Reggel 9 órára a veresegyházi kapitányságra voltam beidézve az erdőkertesi lovakkal kapcsolatban. Biztos emlékeztek történetükre, Matyi és Laci, az útszéléről kobzott lovak. Az elmúlt három. négy évben többet járok rendőrségre, bíróságra, mint azt valaha hittem volna. A hölgy, akinek a tanúvallomásomat tettem, (a rangját nem tudom) de azt éreztem a harmadik mondta után, elítéli az állatkínzókat. Ő mesélte felháborodottan, képzeljük el, a lovak gazdája bement a jegyzőhöz reklamálni, hogy ugyan már, mikor kapja vissza a lovait?! Az eszem megáll! Hát mit képzel némely ember, hogy büntetlenül megússza, hogy ilyen súlyosan vétett állatai ellen, azt gondolja, mi rendbe hozzuk a lovakat testileg, lelkileg, és ezek után ő kezdi elölről kínzásukat?! csak reménykedni tudok benne, hogy mihamarabb lezárják ezt az ügyet, és megkapja méltó büntetését, de legalábbis eltiltják az állattartástól. Barbinál itt volt a kovács, és meg volt elégedve Barbi patájának növekedésével, minőségével. Ez nagyon jó hír volt számomra, Sípos Judit a Léleklánc Alapítvány megálmodója meglátogatta Matyit és Lacit, és boldogan konstatálta, hogy már van egy kis pocijuk. :) Csináltam is gyorsan róluk egy közös fotót, ahogy jöttek üdvözölni a látogatókat. Szerintetek is van már egy kis pocijuk??? :))  (ez nagyon tetszik! :) )
Képek hamarosan!

Lezárult a Hatvan és Hort közötti elkobzott lovak ügye az elmúlt héten. A tulajt egy év börtönbüntetésre  ítélte a bíróság két évre felfüggesztve. A lovakat nem kaphatja vissza, kimondták az árverezésüket. Most tudatosult bennem a gondolat, vajon hova kerülnek, miután több mint egy éve békében, szeretetben élnek velünk, és most már elhiszik, hogy az ember jó is tud lenni. Ők, akiket nem lehetett meg sem közelíteni 10 méteren belül, mert úgy rettegtek az ember közeledésétől, és mostanra ha meglátnak, maguktól jönnek simiért, jó szóért, na meg répáért, almáért...:) Azt hiszem soha nem felejtem el elkobzásukat, mely három napig tartott, bevetettünk mi ott mindent, ami tőlünk tellett, de kevés volt az esélyünk a majd' 1 hektáros erdőben, ahova a tulaj kiengedte a lovakat, hogy ne tudjuk megfogni őket. Végül is Horkai Zoltán állat koordinátor, (egy régi kedves barátom, aki Gödöllőn él medvéivel és farkasaival), segített ősi hagyományos módszerek bevetésével, segítségül hívtam még Dodit, a gyömrői kutyamenhely vezetőét, és az ő segítségükkel tudtuk befogni Bizsut és Bütyit. Bravó már furmányosabb volt, és én féltem, hogy nehogy megsérüljön, ezért a Fővárosi Állat és Növénykert kábító lövedék használatához értő orvosát hívtam segítségül. Egy biztos, felejthetetlen élmény volt számomra az ő esetük. Az az igazság, hogy hozzánőttek a szívemhez, mert nagyon megszerettem őket, szeretném nyomon kísérni a további életüket, szeretném ha olyan emberekhez kerülnének, akik szeretik és tisztelik a lovakat, és méltó gazdái lesznek. Úgyhogy nem hagyott nyugodni az árverés gondolata, hogy bárki elvehesse őket, ezért kérvényeztük, hogy a Bottyán Equus Alapítvány kapjon lehetőséget elsődlegesen a lovak megvásárlására alapáron, mely lovanként 20 ezer forint volt. Kérésünk meghallgattatott, és megkaptuk a lehetőséget, hogy megvásároljuk őket, így is tettünk. Sajnos azonban mérlegelnem kell szűkös anyagi helyzetünket, akárhogy is osztok, szorzok, végül is ők mind a négyen egészséges lovak, fájó szívvel, de meg kell válnom tőlük. Ezúton is kérlek Benneteket, ha tudtok, segítsetek nekünk megtalálni az megfelelő örökbefogadókat. Az örökbefogadásnak vannak feltételei, többek között angol boksz, karám, legelő. A lovak mindig az alapítvány tulajdonai maradnak, tehát tulajdonjogot nem adunk, de higgyétek el, én lennék a legboldogabb, ha nem kéne visszakerülniük az alapítványba, és nem azért, mert nem szeretem őket, hanem azért, mert az azt jelentené, hogy sikerült megtalálni nekik a hozzánk hasonló gondolkodású, és érzelmű társat az ember személyében, aki egy életen át felelősséget vállal értük.

A hétvége igen igen jó hangulatban telt állatotthonunkban, melynek oka többek között az volt, hogy ismét eljött hozzánk Kaszna Kata, az Állat és Ember ÁVE vezetője, magával hozva karitatív segítőit. Kata látogatása persze nem csak arról szólt, hogy jókat dumáltunk, hanem legelőtakarításról is, mert lovaink a legutóbbi takarítás óta folyamatosan ismét jól összekakálták a legelőt. Végül is ez nem baj, ők már csak ilyenek.:) Miközben kint a legelőn folyt a munka dandárja, bent a karám előtt főtt a finom képosztás hús a bográcsban. Természetesen mindenki elszörnyülködött legújabb szerzeményemen, Alexen, a Dobbermann kutyafiún, amin nem csodálkozom, hiszen én magam is ezt teszem nap, mint nap. Első két nap úgy habzsolta az ennivalót, hogy azt hittem megfullad, lehet azt gondolta, bizonytalan a következő, mint a kutyavacsorája... Azon gondolkodom, megkeresem a Dobbermann fajtamentőket, hátha segítenek mihamarabb egy jó gazdát találni neki. Visszatérve a legelőtakarításra a szorgos kezek nyomán a lócitromtól megüresedett legelőrészt ismét birtokba vették védenceim, melynek nyomai már ott virít a legelőn. Úgyhogy Drága Katám, legközelebb is várlak Benneteket egy kis dumcsira, no meg legelőtakarításra.:)) Ezúton is köszönöm, hogy itt voltatok!:)

Tegnap délelőtt Dr. Erdélyi Gáborral (tudjátok ő az egyik állatorvosunk) hozzáfűzöm nagyon szeretjük Őt!:) Szeretem benne, hogy szinte minden kutyámnak tudja a nevét, kiket már kezelt vagy ivartalanított. Hát megmondom őszintén sokszor én nem tudom hirtelen a sok közül, ha megkérdezik tőlem, hogy hogy hívják ezt a kutyust?" Na nem is ez a lényeg, hanem hogy elindultunk Kálóra, az alapítvány tulajdonát képező kutyák évi veszettség elleni oltásának beszúrkálására. Ili, mert hogy úgy hívják barátnémat, egy "elvetemült" állatimádó nőszemély, aki gondozza magánál 9 kutyánkat, és 3 lovunkat, illetve kettőt, mert az egyik egy kócos póni. Sokszor megkérdeztem Ilit, mondd, nem nagy teher amit a válladra pakolok? És erre Ő azt mondta, fér még rá, és örül, hogy segíthet. Persze, ahol tudok segítek, ha szükség van rá. Minden négylábú be lett oltva, még a szegény sorsú szomszédasszony kutyája is!:) Munkánk végeztével elindultunk hazafelé Alexal, kit a képeken láthattok, gondolom sokatoknak elszorul a szíve látványától. Már a fogadkozásaimról említést sem teszek, mert tudom, hogy valahol a sorsunkban meg volt írva, hogy mi ott, akkor, az útszélén, péntek délután találkozunk. Természetesen ha rendbe hoztuk őt testileg és lelkileg is, gazdit keresünk neki. Addig is, kérlek  Benneteket, hogy aki megteheti, kérem segítsen bennünket Alex felépülésében, jó minőségű táppal, vagy vitaminkészítményekkel.

