kihívtam a rendőrséget, és egyben megtettem a feljelentést felelőtlen állattartás vétsége miatt. Természetesen a tulajdonjogát igazoló okmányok sem kerültek elő...Amíg ezek az okmányok nem lesznek meg, és nem tud megfelelő tartási körülményeket biztosítani a lónak, addig új barátunk az alapítvány vendégszeretetét élvezi.

Az elmúlt hét sem múlhatott el orvosi segítség igénybevétele nélkül.
Legújabb cicákról kiderült, mind egytől egyig macskainfluenzával fertőződtek, ezért Dr. Erdélyi Gábor el is kezdte a kezelésüket. Kombi kutyus megkapta a veszettség elleni oltást, némi perpatvar közepette, mikor várakoztunk a váróban viselkedésével bebizonyította ő bizony nem egy cicapárti kutya... Na nem egy nagy kutya, de még is meg kellett birkóznom vele, hogy ne röpüljek utána a számára démoninak tűnő fekete macska miatt. Rénó kutyusról, -mint előzőekben már említettem örökbefogadtak,- sok jó hírt kapok, mely megnyugvással tölt el. Ez még mind semmi, az esti etetésnél vettük észre, hogy az egyik kobzott pacónak véres a patája körüli terület, közelebbről szemügyre véve láttam a szomorú tényt, hogy egy jókora darab kitört a patájából hátul. Azonnal hívtuk Dr. Kurucz Jánost, és mivel sajnos elég távol volt otthonától (mert hogy Ő is Őrbottyánban lakik) azt az utasítást kaptuk tőle, hogy rögzítsük a kitört részt, és reggel korán nálunk kezd. Biztos vagyok benne, hogy ez a száraz időjárás is rossz hatással van a lovak patájának szerkezetére, hiszen a kovács látogatása közötti időszakban is nem győzzük reszelgetni, igazgatni a berepedezett patákat. Természetesen Dezső Gergely (Ő az egyik kovácsunk) sem maradhatott ki a "buliból", aki pillanatok alatt speciális patkót formázott lovunk patájára, mely anyagilag nem igazán jött jól, egy tulajdonképpen egészséges, patkót nem igénylő ló patájára. De sajnos ezek a dolgok benne vannak a pakliban, kinek ennyi lova van, valamelyikőjük mindig okoz valami meglepetést, nehogy egyszerű legyen az életünk.:)
Ja, és még lekvárt is főztem ma Édesanyámmal és Lányommal. :) És nagyon finom lett! :)

