Egy csavargó Labrador története.
Egyik nap hazafelé jövet megálltam szőlőt venni egy út menti árusnál. Fékcsikorgásra lettem figyelmes, egy Labrador szambázott az út közepén, több autót is megállásra kényszerítve. A frász jött rám, hogy itt a szemem láttára mindjárt elütik, ezért utána vettettem magam, és a bolhanyakörvénél fogva el is kaptam. Mert hogy csak az volt rajta. Miután elhagytuk az úttestet, körbenéztem, reménykedve abban, hogy valahol ott a gazdája is, és ő is pont szőlőt vesz. De sajnos nem volt ott... Az egyik árus elmondása alapján reggel óta itt rohangál a környéken, és fogalmuk sincs, hogy kié. Miután a szemem láttára többször is majdnem elütötték, nem volt kétséges, a helyszínen való némi időzés után, hogy hazaviszem. Szép, ápolt kutyus volt, gondoltam biztos előbb-utóbb keresik majd. Első utam hazafelé Erdélyi Doktor volt, hogy megnézessem van e benne chip. ÉS VOLT!!!!! :) Egy órán belül jött is érte a gazdája. És nagy volt az öröm, mikor megtalálták egymást. Mi ebből a történetből a tanulság? Ha minden kutyatulajdonos venné a fáradságot, és bechippeztetné a kutyáját, akkor lényegesen kevesebb kevesebb kutyának kéne a menhelyeken élnie, csak azért mert elveszett.

Örökbefogadói nap Őrbottyánban.
A nem régen alakult Léleklánc Alapítvány szervezésében örökbefogadói nap volt az elmúlt hétvégén Őrbottyánban. Sajnos igen csekély volt az érdeklődés, de jó kezdeményezésnek tartom, reménykedve benne, hogy a legközelebbi sikeresebb lesz. Épp, hogy kipakoltuk, odajött hozzám egy hölgy, kivel az elmúlt napokban már beszéltem a közértben egy kölyök kutyussal kapcsolatban, akit az erdőben talált, de elmondása szerint nem tudja megtartani, hiszen már van otthon három kutyája, és anyagilag ez igen megterhelő a családnak, és ezzel a lendülettel át is adta a kutyát nekem. Hát ez jó, gondoltam magamban... idejöttünk, hogy örökbefogadót találjunk kutyáinknak, és a végén mi fogadtunk örökbe egyet.... :) Ezt a gondolatot elhesegetve, el kezdtem simogatni új szerzeményemet, ki ezt a gesztust örömmel fogadta tőlem, és lassan a bizalmába fogadott. Mondhatom egy nagyon szép kis keverék kutyust ismertem meg benne, kinek felmenői között Spániel, vagy Szetter kutyus lehetett. Épp, hogy ezt végig gondoltam, egy két gyerekes család vette felénk az irányt. A két kislány csirregve örömködött, talán nálunk megtalálják az igaz barátot egy kutyus személyében. Választék volt bőven, de nekik az ölemben lapító kis fekete szőrmókon akadt meg a szemük. A szülők is egyetértettek a lányok választásával, és az örökbefogadáshoz szükséges okmányokkal, melyek elkészítését Dr. Erdélyi Gábor jelenléte megkönnyített (chip, kombi oltás, stb...) boldogan távoztak új kutyacsaládtagjukkal.

11111111111fnap4.JPG

11111111111fnap3.JPG

11111111111fnap2.JPG

11111111111fnap.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr934807093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.