Ismét "gazdagodott" állatotthonunk 5 kiscicával, és 1 kutyával, kinek felmenőit próbálom megfejteni, valószínűleg labrador-puli keverék lehet, a szőre selymes, mint a bársony, olyan szélfútta:) Az elmúlt hónapokban többször fogadkoztam, hogy addig, míg nem lesz nagyobb támogatottsága állatotthonunknak, nem fogadunk semmilyen új állatot. Nos, ezt a fogadalmamat már oly sokszor megszegtem, hogy már nem is fogadkozok. Egyszerűen nem tudok nemet mondani azoknak az embereknek, akik ezeket a szerencsétlen kis állatokat észreveszik, illetve megtalálják. Persze sokszor az is van bennem, nem szabad az ilyen jó érzésű embereknek csalódást okozni, akik szeretik az állatokat és nem csak elmennek az állati sorsok mellett, hanem a maguk módján próbálnak segíteni. Ez így végül is nagyon jó és szép, csak rám nézve káros, mert valahogy nem találom a takaróm végét, ameddig nyújtózkodhatok, pedig már igencsak kilóg a lábam... Nos, mindegy, úgy vagyok vele, majd megoldódnak a dolgok. Na, visszatérve a cicákra, egyszerűen gyönyörűek! Nem sokára töltök fel róluk újabb képeket, ahol már talán nincs annyira begyulladva a szemük, mert mikor idehozták őket, mindnek össze volt ragadva a szeme. Itt szeretnélek Benneteket megkérni, akik olvassátok a blogomat, hogy a sok kis gyönyörűségnek segítsetek minél hamarabb örökbefogadó gazdikat találni.

Egy kicsit már szinte büszke vagyok magunkra, mert hogy egyre több iskola, óvoda jelentkezik be hozzánk, hogy ellátogatnának állatotthonunkba. Az egyre nagyobb érdeklődést feltételezem a már nálunk járt tanároknak köszönhetjük, a szívem mélyén egy picit reménykedek, hogy a gyerekeknek is.:) ... és lehet, hogy a hely szelleme megérintette őket. Az idelátogató tanárokkal jó érzés beszélgetni, mert érzem azt, hogy egyetértenek velem abban, hogy milyen fontos már egész kicsi korban tudatosítani a gyermekekben az állatok és természet iránt érzett felelősséget. A magam részéről fontosnak tartanám, hogy a gyermekek a tanáraiktól felvilágosítást kapjanak a felelősségteljes állattartásról, és higgyenek benne, az állatok érezni, szenvedni, és örülni képes élőlények, ugyanúgy, mint mi, emberek. De az ő létük és jövőjük tőlünk függ, akár vadon élnek, vagy házi kedvencként tartjuk őket. Én fontosnak tartanám, hogy a tananyag részévé is váljon ez a téma. Jól eső érzés tudni, hogy az itt járt tanárok öregbítik hírnevünket, és továbbadják, hogy érdemes hozzánk ellátogatni, egy kicsit elkalandozni a lovak világágban, és ezért ezúton is köszönetet mondok Nekik! Úgy gondolom, ha a 20 gyerekből csak három-négyben megmarad amiről beszélgettünk, az már számomra nagy siker a mai erőszakos világban. Azt tapasztalom a gyerekek még érzelmileg tiszták és jók, lehet őket befolyásolni a jóra, rosszra egyaránt, és ez nagyban függ a szülőktől és a tanároktól. Felnőttfejjel is szeretek gyermekeknek íródott verseket olvasgatni ha időm engedi, és most az egyik kedvencemből idézek Nektek egy részletet:

Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?
Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, a macskát, a csacsit, a lovat
s a madarakat: a verebeket,
a rigót galambot, pintyeket,
akik a Földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében
nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek?

Segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik testük
vaksi lelkében, vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket,
s mi is őket, kisebb testvéreinket.
 

Lassan két év után, első fokon ítélet született a 16. kerületi kobzott lovak ügyében. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kell az ilyen ügyeket évekig tárgyalni, húzni, nyúzni, hiszen élőlényekről szól a történet, és nem tárgyakról.

Az ítélet első fokon így szól: 10 hónap fogház, egy évre felfüggesztve, a lovakat nem kaphatja vissza, és a szakértői díj megfizetése. No, persze még mindig nem tudom mi lesz a lovak sorsa, hogyan tovább, miután a Magyar Állam tulajdonai lettek. A bíró az ítéletet a következőkkel indokolta:

- A terület nem megfelelő a lovak biztonságos tartására,
- Az Európai uniós, illetve a Magyar Állatvédelmi és Állatjóléti feltételeknek nem feleltek  meg a lovak tartási körülményei,
- Az állatorvosi kezelések, beavatkozások elmulasztása,
- A lovak egyedi jelöléséhez szükséges okmányok hiánya,
- A lovak akkori fizikai állapota,
- A három évente kötelező vérvétel elmulasztása,
- A lovak penészes kenyérrel való etetése...
És még sorolhatnám...
Nagyon jóleső érzés volt végighallgatni a bírói döntés indoklását, mert nagy reményekkel tölt el, az elkövetkezendő évekre, hogy végre ismét történik valami Magyarországon az állatok védelmére, és már nem csak akkor mondjuk ki az állatkínzás tényét, ha már a lovak senyvesek, vagy netán haldoklanak.
Remélem üzenetként eljut minden olyan állattartóhoz az ítélet, aki úgy érzi, azt tehet állataival amit csak akar! Remélem a Fehér Kereszt képviseletében Szilágyi úr is tudomást szerez az ítéletről, bár véleménye szerint ott jó soruk volt a lovaknak. Ettől függetlenül a honlapjukon erről a véleményéről nem téve célzást, ott villog a "lókobzás a 16 kerületben" az adó 1%-os felhívás alatt, mintha ők bármit is tettek volna ezeknek a lovaknak az ügyében... Érdekes dolgok hangzottak el a tárgyaláson, amit most megosztok Veletek:
Több állatorvos is fel volt sorakoztatva ebben az ügyben, de én még is csak egyet emelnék ki közülük, mert olyan dolgokat mondott, amiktől ketté állt a fülem...
Dr. Szenci Ottó úr igazságügyi szakértő véleménye szerint a lovakat elég hat havonta körmölni, ez még semmi, olyan fontos megállapításra jutott, hogy Betadine gyógyítja a sebeket... :) Talán emlékeztek arra a lóra a 16.kerből elkobzott lovak közül, akinek egy fém hurok volt belenőve a csűd fölötti részbe, úgy, hogy már a körülötte lévő szövetek kezdték benőni, de az idegen anyag hatására gennyedzett, és persze sántított a ló, hiszen folyamatosan fájdalmat okozott neki, és természetesen maradandó károsodásként megmaradt a lónál a sántaság, a kioperálást követően is, melyet Dr. Kurucz János végzett el. Véleménye szerint, (melyben hiszek) hónapok óta a ló lábában volt a hurok, melyet feltételezésünk szerint vagy körmölésnél használt a tulaj, vagy a tartási körülmények adta lehetőségek miatt akadt bele a lába. A bíró megkérdezte Dr Szenci véleményét, ebben az esetben is gyógyít a Betadine, miután a tulaj észreveszi, hogy hosszú ideje nem gyógyul a ló lába? Szinte minden lovon volt valamilyen sérülés, Szenci úr véleménye szerint, a gátszakadás sem maradandó károsodás egy kanca esetében... Na és most jön a lényeg! A jó gazda módjára tartott lovak alapfeltétele a felelősségteljes állattartás, mely egy ló esetében is tartalmazza az éves szinten minimum kétszeri féreghajtás véghezvitelét, persze lehetőleg a széles spektrumú féreghajtóval, melynek beadásával igen sok betegség kialakulásától kímélhetjük meg szeretett lovunkat. Nos, Szabó úr a kérdésre, hogy hogy szokta féreghajtani a lovait, ezt válaszolta: pénztárcát kímélő és régi hagyományokat őrizve ő bizony, pirított árpát, illetve a ló farkából kitépett hosszú szálakat használta féreghajtásra. Hogy hooogyan? A farokszőrt belekeverte a takarmányba, és ezt etette fel a lovakkal. (mikor hozzánk kerültek a lovak azt sem tudták mi az a zab...) húha, Dr. Kurucz János is tágra nyílt szemmel hallgatta a féreghajtás ezt a fajta módját. Végül is azt mondta elképzelhető, ha a ló lenyelt farokszőre rátekeredik egy féreg nyakára, hurokszerűen, akkor lehet, hogy tényleg működik a dolog?! :) Nevetséges, mondta Ő. De ahogy előadta rekonstruálva a féreg halálát, és elképzeltem a féreg fejét a lószőr hurokban, hát kész voltam! :)
Viccet félretéve, Dr. Szenci Ottó szakértői véleménye szerint viszont nem kizárt a féreghajtás eme alkalmazása, hiszen végül is nincs rá bizonyíték, hogy ez így nem működik... Kár, hogy engem nem kérdezett meg, mert a lovakból heteken keresztül vödör számban jöttek a férgek, amik egy lóban csak megtalálhatóak. Igaz, Dr. Szenci két év alatt három szakvéleményt alkotott, igaz, hogy nálunk jártakor 20 méteren belül nem közelítette meg a lovakat, és a tárgyalás folyamán a bírói és az ügyészi kérdésekre sokszor ellentétesen nyilatkozott. Nos a lényeg a lényeg, ismét született egy bírói döntés, mely az állatok védelmét szolgálja, reménykedem benne, hogy a másodfok sem változtat az ügy kimenetelén, vagy talán még szigorúbb döntés lesz...
 