Na jó, annyira azért nem öreg, hiszen az állatorvos véleménye szerint olyan 6-7 év körüli lehet. Valljuk be őszintén, ez a kor már egy kutya életében jelent valamit. Pár hónappal ezelőtt került állatotthonunkba, és most remélem megtalálta örökbefogadóiban azokat az embereket akik egész hátralévő életében gondoskodnak majd róla. Rénóval kapcsolatban is úgy voltam, hogy elfogadtam azt a tényt, hogy kora miatt már nem igazán kell majd senkinek, de gondoltam sebaj, megmarad ő már nekem, hiszen elfogadta feltétel nélküli barátságomat. Gondoltam, majd együtt számoljuk az idő múlását. Úgyhogy meglepett az örökbefogadók választása. Minden kutyát végignéztek, úgy láttam nem igazán találtak köztük a számukra megfelelőt, ki elindította volna azt az érzést, hogy "mától ő lesz a barátom". Az idősebb, nagyobb szőrű kutyáimat be szoktam engedni a garázsba, vagy szuterénba a nagy meleg elől, ezen a napon is így történt, már éppen kísértem az örökbefogadó jelölteket a kapu felé, mikor azt mondták nekem, szívük szerint egy Német Juhász kutyával tértek volna haza... Rénóval úgy voltam, adnám is, meg nem is, mint ahogy elég sokkal így vagyok a  tanyán... De végül is kiengedtem őket, gondolván közülük úgyse kell egyik se majd nekik. Ahogy Rénó kijött, a fiatal pár ujjongva mondta, "Őt szeretnénk!" Rénó tétován körülnézett, és végül leült mellém. A pár azonnal elkezdte simogatni, mely szemmel láthatóan tetszett neki, sanda pillantást vetett a velük jött kisfiúra, és mintha tudta volna, az ő jövője most a tét. Gondolta, még ezt a kis két lábú emberkét is szívesebben viseli, mint a körülötte nyüzsgő fiatal suhanc kutyák örökös acsarkodását, ugatását, kik között azért ókor-ókor rendet rakott. Ahogy elindult vele az autó, felrémlett idekerülésének története, vajon mi volt a bűne ennek a kedves és szép kutyának, amiért azon az áprilisi éjszakán kidobták őt egy kombi BMW-ből a forgalmas úton?! Sokáig néztem utána, és azt kívántam neki, legyen nagyon boldog öregkora.
Örökbefogadóitól kaptuk ezeket a sorokat:
"Köszönjük Rénót nagyon aranyos és nyugodt kutyus az utat rendkívül jól viselte vacsizott csirke szárnyat most pihen!!!!! Köszönjük szépen! a kisgyerek ha piszkálja, Rénó nem is foglalkozik vele,inkább hagyja magát nyúzni...de nagyon aranyosak ketten a kis fiúval ahogy elvannak egymással... :D Köszönjük még egyszer....Győzőnek így legalább nem kell Rénót kergetnie,tegnap így is megsétáltattuk őt,de szerencse hogy Rénó nem ment túl messzire..."

A vártnál sokkal többen jöttek el Márton Zsófi és Bertalan Zsolt előadására. Nagyon készültem, és izgultam, hogy minden jól sikerüljön. A nagy istállóban lakó lovainkat ezen a napon bent hagytuk, és elmondhatom róluk igen kultúrálltan viselkedtek, és hallgatták végig az előadást. A nagy meleg miatt úgy gondolom nem voltak igazán szomorúak, hogy csak délután keveredtek ki. Azt azért tapasztalatból tudom, a lovaink a megszokástól eltérő dolgokat nem igazán szeretik, hiszen ők megszokták, hogy reggel fél hét- hét körül kettesével mennek a legelőre, természetesen előbb megpucolva, paták leápolva. Mahókám, az öreg telivér volt, aki közbenjárásommal vállalkozott arra, hogy rajta szemléltesse Zsolt mondandóját. Bogyó, amint látszik a képeken is, sokszor rendbontó magatartást tanúsított, hiszen örökké bökdöste, molesztálta a hozzá legközelebb ülő hallgatót. Néha Barbi és Bogi párbeszéde zavarta meg az érdeklődők figyelmét, mely az idő múlásával egyre hangosabb lett. Zsolt előadása után egy kis szünet következett, melyet beszélgetéssel és a menhelyen élő állatok bemutatásával töltöttünk. Magam részéről istenien éreztem magam, jó volt együtt tölteni egy pár órát olyan emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak a lovakról, mint én. Jól esett hallgatni az elismerő szavakat, melyeket szívtam, csak szívtam, csak szívtam magamba, és úgy érzem erőt adtak ahhoz, hogy soha ne adjam föl elhivatottságom! Természetesen biztos vagyok benne, hogy mindannyian sokat tanultunk Zsolttól és Zsófitól, mely tudást majd tudjuk alkalmazni a lovak gyógyításában, és ha ez mégse menne önállóan, hozzájuk fordulhatunk bizalommal, melyet Nektek is ajánlok.:)

