Megint egy új kutya

2012.04.29. 20:11

A napokban kaptam egy telefonhívást, miszerint épp kitettek egy autóból egy agárszerű kutyát. Gondoltam gyorsan elszaladok érte, hiszen nem messze tőlünk Csomádon történt az eset, amúgy is a meglévő kutyáim létszáma 41... Nem szeretem a páratlan számokat, úgyhogy gondoltam legyen inkább 42!:) A bejelentő elmondása szerint az ott élő emberek dobálják a kutyát, hogy elriogassák a portájuktól. A helyszínre érve nem sok keresgélés után meg is találtuk az utcában fel-alá rohangáló leginkább a bicikliző gyerekek társaságát kereső kutyát. Az agárszerűségről csak a kutya soványsága tanúskodott, amúgy semmi köze sincs ehhez a fajtához, amiért is reménykedtem benne, hogy az Agár fajtamentők segítségemre lesznek sorsának további alakulásában. Mit volt mit tennem, Meggyessel közösen próbáltuk becserkelni a kutyát, hogy betegyük az autóba, és hazavigyük, ha már egyszer eljöttünk érte. Sajnos a dolog nem volt egyszerű, hiszen a kutya nagyon félt bármely emberi közeledéstől, a nyakörv rárakása egyszerűen lehetetlen volt, mivel nem hagyta magát, még szinte megérinteni sem. Meggyes szakavatottságának, rutinjának köszönhetően sokadik próbálkozásra a pórázból hurkot kialakítva sikerült a nyakára dobni. Ezután egy technikás fogással már bent is volt a kutya az autóban egy szállítóbokszban. Miután hazaértünk, akkor lettem gondban, hová is tegyen új szerzeményemet, hiszen az elkülönítő kennelben Rénó a Németjuhász kan kutya időzik egyelőre ivartalanítás nélkül... Luna az új kutyus, tudniilik Lunának neveztük el, éppen tüzelt, úgyhogy a párosítás nem volt célravezető. Ezért Lunát egy másik elkülönítő kennelbe tettem, ahol csak öreg kutyák laknak jelenleg. Mit ne mondjak furmányos kis agyával 10 percen belül kiásta magát, és az első kennelnél termett vacsira jelentkezve. Úgyhogy elvegyült a többiek között minden probléma nélkül. Ezúton is várja örökbefogadóját.

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr704479773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.