Úgy elszaladt ez a pár nap, hogy nem győztem utolérni magam sok-sok teendőm közepette. Tegnap voltam MÁTSZ közgyűlésen, jó volt egy kicsi velem egyívású emberek társaságában tölteni pár órát. Sok mindent megbeszéltünk, kibeszéltünk, terveztünk, és reménykedünk. A mai napon a Kispesti Vass Lajos Általános Iskola tanuló tettek látogatást állatotthonunkban. Nagyon élveztem a társaságukat, és nincs is annál jobb érzés, mint amikor sok-sok szempár mered rád, és csendben érdeklődéssel figyel, megtisztel azzal, hogy végig hallgatja a mondandódat. Beszélgettünk a felelősségteljes állattartásról, miért is jött létre a Bottyán Equus Ló és Kutyaotthon, a lovak idekerüléseinek történeteiről, a lovak múltjáról, jelenéről, egyszóval mindenféléről ami a témához kapcsolódik. Ebben az esetben is kiemelném a pedagógusok szerepét, kiknek nem közömbös a természet és az állatok védelme, és azon fáradoznak, hogy ezt az érzést elfogadtassák a jövő nemzedékkel. Beszélgetésünk folyamán jóleső érzés volt látni hozzáállásukat e témához. körbejártuk az egész területet, természetesen Málna társaságában, ki miután visszatértünk fáradtan rogyott le, mit sem törődve a körülötte nyüzsgő gyerekcsapattal. Jutott simogatás bőven minden állatkának, a gyerekek gondoskodtak róla, hogy minden pacinak jusson egy kis répa, alma. Természetesen legnagyobb érdeklődést Barka csikó, a pónik, és Bandi csacsi váltotta ki, és természetesen Dió kutya, aki utólag csatlakozott hozzánk. Matyi és Laci, a két "új szerzeményem" látványa döbbenetet váltott ki a gyerekek arcán, és azt kérdezték tőlem: "Milyen ember az, aki ilyet képes tenni az állataival?!"- Jó kérdés, mert közben arra jöttem rá, hogy ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Milyen ember az ilyen?!

Az elmúlt napok csendben és nyugalomban teltek állatotthonunkban. Gondolom a hosszú hétvégét kihasználva sokan útra keltek, ki erre, ki arra. Nagy örömömre minket is meglátogattak egy páran. Oli és Ari sem hagyta cserben kutyabarátait, úgyhogy volt kutyasétáltatás is. Mit sétáltatás?! Futtatás!:) Biztos mindnyájan tudjátok, kedves Olvasóim, Pünkösd ünnepe a húsvéti időszak befejezése, Jézus feltámadása után 40 napon át újra és újra megjelent Apostolainak, jelezvén, hogy feltámadt, és köztünk él. Az ünnepekhez kötődik a pünkösdi király, és királyné választása. Sorolhatnám még, hogy mik történtek régen Pünkösd ünnepén, de nem teszem, hiszen feltételezem sokan tudjátok ezeket nélkülem is, csak szeretem az ilyen, és hasonló napjainkban is élő hagyományokat, ezért is tettem szóvá. Szóval csendben és nyugalomban teltek a napok, ünnepek. Lacit és Matyit napjában többször is meglátogatom külön karámjukban, simogatom, vakargatom őket, igyekszem velük elhitetni, hogy ezután már nem lesz bántódásuk, és úgy látom, hiszik is. Komolyan mondom, már kezdenek kisimulni, sokat számít a napi tisztogatás, de hát még messze vannak attól, hogy jó legyen rájuk nézni. Napi szinten kapják a vitaminokat, melyekről előzőekben már beszámoltam, hogy milyen nagy boldogság volt számomra, hogy megajándékoztak bennünket Matyi és Laci mihamarabbi gyógyulása érdekében. Tervezem Matyi herélését, csak még nincs szívem kitenni rossz fizikai állapota miatt, no meg szűkös anyagi helyzetünkre való tekintettel ennek a műtétnek. Sokáig nem halogathatom, mert bizony napról napra hetykébb legény válik Matyiból, hiszen pünkösdi királyság veszi őt körül a sok sárló kanca jelenlétében. Egyelőre még nincs gond, mert örül, hogy él, hogy nyugiban van társával együtt, élvezik a semmittevést. Holnap jön Kurucz Doktor, kapnak egy-egy chippet. Június 4.-én megyek a 16.kerületi lovakkal kapcsolatban a bírósági tárgyalásra, kíváncsi leszek mi lesz az ítélet. Majd leírom Nektek!

Délelőtt az ebéd elkészítésével szorgoskodtam a konyhában, mikor érdekes kutyaugatásra lettem figyelmes. Na nem azért, mert ritkán hallok kutyaugatást, és végül is már megszoktam, hogy valamelyik kutyámnak a sok közül mindig valami hangos mondandója van. De ez az ugatás akkor is más volt, olyan ismeretlennek tűnt. Egy ideig még hallgattam, de végül úgy éreztem utána kell járnom ennek a furcsa monoton ugatásnak. Fakanalamat letéve, elindultam a hang irányába, mely az istállóból hallatszott. Nincs messze az istálló a háztól, hamar oda is értem, s körbe néztem melyik bokszból is jön a hang. Ahogy benéztem a bokszba,és ott mit látok?! Málna kutyát, ahogy éppen szemben áll, illetve nem is áll, fenekét fönntartva, két mellső lábát kinyújtva, vele szemben Kázmér liba, éppen nagy eszmecserét folytattak, ki-ki fajához méltó hangon. Kázmér szétterpesztett szárnyakkal, folyamatosan sziszegve igyekezett magában tartani a lelket, hogy ő bizony nem fél Málna kutyától. Ahogy én megláttam azt a két édes állatot, ahogy egymással szemben állva mondták egymásnak a magukét, azt hittem "megzabálom őket". Hát persze, hogy nem volt nálam ilyenkor a fényképezőgépem....:( Természetesen Málnában semmi rossz indulat nem volt, de valószínű ezt Kázmér nem így gondolta. Málna egyszerűen biztos csak rótta a köröket a területen, hogy minden rendben van e, mert véleménye szerint rend a lelke mindennek, és bizony Kázmér Libának nem itt lenne a helye, Büszke ló bokszában. Ahogy Málna meglátott, üdvrivalgással fogadott, (mondjuk ezt Málna naponta többször is megteszi velem, ha találkozunk a tanya bármely pontján) láttam szemeiben, hogy azt sugallja felém, na végre, hogy már felfigyeltél rám! Kázmér kacsázva szaladt hozzám, boldog volt, hogy felemeltem őt, boldogsága jeléül hosszan meg is jelölte pólómat, és szerintem alig várta, hogy a nagy kaland után visszavigyem anyukájához, aki hálája jeléül jól megcsípte Málna orrát... Később, mikor mentem a legelőre, megnézni, hogy a lovak között minden rendben van e, van e vizük, kit látok a lovak között a legelőn pilléket kergetve!? Hát Málna kutyát! Valószínű addigra ő már elújságolta Büszkének, milyen nemes cselekedetet hajtott végre bokszának védelmében. Ahogy észrevett, mit sem törődve holmi pillékkel, azonnal mellém szegődött, is együtt ballagtunk be a házba. Én természetesen megköszöntem, hogy Kázmérnak egy tolla szála sem görbült meg, és amikor felkaptam az ölembe, azt súgtam a fülébe, ő a legjobb kutya  világon.