Az elmúlt hét is bővelkedett eseményekben, úgyhogy nem panaszkodhatom, hogy unatkoztam volna. Lettek új cicák, persze mindegyik macskainfluenzás, úgyhogy már meg is ismerkedtek Erdélyi doki rendelőjével, és persze Vele is. Egy kutyussal is szaporodott a létszám,

akit el is neveztünk gyorsan Kombinak, mert úgy gondolom, róla soha nem mondhatjuk majd el, hogy szélte, hossza egy. Ha meglátjátok a fotóit, talán nem is csodálkoztok, hogy ezt a nevet adtuk neki. A jó emberek, akik rátaláltak kóborlása közepedte nem tudták megtartani, vagy nem akarták, mivel készülnek Amerikába. Végül is Kombi nagyon cuki kutyi, úgyhogy remélem mihamarabb örökbe tudjuk majd adni. Persze előbb átesik az ivartalanításon, chipezésen, bebiztosítva, hogy ne születhessenek kisKombik, akik úgy látom már lassan elözönlik az egész világot. Édes Istenem, hát ilyen kevesen értik meg az ivartalanítás fontosságát, ami által megakadályozhatjuk a meg nem született kis élőlények szenvedését, szomorú sorsát, hogy ne kelljen őket elaltatni születésük után, csak mert nem kellenek senkinek? Én a magam részéről abban hiszek, hogy minden életképes élőlénynek joga van az élethez ha már egyszer megszületett, és senkinek nincs joga elvenni az életüket. Egy tejipari cég dolgozói közül pár órás önkéntes munkájukkal segítettek a leendő kutyakennel helyének kialakításában, melyet ezúton is nagyon köszönök Nekik! Reménykedem benne, hogy a hétvégén is lesznek segítőink majd.:)

Az elmúlt napokban Bellát ivartalaníttattuk, túl van rajta, már csak a tölcsérével küzd, hogy megszabaduljon tőle. Kennelbe tettem őt, ott lábadozzon, és így talán nem töri össze a nyakába tett gallért, hogy ne tudja nyalni a friss műtéti sebet. Alex kutyus mohón habzsolja Beátától kapott finom tápját, mely úgy látom meg is látszik rajta, hiszen napról napra szebb. Ezúton is köszönjük!
Szépen fejlődik játékos, kedves, kölyök kutya lévén, egész nap csak ugrabugrál társaival, és csak játszana. Reménykedem benne, hogy általatok, illetve segítségetekkel megtaláljuk örökbefogadóját ha már összeszedte magát, és túl lesz az ivartalanításon. Persze Alexot határozott kezű, kutyákhoz értő gazdinak ajánlanám, hiszen ő még is csak egy igen kemény karakterű kutyává fog válni. Valamikor régen volt két Dobermann kutyám, illetve a családomnak, és ezért úgy érzem, és úgy emlékszem rájuk, hogy az egyik legcsodálatosabb kutyafajta. Úgy hívták őket, Alex, és Alexa, igen idős kort éltek meg fajtájukhoz képest, hiszen Alex 15, Alexa 16 éves korában hagyott itt engem. Most is szeretettel gondolok rájuk!

Loki kutya volt soron az ivartalanításra váró kutyák hosszú, végeláthatatlan listáján. Lehet, hogy már beszéltem róla Nektek, sokszor elgondolkodom azon, hogy helyesen teszem e, hogy beavatkozom a természet adta dolgokba... De végül is azzal vigasztalom magam, hogy igen is helyesen teszem, hiszen annyi, de annyi meg nem született kis lényt igyekszem megmenteni a kínzástól, közömbösségtől, és tőlünk emberektől... Mindannyian tudjuk, érezzük az életünk folyamán milyen csodálatos és jó érzés tud lenni bármely pici, tehetetlen kis élőlény látványa, közelsége, szeretete, kiszolgáltatottsága felénk. Az elmúlt években annyi szomorú sorsú állattal találkoztam, hogy már nincs bennem észé

