Ma olyan sz.r napon van, és sokszor olyan jól esik kiírni magamból a dolgokat. Hazajött Meggy, (NA NEHOGY AZT GONDOLJÁTOK, HOGY ETTŐL VAN SZ.R NAPOM!!!!) úgy érzem, minden olyan kilátástalan, tele vagyok gondokkal, lelkiismeret furdalásom van, hiszen olyan sok bejelentést kapok lovakkal, illetve kutyákkal kapcsolatban, és sokszor nem tudok segíteni, pedig annyira szeretnék! Nagyon bánt, hogy nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy majd' 20 évvel ezelőtt elköteleztem magam, akkor még úgy gondolva, hogy megváltom a világot. De hamar rá kellett jönnöm, képtelen vagyok rá, nem tudom megváltoztatni az emberek hozzáállását az állatokhoz, és ezért néha olyan egyedül érzem magam abban amit csinálok. Végül is nem panaszkodhatom, mert az elmúlt időszakban oly sok jó embert ismertem meg, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, és sok mindenben igyekeznek segíteni állatotthonunk lakóinak. Na mindegy, majd csak lesz valahogy! Visszatérve Meggyre, sokat beszélgettünk új munkájáról, melyben kívánom, hogy megtalálja számítását, és hitét, mert az van neki. Várom a hétvégét, mert akkor újból hazajön, és ott folytatjuk eszmecserénket, ahol abbahagytuk. Este 10 órakor megszólalt a telefonom, és a kedves bemutatkozás után az úriember elpanaszolta miért is hívott ilyen késői órán. Taxis barátunk (merthogy Ő egy taxis) boldogan konstatálta, hogy végre valahára elért valakit a sok-sok kutyás menhely közül... Szeme láttára raktak ki egy kutyát a forgalmas autóúton, egy új fekete kombi Mercedesből. Első kérdésem az volt fölírta e a rendszámát annak a rohadéknak?! De sajnos nem tette, mert Ő maga is megdöbbent a látottakon, és csak a kutya biztonsága volt fontos számára. És egyszer csak ott feküdt a kutya  a lábánál a földön, és azt se tudta, akkor most hogyan tovább? Elmondása alapján hívta Édesapját, keressen menhelyeket az interneten S.O.S.-ben, így jöttünk a képbe mi is. Miután fölfogtam a kérdést, hogy be tudunk e fogadni egy 5 év körüli hatalmas kan Németjuhász kutyát, máris jött a másik gondolat, hogy hova is helyezem el, hiszen nincs üres kennelem.... Vagy hogy egyáltalán hogy fog viselkedni a többiekkel, hiszen nem ivartalanított. De ahogy elmondta a történteket, olyan jól esett hallani, hogy vannak ilyen emberek is, hogy képtelen voltam nemet mondani neki. 15 percen belül itt állt a kapuban egy nagy autó, méretben hozzáillő nagydarab férfi, aki ránézésre, kinézetre igen kemény fizimiskát mutatott, kenyérre kenhető vaj szívvel, no és persze méreteiben az előzőekben elmondottakhoz hasonló csodaszép nagy termetű Németjuhász kutya. Taxisom elmondta, hazavinné, de otthon Őt nap, mint nap egy három éves Staffordshire Terrier kan várja, úgyhogy nem meri bevállalni, hogy hazavigye hozzá. Megértettem Őt, nyakörvet tettem a kutya nyakára, akit Rénónak neveztünk el, búcsút vettem a vajszívű embertől, és bevittem új szerzeményemet a kertbe, és azon töprengtem, hova is szállásoljam el éjszakára, mert hogy már nagyon késő olt, és nem tudtam, hogy fog reagálni a többi kutya közeledésére sötétben. Úgy döntöttünk Meggyes javaslatára, hogy első éjszakáját a lómentő buszban tölti. Így is lett, másnap reggel bemutattuk őt a többieknek, és a délelőtt folyamán kiderült, hogy egy nagyon kedves, szófogadó, jól nevelt, minden összetűzést kerülő, gyönyörű Németjuhász ő. Ezúton is várom örökbefogadóját, hátha valaki pont rá várt. :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr624449075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.