Hétfőn kora délután egy házaspár látogatott el hozzánk, mondván már régóta készültek meglátogatni bennünket, de most hírét vették Matyi és Laci elkobzásának. Ahogy kiléptem a kertkapun, hogy üdvözöljem őket, olyan érzésem volt, mintha régi ismerősök jöttek volna hozzám, hiszen a nevemen szólítottak. Gondoltam az Éva, egy olyan snassz név, amit könnyű megjegyezni valakiről, ha már hallották. Szoktam mondani, hogy a névnapom is elbújik a karácsonyi ünnepek mögé...:) Körbevezettem a területen látogatóinkat, közben bemutatva nekik védenceimet. Legutoljára hagytam Matyit és Lacit, (nem bírok megbarátkozni ezzel a két névvel.......) kik az erdőben egy elkülönítő karámban múlatják az időt hallgatva a madárcsicsergést új barátaik a kecskék szomszédságában. Ahogy közel értünk hozzájuk, láttam arcukon a döbbenetet, melyet a két ló látványa nyújtott. Vigasztaltam őket, na meg magamat, hogy meglátjátok, egy jó félév múlva rájuk se fogtok ismerni, én megígérhetem ezt, hiszen jó pár hasonló állapotú ló került már állatotthonunkba. Egyelőre óvatosan mérjük nekik az ennivalót, szép fokozatosan emelve a napi adagot. Jó lenne nekik könnyen emészthető lómüzli, és különböző vitaminok, melyek segítik szervezetüket. Nagyon jót beszélgettünk természetesen a lovakról, hiszen nekik is van lovuk, sőt amit még különösen jól esett hallanom, Mészáros Gyula tanítványok voltak. Búcsúzáskor megköszöntem látogatásukat, és mondtam nekik, hogy szeretettel várom őket ezután is. És most jön az igazi meglepi! Másnap délelőtt csöngetett a postafutár, és egy csomagot adott át, mondván a Bottyán Equus Lómenhelynek jött. Mikor kibontottam majdnem elsírtam magam, hiszen a dobozban Matyi és Laci számára küldött vitaminok voltak! Koncentrált probiotikumok, táplálék kiegészítő, és én tudtam, hogy a tegnapi pár volt, akik megajándékoztak bennünket ezekkel a Matyiék számukra most oly fontos készítményekkel. Miután telefonon beszéltem velük, és megköszöntem az adományt, elmondták egy részét tőlük, s egy részét Equimins táplálék kiegészítők forgalmazójának cégétől kaptuk. Hát mit ne mondjak, nagyon jól esett, és nagyon nagy segítség most nekünk az effajta adomány. Ezúton is szeretném megköszönni a kedves Párnak, és az Equimins cégnek a segítséget, remélem olvassák ókor ókor a blogomat. Nagyon köszönöm Nekik, hogy távozásuk után úgy érezték, hogy méltóak vagyunk arra, hogy megőrizzenek bennünket a szívükben a látottak alapján, mert végül is számomra ez a legnagyobb elismerés!

Laci és Matyi (szerintem nagyon hülye nevek...) De ha már lassan 20 éve így hívják őket, hát meghagyom ezeket a neveket nekik. Tehát Laci és Matyi túlestek az első orvosi vizsgálaton, Dr. Kurucz János vett tőlük vért, amit bevittünk vizsgálatra. Remélem nem lesz semmi gond az eredményekkel. A Doktor úr is elképedt a két csontsovány ló láttán, pedig sokat látott, tapasztalt doki Ő! Új védenceim idejük nagy részét az erdőben kialakított elkülönítő karámban töltik, és a nap folyamán sokszor meglátogatom őket, és csak gyönyörködök bennünk, óvatosan keresem a bizalmukat, na nem úgy értettem, hogy gyönyörködök bennük, hogy milyen gyönyörű, ápolt lovak, hanem azért, mert boldog vagyok, hogy az enyémek, és elképzelem milyenek lesznek jövő tavaszra, mikor ők is együtt vágtáznak majd kint  a nagy legelőn társaikkal. Nos, addig még sok időnek kell eltelnie. Ahogy elnézem őket, próbálom megfejteni, mi járhat a fejükben, mert én úgy látom, hogy egymással sokszor fejüket összedugva tanakodnak mi is történhet velük... Nekem Király László -Az öreg ló című verse jut eszembe róluk, hogy miről beszélhetnek, természetesen az utolsó sor nélkül! Egyszóval egésznap csak legelésznek, "henyélnek":) de tekintetükből látom, ha közeledek feléjük még félnek, félnek az érintésemtől, és lehet, hogy úgy gondolják, hogy csak egy szép álom, amibe most csöppentek. Riadt szemmel tűrik, ahogy kezemmel végig simítom hátukat, de úgy érzem, kezdik elhinni, hogy én csak így tudok érinteni lovat. A reggeli tisztálkodást értetlenül fogadják, az effajta dolgokhoz nem szokott agyongyötört testükkel. De hát ezt is muszáj megszokniuk. Azért grimaszaik alapján,mint például az orrcsücsörítés, úgy látom egyre jobban élvezik az effajta kényeztetést is. Sajnos mindketten rühesek, kezelésük azt hiszem eltart egy ideig. Igyekszem Veletek rendszerességgel megosztani élményeimet a két új védencemről, remélem érdekel Titeket.