rv az ellen, hogy ivartalanítsunk. Szóval Lokit vittem Erdélyi Dokihoz ivartalanításra, és Ő széles mosollyal az arcán, úgy gondolom egy kicsit reménykedve is, bízva bennem, közölte velem, van egy nyuszi, akit nála hagytak gazdái, hogy hátha Ő talál neki új gazdit. Hát talált. Regina lányom is velem volt, és ahogy összenéztünk, tudtam, ettől a pillanattól van egy közös nyuszink! Egy törpe nyusziról van szó, és végül is úgy gondoltam, hogy most egy nyuszival többen vagyunk, vagy kevesebben a mi helyzetünkben már olyan mindegy...:) A nyuszi beköltözött a 11 kutya mellé a házba, egy csinos nyusziketrecbe, a kertben nem is igazán tudtuk volna hol elhelyezni, mert már annyi kutya van a kertnek nevezett kennelben, hogy egy nyuszit se lehetne leejteni... :) Visszatérve Lokira, hál Istennek nem igazán viselte meg a műtét, és másnap már szaladgált tölcsérrel a nyakában. Nagy öröm is ért engem a mai napon, egy kis csomagot hozott a postás, melyben Alexnek, tudjátok a nagyon sovány Dobbermann fiúnak Mészáros Beáta küldött egy vitamin készítményt, melyet ezúton is nagyon köszönök neki, és főleg azt köszönöm, hogy a magaménak tudhatom azt az érzést, hogy nem vagyok teljesen egyedül ezekkel a gondjaimmal, amik nap, mint nap érnek, és melyeket igyekszem megosztani Veletek.

Az elmúlt években sajnos igen csak megszaporodott kutyáink létszáma, végül is a  sajnost úgy értem, hogy érzem a súlyát az egyre több felelőtlen kutyatartónak, akik vagy kidobják kutyáikat, vagy úgy bánnak velük, hogy nincs szívem otthagyni az útszélén, vagy a szívtelen gazdájánál. Vagy vagy vagy... és még sorolhatnám! De így a felsorolás végére megint, és oly sokszor megemlíteném az ivartalanítás fontosságát, mellyel megtudnánk akadályozni az egyre több szívfacsaró kutyasorsot. A lovak tartása mellett igen nagy anyagi terhet jelent az immár 43 kutyáról való gondoskodás, ivartalanítás, stb... Szeretnénk egy kutyakennel kialakításához kérni a segítségeteket, mely inkább a fizikai munkát jelentené. Nem mondom, hogy nem jönne jól egy pár kutyaház, vagy zsalukő, vagy kerítés, de már attól is nagyon boldog lennék, ha egy páran eljönnétek nekünk segíteni. A munka végül is erdő tisztítás, kerítésalap kiásása, zsalukövezés, oszlopok felállítása lenne. Kérlek Benneteket, ha valaki úgy érzi, hogy szabadidejéből állatotthonunkra tudna áldozni egy-egy napot, az jelentkezzen bátran nálam! :) Ezt a jó kis programot egy hétvégére tervezném Július hónapban, hátha így többen el tudnának jönni. Megértéseteket köszönöm, R.Éva 0620/383-98-14

