Gondolom sem Szilajt sem Bravót nem kell bemutatnom nektek. Azért egy pár szóban mégis emlékeztetlek benneteket. Szilaj a földhöz fagyott csikó ki megmentése óta gyönyörű "kamasz" lóvá cseperedett ki olykor-olykor pillangónak képzeli magát. Fájós patája ellenére többször van a levegőben játék gyanánt mint a földön. Bravó Hatvan és Hort közötti horror tanyáról mentett kis termetű csődör, aki immár paripa ki igen agresszívan viselkedett társaival, korra, nemre való tekintet nélkül. Bravó viselkedéséről a lovakkal előző írásaimban beszámoltam, miután két öreg kancát súlyosan bántalmazott, kivettem a ménesből és az elkülönítő karámban tettem. Végül is nem maradt egyedül, hiszen a mellette lévő nagy karámban Szilaj búslakodott Orsi hiánya miatt. Napokig szemlélgették, méricskélték egymást, míg nem Szilaj egyre közelebb ment az őket elválasztó karámhoz, hogy közelebbről szemügyre vegye Bravó morcos pofáját. A karámrudak között szagoltak össze, minek a vége az lett, hogy Bravó lesunyított füllel elüldözte őt, mondván nincsen rajta semmi bámulni való. De Szilajt nem abból a fából faragták, hogy bármit is egykönnyen feladjon úgyhogy egyre többször jelezte Bravó felé, hogy Ő bizony a barátságát szeretné felajánlani neki. Ami nekem természetes volt, hiszen Szilaj mindenkit a barátjának tekint, legyen az ember vagy állat. Ahogy teltek a napok ismerkedésük egyre szelídebbé vált és én úgy gondoltam, megpróbáljuk őket egy karámba tenni. Így is tettünk, és lélegzet visszafojtva vártuk a két ló testközeli kapcsolatának alakulását. A szokásos nyakhajlításos (tudjátok amikor olyan gyönyörűek) ki vagy te, ki vagyok én összeszaglás után, no persze azt hozzáfűzöm ezerszer eljátszották a karám szélén. De azért ez így más volt, testközelben. Nem tudom mit kommunikáltak egymással, ki kinek mit mondott, mi késztette Bravót egy barátság elfogadására. De úgy gondolom, ez örökre az ő titkuk marad, hisz már annyi mindent elvettünk tőlük emberek, ki így ki úgy, a lelkük, az érzéseik egymás iránt, hogy mit miért tesznek, maradjon az ő titkuk. Az egymás körbemustrálgatása után elejét vette egy laza fogócskázás, csak úgy fenntartással, fenékemelgetéssel, páros lábbal rugdosva, de vigyázva arra, a rúgás ne érjen célba. Mit ne mondjak, száj tátva álltunk a karámba a legrosszabbra felkészülve, Szilaj mentésére. Ahogy a percek teltek láttam rajtuk, az első pillanatok heve egyre lanyhult, és átváltott szelíd békés játékká. Jó volt mindezt látni, jó volt ott lenni velük, de a titkuk meg marad nekik és ez így a jó!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr593745031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.