Fájó szívvel veszem tudomásul, némely embernél nincs szívtelenebb és közömbösebb élőlény a világon. Kora délután telefonhívást kaptam Sípos Judittól, (Ő a Léleklánc Alapítvány megálmodója), miszerint kétségbeesett hangon mesélte, hogy képzeld Évi, egy ló összeesett az úton a lovaskocsi előtt. Veresegyház és Erdőkertes határán történt a dolog, mely végül is egy állatszerető hölgy előtt zajlott le, ki miután látta, hogy a lovak nagyon rossz állapotban vannak, rögtön riasztotta az állatvédőket. A tulaj a földön fekvő lovat el kezdte rugdosni, és a farkánál fogva ráncigálni. Azonnal a helyszínre siettem, közben riadóztattam Gyöziéket, akik szerencsére már útban hazafelé, Gödöllőnél jártak. Elkeserítő látvány fogadott, amikor megláttam a két lovat, mert hogy ketten vannak, kiket addigra a gazda kifogott, és a legközelebbi fához kötött. Végül is a látvány magáért beszél, ha megnézitek a helyszínen, és már a menhelyen készült fotókat a lovakról. A már számomra sajnos oly sokszor tapasztalt intézkedés után a kiérkezett hatósági állatorvos, és a rendőrök is döbbenten nézték a lovakat, nem kellett sokáig győzködnöm őket a kobzás elrendelése miatt. Megint csak azt gondolom, hogy egyszerűen nem értem az ilyen embereket, nem tudom elképzelni milyen szív és lélek lakozik bennük... Hogy képes arra, hogy napi szinten látja a lovakat, ahogy fogynak el, hogyan képes a látvánnyal együtt élni, vagy akár jóízűen enni, miközben tudja, hogy a lovai kint éheznek?! Amikor megláttam őket, tudtam mindent megpróbálok megtenni azért, hogy ettől az embertől elvetessem a lovakat, pedig tudtam, nagy terhet veszek magunkra, de egyszerűen képtelen voltam őket otthagyni, mert tudom, érzem, ez valahol megvolt írva, hogy rájuk találtam állatvédő társaimmal együtt. Egyikük egy herélt 20 éves, a másik egy csődör 18 éves, természetesen egyik lónak sincsenek papírjai, mely származásukat igazolná. Nem ezt érdemelnék, nem ilyen véget, és csoda, hogy még egyáltalán élnek! Elkezdjük őket szép lassan, fokozatosan jó kondicióba hozni, elkezdjük az orvosi ellátásukat, vérvétel, féreghajtás, vakcinázás, melyek sajnos hatalmas anyagi terhet jelentenek állatotthonunknak. Ezért arra kérlek benneteket kedves Blog Olvasók, ha van rá lehetőségetek bármely csekély összeggel segítsetek nekünk, hogy együtt ezt a két lovat meg tudjuk menteni, esélyt adva nekik, egy hozzájuk méltó életre!

Kérlek Benneteket minél több állatszerető ismerősötökkel osszátok meg a segítségkérésünket, ha valaki szeretné támogatni ezt a két pacit a közleményrovatba tüntesse fel, hogy az "erdőkertesi kobzott lovakat" szeretné a felajánlott összeggel támogatni. Köszönjük!

Bankszámlaszámunk: 11742104-20039871

Vasárnap, Május 20.-án, ismét lesz Bottyán Equus jótékonysági futam! Emlékeztetőül a tavalyi futamról egy pár kép, és Csordás Zsuzsi kuratóriumi tagunk írása, mely megjelenik a Turfban.

BOTTYÁN EQUUS HENDIKEP – AZ ÖREG, BETEG, SÉRÜLT LOVAKÉRT

…Nézz egy ló szemébe és meglátod benne az egész Világot!...

Ez a mondat fogalmazódott meg bennem, amikor 4 évvel ezelőtt először jártam Őrbottyánban a BOTTYÁN EQUUS LÓMENHELYEN, hallgatva az ott élő lovak történetét. A menhely már több mint 10 éve működik. Alapítója Rédeiné Éva és férje, Rédei Attila, akik áldozatos munkával, szeretettel és tisztelettel gondozzák és ápolják a menhelyen lévő lovakat. Jelenleg 39 ló él itt!

Idős, beteg, sérült lovak találtak itt otthonra, nem egy közülük a vágóhíd elől megmenekülve.

Az idekerült lovak a szeretetteljes környezetben újra megtanultak bízni az emberben. Borzasztó múltjukról csak a szemük árulkodik!

A LOVAK iránti SZERETET és TISZTELET érzése szülte ezt az alapítványt.

Lovas nemzetnek valljuk magunkat, de gyakran hajlamos az ember elfelejteni, hogy a lovak már évszázadok óta velünk élnek… megkönnyítették munkánkat, hatalmas távolságokat tudtunk megtenni általuk, háborúban az életüket adták a harcban az ember mellett. Örömet okoznak, ha a hátukon ülhetünk és csodálatos sporteredményeket érhetünk el velük. Alapigazság, hogy: „Ló nélkül nincs se lovas, se tréner, se tulajdonos! Erről sajnos a lovas társadalom időnként hajlamos megfeledkezni!” Mély tisztelet a kivételnek, mert szerencsére kivételek vannak! Ezért is tölt el boldogsággal, hogy ezzel, az immár hagyományt teremtő futammal ismét adózhatunk a lovak áldozatos munkája előtt, mellyel az embert szolgálják! Egyúttal emléket szeretnénk állítani azoknak a lovaknak, akik egy sérülés, egy betegség, vagy a koruk miatt már nem tudják tovább folytatni versenykarrierjüket. Nem is beszélve azokról a lovakról, akik életüket áldozták a versenypályán! Ezeknek a lovaknak a neveit felsorolni sajnos nagyon hosszú lenne!...De a szívünkbe és emlékeinkbe mélyen bevésődött nevük, színük, alakjuk és a sok-sok csodálatos pillanat, amivel minket embereket megajándékoztak! Hisszük, hogy igazán gondos, szakértő felkészítéssel a sérülések száma is csökkenthető és sok esetben elkerülhető. Tudjuk azt is, hogy a ló „finom” kezeknek jobban engedelmeskedik, mint a durva erőszaknak. A ló nem egy „ESZKÖZ”, hanem egy ÉRZŐ, INTELLIGENS ÉLŐLÉNY, aki több tiszteletet érdemel! Szeretnénk felhívni a figyelmet a gondos és felelősségteljes lótartásra, mert ezek a csodálatos teremtmények többet érdemelnek! Valljuk, hogy minden életképes élőlénynek joga van az élethez! Emlékezzünk csak a „Vágta” című filmben elhangzott mondatra: „Az ember nem vet szemétre egy egész életet, csak mert kicsit rozoga!” Az alapítvány saját anyagi forrásból, minimális segítséggel és az SZJA 1 %-ából tartja fenn magát. Jelenleg teljes „teltház” van. Hely még lenne a további bővítéshez, azonban anyagi erőforrásaink végesek. Szeretnénk területünket, istállóinkat bővíteni, hogy még több lónak tudjuk megadni a méltó megöregedés esélyét Alapítványunk kapuja a hét minden napján nyitva áll azok előtt, akiket megérintett elhivatottságunk. Szeretettel várunk minden látogatót, családokat, óvodásokat, iskolásokat, mert hisszük, hogy az állatok iránti megbecsülést, a felelősségteljes állattartás fontosságát már gyermekkorban kell elültetni a fejekben és a szívekben. Lehetőség van lovaink jelképes örökbefogadására is! Szeretettel várunk mindenkit! Köszönet a Kincsem Park vezetőségének, azon belül kiemelten Pécsi Istvánnak, hogy idén is létrejöhetett ez a futam emléket állítva azoknak a lovaknak, akikre örökre emlékezni fogunk! Köszönet Csontos Pálnak és a Nagy Lovas Kft-nek, akik a tiszteletdíjakat felajánlották! Reményeink szerint ennek a futamnak a megrendezése évről évre hagyománnyá válhat, mellyel tovább szeretnénk mélyíteni a lovak iránti tisztelet és megbecsülés érzését, valamint felhívni a figyelmet a méltó, gondos és felelősségteljes lótartási körülmények biztosítására is.

Csordás Zsuzsa

Bottyán Equus Hungária

 Mindenkit szeretettel várunk, (ha nincs egyéb programja) a Kincsem parkba! :)

Úgy érzem eljött a napja, mikor kiengedhetem lovaimat a nagy legelőre, természetesen nekik is a legnagyobb örömükre. Vártam, hogy nőjön, erősödjön a fű, de sajnos a kevés csapadéknak köszönhetően ebben az évben nem olyan csodálatos a legelőnk, mint szerettem volna. Az elmúlt napokban már kaszáltunk nekik, hogy hozzászokjanak a zöldhöz, persze végül is a 3 hektáron, melyen ezidáig voltak ott is már kezdett sarjadni a fű, amit annak és rendje módja szerint ők ki is tapostak, és bizony meg kellett dolgozniuk ha egy kis zöldet is akartak csipegetni a részükre kitett széna mellett. Annyira okosak! Tudták a haditervemet, mert ahogy megláttak bennünket Győzivel, ahogy baktattunk az emelkedőn az általuk sóvárgott terület kapuja felé, mind körénk gyűlt, és csak nektek mondom el, hogy míg ezen mulattam mi járt a fejemben: szerintem egymásnak mondogatták, húúha, gyert

ek gyorsan, ez nem csak afféle sétafikálás köztünk, itt valami jó buli készül. És az, hogy hogy fogadták a még nagyobb szabadságot, és a legelőt méltán tükrözik a

képek, és a hamarosan felkerülő videó a Youtubera.