Sajnos az elmúlt napokban elég sokszor tettünk látogatást a Doktor úr rendelőjébe. Kongó egyik napról a másikra lesántult, csak reménykedni tudunk, hogy nem a fajtájára jellemző csípő, illetve ízületi problémákkal küzd.. Banderas .kutyának egy toklász fúródott a lábujjai közé, Suri kutyinak első pillantásra egy rákos elváltozás alakult ki a hónalján, de hát majd kiderül a vizsgálatok után. Kongó egy hatalmas termetű kutya, először egy szurit kapott, miután az nem fejtette ki a várt hatást, így másnap kapott tablettákat is, amit pár napig szednie kell, és így most csak reménykedni tudunk, hogy talán csak meghúzódott a lába, mert néha olyan rodeót nyom le társaival, és lehet hogy a játék hevében történt valami, és attól vannak fájdalmai. Banderasz egy puli keverék, de attól szép, hogy mindkét szülőjétől jó fizimiskát örökölt. Surika egy fajtatiszta Törpe Snaucer úr, ki már bőven megette a kenyere javát, és elég régóta élvezi alapítványunk vendégszeretetét.:) Becsült kora, olyan kb 13-15 év, lehet hogy éppen ezért nem szerette volna senki magáénak tudni, csak én.:) Éppen ebédeltünk, mikor hallottam azt a bizonyos monoton kellemetlen hangot, melyet csak egy kutya tud hallatni, mikor komótosan nyalja, csak nyalja egyfolytában valamelyik testrészét. Mondtam is neki, ej Surika, ne nyalogasd már magad ilyen hangosan, de mintha nem is neki beszéltem volna. Aztán gondoltam megnézem már mi az oka. Ahogy jobban szemügyre vettem, akkor vettem csak észre azt a fekélynek tűnő rondaságot a honiján. Mindhármójukat bepréseltem az autómba, és irány a Doki. Mit hármat?! Málna is csatlakozott hozzánk, mint önkéntes beteg kísérő. Ahogy közeledtünk a rendelőhöz, látom már messziről, hogy egy kutyát tolnak talicskában az úton. Gyorsan le is fotóztam, mert nagyon mulatságos látvány volt. Szóba is elegyedtem a fiúval, aki tolta a talicskát, és benne a kutyát, és ő boldogan mesélte, hogy az ő jópofa keverék kutyája most lábalt ki egy igen komoly kutyabetegségből, név szerint a Parvóból, és most épp infúzióra jöttek. A kutyája, betegsége óta nem hajlandó, csak ebben a szállító járműben elmenni az orvoshoz. Málna tök otthonosan jár, kel a rendelőben, pedig a tapasztalat azt mutatja, amelyik kutya már megjárta a rendelőt, nem szívesen tár oda vissza. Van, akit hárman húzunk, tolunk, a kicsiknek hál'Istennek nincs választási lehetősége, mert felkapom az ölembe. Málna mindegyik barátját végig aszisztálta, kinek mi a baja, mik a további teendők, és miután végeztünk elégedetten ült be az autóba. Persze mielőtt még ez megtette, kedvesen üdvözölte  a talicskást, és azzal a Málnás stílusával megnyugtatta, legyen bátor, félelemre semmi ok, mert Erdélyi Dokinál jó kezekben van, hisz ő már csak tudja, és szívesen látogat vissza.:)

Nagyon meleg van!!!!!!
Gondlom nem mondtam újat, és Ti is érzékelitek és szenvedtek tőle, akárcsak a lovak, és kutyák. Egy kicsit le vagyok maradva a történésekkel, amik velünk, és nálunk történnek, de egyszerűen este későn már nincs lelkierőm leülni a számítógép elé, mert olyan hamar reggel lesz. A mai nap legfontosabb eseménye Matyi herélése volt, egy kicsit elhúzódott ez az esemény, többek között mert még igen gyengének tartottuk ehhez a beavatkozáshoz, de bizony a nagy jó létben már Matyi kezdte fitogtatni csődör mivoltát. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján persze úgy gondlom, jobb minél előbb túlesni rajta, hogy mihamarabb ki tudjuk tenni őt és Lacit az elkülönítő karámból a legelőre. Ezek a nevek.... még mindig nem tudom megszokni.... lehet átkeresztelem őket??? :)
Szóval 11 körül meg is érkezett Dr. Erdélyi Gábor, és kollégája, Dr. Drén Csaba, és egymást jól kiegészítve ripsz-ropsz szegény Matyi túl is lett a herélésen. Tényleg hamar túlestünk rajta, persze Matyi biztos nem így gondolta, és nem igazán díjazta a történéseket, de sajnos muszáj volt. Míg Matyi fönt szenvedett az istálló előtt az ivartalanítástól, Laci lent a karámban kétségbeesetten szólongatta folyamatos nyerítéssel. De ha tudta volna, mi folyik ott fönt az istálló előtt, biztos nem irigyelte volna... Hát persze, hogy nem, hiszen ő már valamikor régen túlesett rajta.

Pár kép a műtétről: