Kombi, az új kutyánk

2012.07.09. 21:23

Az elmúlt hét is bővelkedett eseményekben, úgyhogy nem panaszkodhatom, hogy unatkoztam volna. Lettek új cicák, persze mindegyik macskainfluenzás, úgyhogy már meg is ismerkedtek Erdélyi doki rendelőjével, és persze Vele is. Egy kutyussal is szaporodott a létszám,

akit el is neveztünk gyorsan Kombinak, mert úgy gondolom, róla soha nem mondhatjuk majd el, hogy szélte, hossza egy. Ha meglátjátok a fotóit, talán nem is csodálkoztok, hogy ezt a nevet adtuk neki. A jó emberek, akik rátaláltak kóborlása közepedte nem tudták megtartani, vagy nem akarták, mivel készülnek Amerikába. Végül is Kombi nagyon cuki kutyi, úgyhogy remélem mihamarabb örökbe tudjuk majd adni. Persze előbb átesik az ivartalanításon, chipezésen, bebiztosítva, hogy ne születhessenek kisKombik, akik úgy látom már lassan elözönlik az egész világot. Édes Istenem, hát ilyen kevesen értik meg az ivartalanítás fontosságát, ami által megakadályozhatjuk a meg nem született kis élőlények szenvedését, szomorú sorsát, hogy ne kelljen őket elaltatni születésük után, csak mert nem kellenek senkinek? Én a magam részéről abban hiszek, hogy minden életképes élőlénynek joga van az élethez ha már egyszer megszületett, és senkinek nincs joga elvenni az életüket. Egy tejipari cég dolgozói közül pár órás önkéntes munkájukkal segítettek a leendő kutyakennel helyének kialakításában, melyet ezúton is nagyon köszönök Nekik! Reménykedem benne, hogy a hétvégén is lesznek segítőink majd.:)

akombi.JPG

akombi02.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr844638737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.