Kellemes meglepetéssel ért véget a tegnapi nap számomra. A délutáni órákban egy házaspár keresett telefonon, miszerint egy egy év körüli Labrador kutyát elütött egy autó. Na nem ez volt a kellemes meglepetés, hanem az, amit mindjárt elmesélek. Szóval telefonon hívtak, hogy most hogyan tovább, mit is kezdjenek ezzel a szegény elütött kutyával, akinek a hátsó lábán egy nagyon csúnya seb éktelenkedik a gázolás következményeként. Nekem nagyon szimpatikus emberek voltak, többek között azért, mert nem mentek el a kutya mellett, miután látták, hogy mi történt. Elvitték az állatorvoshoz, aki akkor éppen nem rendelt, de végül is elmondásuk szerint anyagilag se lett volna jó a kutya orvosi ellátása maguk részéről megtették amit lehetett. Éppen ezért maradt a Bottyán Equus, hátha tudunk segíteni... Az elmúlt napokban megfogadtam, nem fogadunk kutyát, míg nem tudom őket biztonsággal elhelyezni, elkülöníteni egymástól, új kennelekre lenne szükségünk, de azért egy balesetes kutya hallatán nem tudtam nemet mondani, úgyhogy mondtam, hozzák a kutyust. És ők hozták is, 10 percen belül meg is érkeztek, egy "kamasz" Labrador kan kutyával, aki úgy örült nekünk fogadásakor, mint valami régen látott barát örül a találkozásnak. Ez így indulásnak jó is volt, de bizony a látvány, ami a hátsó lábán látható sérülésből adódott, az már nem volt jó, hiszen a csontja is látszott, úgy ki volt hasadva a bőre, és a húsa. Sebtében átvettem jóakaróitól a kutyát, és indultunk is Erdélyi dokihoz. Már nem is csodálkozott isménti találkozásunk miatt, és új védencem látványától. Elmeséltem hozzám kerülésének történetét, ezután a Doktor úr megvizsgálta a kutyust. És most jön a csoda! Az igazi csoda, melyet egy állatvédő érezhet igazán, ha ilyet tapasztal. Képzeljétek el, volt benne chip!!!!! Egy igazi chip!!!!!!!!!!!! Melynek azonosítása után, mely végül is egy pár ezer forintos költség amely  a kutyatulajdonosnak reményt ad, ha elkóborol a  chip segítségével másodpercek alatt meg lehet találni szeretett kutyáját. Miután felocsúdtam meglepetésemből és másodperceken belül előttem volt a gazdi telefonszáma és címe, kinek át is adtam szeretett kutyáját, igen nagy megnyugvással tértem haza az enyémekhez.

Biztos emlékeztek még Teszkó kutyus állatotthonunkba kerülésének történetére. Ha nem, emlékeztetőül Teszkó egy banános dobozban várta sorsának alakulását egy hideg őszi napon. A bevásárlókocsik mellett egy tesójával együtt. Igen pici kutyusok voltak ők ketten, a hónapok múlásával sem lett sokkal nagyobb az Istenadta...:) Regi lányom talált rájuk, és a sok száz emberből ő volt egyedül, aki felismerte a szomorú tényt, hogy a doboz nem banánnal van teli, hanem két ici-pici kutya sírdogál benne. Úgy döntött megpróbál gazdit találni a vásárlók között, mert hogy otthon is se szeri, se száma a kutyáknak, de miután már jéggé fagyott a kiskutyákkal együtt, és miután egy idő után sikerült egyikőjüknek gazdát találni, mit volt mit tenni, Teszkóval az ölében hazajött. Gondolom sejtitek, miért is lett Teszkó a neve. Végül is szerintem tök jó kis frappáns név, és bizony nálunk a legkisebb is számít!:) Az elmúlt hónapok alatt Teszkó édes, pici kutyává fejlődött, és testében elindult a fajfenntartás ösztöne... Több se kellett nekem, miután ezt észrevettem, és már végül is számítottam rá, de főleg anyagi okok miatt csak tologattam az ivartalanítás időpontját. Végül is eljött az idő, bejelentettem őt műtétre Erdélyi dokinál, és mára már túl is estünk rajta.

Gödöllőről voltak kiránduláson állatotthonunkban ovisok, kik korukhoz képest figyelmesen végighallgatták mondókámat a felelősségteljes állattartásról, az állatok szeretetéről, és tiszteletéről. Nagyon cukik voltak ahogy etették a lovakat, és röpködtek egyiktől a másikig.:) A nagy legelőn, ahonnan még egyelőre el vannak zárva a lovaim, hiszen várjuk, hogy megerősödjön a fő, még egy futóversenyt is rendeztünk a gyerekek legnagyobb örömére. A futóversenybe beszálltak a másik karámban lévő lovak, gondolom nem kétséges ki lett a nyerő csapat... :)

Futóverseny a gödöllői ovisok és a Bottyán Equus lovai között, további versenyzők jelentkezését várjuk :)

Állatotthonunk legkisebb lakóját szeretném bemutatni Nektek, Ő Márton névre hallgat, még szinte ott a fenekén a tojáshéj, de máris igen-igen nagy hangot ad jövetelének, és asszem véleményt nyilvánít a világról, amit sajnos nem értek, de talán jobb is így... :) A Márton nevet azért kapta, hogy évről évre meg tudja ünnepelni azt, hogy a sors ilyen kegyes volt hozzá, mert ő bizony nem lesz a Márton napi libapecsenyés lakomák áldozata! Mondjuk a nemét nem tudom, nem igazán értek a libákhoz, lehet, hogy egy pár hónap múlva Gőgös Gúnár Gedeonnak keresztelem át, de azt is lehet, hogy egy békés gácsér lesz az én kis libámból. Tudniillik egykeként jött erre a világra. Állatotthonunkban a kutyákon, lovakon kívül számos egyéb állatfaj is menedéket talált, többek között libák is. Ki a vörösiszapból, ki a Parlament elől, kik kegyetlen tartási körülményeik miatt. Libáéknál is eljött a tavasz, eljött a fészekrakás ideje, és az ősi ösztön, a fajfenntartás érzése. Rakták is a fészket rendesen, és bele a tojásokat, melyeket én, mint valami fúria napi szinten el is koboztam tőlük, mert szerettem volna elejét venni a szaporulatnak, mondván vagyunk éppen elegen, és végül is nem egy libatelep, hanem egy állatotthon volnánk. A kutyák boldogan fogadták a libák szorgalmát a tojással kapcsolatban, hiszen különbözőképpen elkészített finom fogásként tálaltuk fel nekik az esti vacsihoz. A sok tojásból bőven jutott az erőszélén a trágyakupacon portyázó rókáknak is, ha már a biztonságos kerítést biztosítva libahúsra nem tudtak szert tenni. Mint utólag kiderült, az egyik libahölgy kihasználva területük adottságait, túljárva az eszemen, olyan helyre dugta a fészkét, és a benne lévő tojásokat, hogy nem fedeztem fel. Hát ebből meg is lett a galiba... mert született egy kisliba! Kit minden nagy liba magáénak követelt. Hamar rá kellett jönnöm, hogy Mártont el kell választani a sok anyajelölttől, még mielőtt nagy szeretetükben eltiporják, széttépik őt. Még nem tudom, hogy hol helyezem el, ahol biztonságban felnőhet, hiszen minden talpalatnyi hely ki van használva, de majd valahogy megoldom.

Az elmúlt hétvégén az a megtiszteltetés ért, hogy Kaszna Kata meghívott bennünket egy általa szervezett családi napra, a Pestújhelyi Közösségi Házba. Erre a napra szabadnapoztam magam állataimtól Regina lányomra bízva a napi teendők elvégzését. Reggel 9-re voltunk hivatalosak és persze szokásos formámat hozva, csöppet el is késtem... De hát olyan bonyolult állatotthonunkból elindulni, mert biztos valami mindig közbejön. Vagy valakik összeverekedtek, vagy összerúgták a port, vagy jön valaki, szóval nehéz... És így volt ez most is! No, mindegy, kevéske késéssel oda is értünk, és már kezdtek gyülekezni az emberek. Kata határtalan szeretettel fogadott, Ő is ebbe hozta a formáját, hiszen mindig örül, ha találkozunk. Csuda egy nő, és én irigylem a habitusáért. (Na jó nem irigylem, csak nagyon bírom:).) Elfoglaltuk a részünkre felállított sátrat, sebbel-lobbal kipakoltam lovas cuccaimat, hogy mire a gyerekek a mi sátrunkhoz érnek, számon tudjam kérni tőlük a lószerszámok terén való tudásukat. Rövid idő után el is kezdődtek a programok, hát volt itt minden! Hastáncosok, versmondás, négylábú, és gazdi táncprodukció, hat állomásos vetélkedő a gyerekeknek, különböző feladatok megoldásával, kutyaszépségverseny, egyszóval mindenféle jó pofa dolog, természetesen az állatokkal a középpontban. A kutyaszépségversenyt Pegi kutyus egykedvűen szemlélte, aki elkísért bennünket a rendezvényre. Sőt, még örökbe is akarták fogadni, csak én nem adtam:D Engem választottak az egyik zsűritagnak a szépségverseny ítészei közé, mely feladatomat igyekeztem a legjobb belátásom szerint teljesíteni, de kérem szépen, menetközbe rájöttem, nagyon nehéz úgy zsűrizni ha szebbnél szebb fajtatiszta kutyák sorakoznak fel előtted, ilyen masni, olyan masni... a sok keverék között, úgyhogy úgy gondoltam szépnek könnyű lenni, de bájosnak és természetesnek nem. Tehát a pontozásomnak, melyben igen nagy nyomást gyakoroltam zsűri társaimra, meg is lett az eredménye, egy tüneményes ki tudja ki fia, borja keverék kutyus személyében,  ki úgy vonult végig a pulpitus előtt, a megérdemelt első helyezetével, mint aki már az elejétől tudta volna, hogy ő lesz az első. Nagyon kellemes napot töltöttünk együtt, mi állatszerető emberek. :)

Zsömit örökbe fogadta egy család. Végül is egy néni, aki nagyon szereti a kutyákat.  A nagy családon azt értem, hogy  Zsömiért felelősséget vállalt az egész családja a néninek. Végül is nem egy házban laknak de közel egymáshoz. Kaptam fotót és híreket felőle, hogy jól érzi magát, de nekem még mindig nagyon hiányzik az a nagy búsa fejű kutya. Az a baj, ha egy kutya már régóta velem van nagyon megszeretem és fájó szívvel adom őrökbe. De vigasztal ha tudom, hogy jó helyre kerül, és ezzel nálunk esélyt kap egy újabb kutyus, ami most sem volt másképp, mert hogy jött Luna. A héten ivartalanítottuk Gusztit, ki egy siheder mopsz keverék, akit egy lány különböző családi okok miatt Regi lányomra hagyott. (Megjegyzem, ezt Regi annyira nem vette zokon...) Dr. Erdélyi Gábor meg is jegyezte, Éva, vajon lesz olyan, hogy egyszer ivartalanított, vagy chipezett kutya kerül a menhelyre?! Nem is tudom, mit válaszoltam, de addig amíg az emberek nem értik meg az ivartalanítás fontosságát, mi állatvédők igyekszünk anyagi lehetőségeinkhez képes elejét venni a szaporulatnak a meg nem született kis élőlényekért. Érkezett bejelentés lovakkal kapcsolatban, melynek a napokban utánajárunk, egy bejelentés érkezett erdőkertesről, egy nő, akit a szomszédai csak simán "flúgosnak" hívnak, 25-30 kutyát tart a kertjében, a házában, pincéjében, a bűz elviselhetetlen, és a rengeteg kutyaugatás szintén. Mit is tegyek ebben az esetben, hiszen állatvédő vagyok, de úgy gondolom, ez nem állatszeretet, ez valami más... Hiszen az elmondások alapján sem oltva, sem féreghajtva nincsenek a kutyák, csak egymás között szaporodnak. A szomszédok elmondása alapján a kutyák sokat vannak egyedül, volt hogy egymást marcangolták halálra... Körülbelül két éve már voltak állatvédők ott, és rengeteg kutyát elvittek, de négyet otthagytak, mert az erdőkertesi állattartási törvények szerint négy kutya tartható egy háznál. Ennek meg is lett a következménye, és maguk között szaporodtak el ennyire. Nem tudom mi lesz a vége, a magam részéről sajnálom a kutyákat és a körülöttük élő embereket is.

Ma reggel izgatottan és reményekkel telve indultam a majd két éve húzódó érdi lógyilkos perének tárgyalásra. Az úton végig azon gondolkodtam, édes Istenem, történjen már végre valami példaértékű ítélet az állatok kínzói, bántalmazói ellen, mely tanúságként és talán elrettentő példaként szolgál a hasonló gondolkodású és szívtelen emberek ellen. Megérkezésünk után szomorúan tapasztaltam, hogy nem igazán sokan jöttek el az állatvédők közül, de végül is ahhoz sokan voltunk, hogy egy nagyobb tárgyalótermet nyitottak meg számunkra. Ahogy hallgattam a bírónő vádbeszédjét, kit nem enyhítettek meg a lógyilkos magyarázatai, egyre jobban éreztem, hogy most itt nyertünk, elindult valami ebben az országban, amiért többek között érdemes volt erre az útra lépni, melyen járok. Amíg a bírónő felolvasta az ítéletet síri csend volt a teremben, de éreztem a szívünk egyszerre dobbant.

És tényleg találtunk egy lovat!

Tegnap este, miután megetettük a lovakat, kutyákat, minden éhes szájat a tanyán, már csak a villanyoltás volt hátra, a jó éjt kívánás után az istállóban, megszólalt a telefonom. A villanyoltást most is csak azért írtam le, mert az elmúlt évek alatt azt tapasztaltam, hogy miután ez megtörténik általában akkor kapok segélyhívást kutya, illetve lóügyben, mint ahogy ez most is így volt. Zsolti fiú, aki segédkezik nekem az állatok körüli teendőkben hívott kétségbeesve, hogy menjek azonnal, mert talált egy lovat a főúton baktat, meg megállva egy egy fűcsomó mellett. Ő bizony megfogta a balesetveszély elkerülése végett, hiszen ez időtájt már bőven sötétedett, és szerencsére volt rajta kötőfék. Azonnal autóba pattantunk, miután elmondta, hogy hol is vannak pontosan ő, meg a ló. Az út mellett van egy kocsma, ott álldigálnak a lóval, afelől nyugodt voltam, hogy nem egy alkoholmámorban úszó magyar cowboy lehet a ló tulajdonosa, mert a kocsma már egy éve lassan, hogy nem üzemel. A helyszínre érve azt láttam, hogy Zsolti nem csak tréfálkozni akart velem, hanem tényleg talált egy igazi lovat!:) Ki már épp kezdte unni az e fajta szorosan való fogva tartását, hiszen körülöttük ott zöldellt az út mentén a sok fű, és bizony ő nem azért télakolt le otthonról, hogy ezt a lehetőséget ne használja ki. Gyorsan vezetőszárat csatoltunk rá, és elkezdtem hívogatni a közelünkben ismert lótartókat, akiknek tudtam a telefonszámát. Egy, két hívást követően kiderült senkinél nincs létszámcsökkenés. Itt, nálunk Őrbottyánban egyre nagyobb divat lett a "kertvégi ló" én csak így nevezem őket, mert bizony sok helyütt szerintem nem igazán lóhoz méltón tartják őket, de legalább etetik, és talán ókor, ókor le is mozgatják lovaikat. Miután már jó ideje tébláboltunk ott, azon tanakodva mi is legyen új szerzeményünkkel, aki mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel és az időnként elszáguldó autókkal békésen legelészett a hosszúra eresztett vezetőszáron. Végül úgy döntöttem, jelzem a rendőrség felé feltételezve, hogy nem tudom "leadni a talált tárgyak osztályán" és miután időközben tök sötét lett, elindultunk hazafelé azzal az elgondolással, hogy majd holnap folytatjuk a napot, ott ahol abbahagytuk. Hazaérve az egyik bokszban megvetettük ágyát, szénával, vízzel elláttuk, mely cselekedeteinket méltányosan fogadta a vendég pacink. El kell róla mondanom, hogy egy nagyon kedves, szelíd, jó fej lovacskát ismertem meg benne, hisz neki is minden úgy volt jó, ahogy én elgondoltam, tetszett neki a koszt, a kvártély. Nos, a telefonos riadóláncnak meg is lett az eredménye, mert még késő este előkerült a tulajdonos. Ő is telefonon kapta a hívást, ugyan menjen már haza, és nézze meg, hogy otthon van e a lova?! Hát nem volt otthon. Elmondása alapján, a szomszéd kinyitotta a közös kaput, de a nagyobbik baj az, hogy nem csukta vissza. A mi leleményes kis csavargónk ezt a lehetőséget gyorsan ki is használta, hogy felfedezze a kerítésen túli világot. Hát ennyi a történet, megbeszéltem a tulajjal, hogy hozza magával a ló tulajdonjogát igazoló okmányokat, és már viheti is a lovát. Így is lett. Felhívtam a figyelmét a biztonságos lótartás szabályaira, melyekre bőszen bólogatott, és ígéretet tett, hogy ezután betartja. Én megkönnyebbülten néztem utánuk, miután lova hátára pattant, és kiléptek a kapun, és hál 'Istennek jelen esetben nem történt tragédia. Minden jó, ha a vége jó!:)

A napokban kaptam egy telefonhívást, miszerint épp kitettek egy autóból egy agárszerű kutyát. Gondoltam gyorsan elszaladok érte, hiszen nem messze tőlünk Csomádon történt az eset, amúgy is a meglévő kutyáim létszáma 41... Nem szeretem a páratlan számokat, úgyhogy gondoltam legyen inkább 42!:) A bejelentő elmondása szerint az ott élő emberek dobálják a kutyát, hogy elriogassák a portájuktól. A helyszínre érve nem sok keresgélés után meg is találtuk az utcában fel-alá rohangáló leginkább a bicikliző gyerekek társaságát kereső kutyát. Az agárszerűségről csak a kutya soványsága tanúskodott, amúgy semmi köze sincs ehhez a fajtához, amiért is reménykedtem benne, hogy az Agár fajtamentők segítségemre lesznek sorsának további alakulásában. Mit volt mit tennem, Meggyessel közösen próbáltuk becserkelni a kutyát, hogy betegyük az autóba, és hazavigyük, ha már egyszer eljöttünk érte. Sajnos a dolog nem volt egyszerű, hiszen a kutya nagyon félt bármely emberi közeledéstől, a nyakörv rárakása egyszerűen lehetetlen volt, mivel nem hagyta magát, még szinte megérinteni sem. Meggyes szakavatottságának, rutinjának köszönhetően sokadik próbálkozásra a pórázból hurkot kialakítva sikerült a nyakára dobni. Ezután egy technikás fogással már bent is volt a kutya az autóban egy szállítóbokszban. Miután hazaértünk, akkor lettem gondban, hová is tegyen új szerzeményemet, hiszen az elkülönítő kennelben Rénó a Németjuhász kan kutya időzik egyelőre ivartalanítás nélkül... Luna az új kutyus, tudniilik Lunának neveztük el, éppen tüzelt, úgyhogy a párosítás nem volt célravezető. Ezért Lunát egy másik elkülönítő kennelbe tettem, ahol csak öreg kutyák laknak jelenleg. Mit ne mondjak furmányos kis agyával 10 percen belül kiásta magát, és az első kennelnél termett vacsira jelentkezve. Úgyhogy elvegyült a többiek között minden probléma nélkül. Ezúton is várja örökbefogadóját.

Annak és rendje-módja szerint a várt időpontban új gidacsalád született Állatotthonunkban. Végül is a kecskék nem igazán foglalkoznak azzal, ha netán ott vagyok éppen, és ha netán gond van, természetesnek veszik ha segítek. Sajnos a tavalyi évben ez pont így volt, mert hogy Piroska kecskémnél sajnos problémák adódtak a gida kijövetelénél, mivel farfekvéses volt. Az állatorvosoktól ellesett fogások alapján szerencsésen megoldottuk a szülés kimenetelét, sikerült megfordítani a gidát, és ezek után Piroskánál úgy érzem, hogy tök természetes neki ha bábáskodom az ellésénél. Most hál'Istennek teljesen simán, probléma mentesen oldotta meg az ellést egyedül.

Egy csodálatos hétvégén vagyunk túl, végül is szinte minden napom csodálatos, hiszen megadatott nekem a sorstól, hogy abban a világban élhetek, amely sokszor göröngyös úton halad, melyet már gyermekkoromban megálmodtam. Ez a hétvége attól volt csodálatos, hogy rengeteg olyan ember jött el a meghirdetett legelőtakarításra, kik hisznek bennem, méltónak tartanak a barátságukra és a szeretetükre. Úgy gondolom a mai világban ez igen csodálatos érzés, és egy biztos ami közös bennünk, az állatok szeretete, védelme és tisztelete. Nagyon jóleső érzés volt, hogy 10 óra körül csak azt láttam, hogy jönnek, csak jönnek az emberek, lapáttal, gereblyével, gyerekekkel, kutyákkal, sokukban régi és új ismerősöket fedeztem fel, jelenlétükkel biztosítva, nem feledtek el bennünket. Volt aki Dunaújvárosból vonattal jött gyermekével, csak azért, hogy segíthessen. A Daewoosok csapatából is (kikre sokszor és szeretettel gondolok) eljött egy fiatal pár, itt volt Ági, még egy Biotint is hozott Barbinak. Itt volt Meggyes is, aki direkt úgy vett ki szabadnapot, hogy itt lehessen, itt volt Adrikám Szilaj tolmácsa, elkísérte kolléganője, szomszédja, akinek kedves lányától kikötőszárat, és patatisztítót kaptak lovaim. Ezen a napon látogatott meg Benkő Péter színművész is, kihez évek óta barátág fűz, mely a lovak szeretetéből fakad. Nem is tudom sorolni végül is, hiszen oly sokan voltunk, és az én szívem csordultig volt szeretettel irántuk! Kihasználtam a napot a "semmittevésre" bőrkeményedéses tenyeremet nem szaporítottam még többel, csak gyönyörködtem bennük, ahogy önfeledten gereblyézték, és lapátolták a kupacokat, melyek végeláthatatlannak tűntek, pici gyerekek a felnőttekkel együtt. A Facebookra feltett képeken is szemet gyönyörködtetőek! Az ilyen, és ehhez hasonló napok tudatosítják bennem az érzést, hogy márpedig vannak jó emberek is a Földön, annak ellenére, hogy az elmúlt években már egyre kevésbé hittem ebben, csak meg kellene találni egymást, és az érzés, hogy vannak ilyen emberek akik hittel és szeretettel gondolnak ránk, erőt ad ahhoz, hogy ne adjuk fel elhivatottságunkat az állatokért, hiszen egyre több ember szívében ott van a Bottyán Equus Ló és Kutyaotthon létezése. Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy itt voltatok, megtiszteltetek munkátokkal, és csak reménykedni tudok benne, hogy lesznek még ilyen csodálatos napjaink.