Nem is kezdődhetett volna szebben a nap, mint ahogy kezdődött. Egyszer csak nyerített a telefonom, mert hogy az én telefonom csengőhangja lónyerítés. Felvettem és beleszólt egy hang, érdeklődött megvannak e még a kiskutyák, melyeket hírdetünk, hogy örökbefogadót keresnek. Hát mit ne mondjak, zene volt füleimnek! A kutyacsalád, kikről már beszámoltam előző írásaimban, kik összesen öten vannak, plusz az anyukájuk. Azt feleltem igennnn!!! Mire ő kérdezte, fiúk e, vagy lányok? Én mondtam, mind kislány. Ő: síri csend..."az baj, mert akkor még fontolóra veszi a család a dolgot." Én mondtam, hogy segítek az ivartalanításban, és mindenben, amiben egy menhelyről kikerült kutyának csak lehet. Ő: csend..... "köszönöm szépen, majd még meggondoljuk..." Tehát ebből a beszélgetésből leszűrtem, hogy nem jönnek kiskutyáért. De! Körülbelül fél óra múlva csöngettek, és első pillanatban rögtön felmértem egy egész család áll a menhely kapujában. Apuka, Anyuka, Gyerek, Nagymama. Én kérdeztem miben segítehetek, mirő ők: "jöttünk a kiskutyákat megnézni." Perceken belül kiválasztották a számukra legcukibbnak vélt kutyát, körbe szeretgette az egész család, és én éreztem, hogy szerető emberek közé fog kerülni. Megbeszéltük az ilyenkor megbeszélni valókat, és ők boldogan vitték az új kutyusukat. Ilyenkor egy kicsit vegyes érzelmekkel intek búcsút az örökbeadott kutyáknak, vagy éppen lónak, reménykedve abban, hogy felelősségteljes gazdákhoz kerülnek védenceim. Igyekszem sorsukat nyomon követni, eddig hál' Istennek nem csalatkoztam! Most így utólag nagyon sajnálom, hogy nem csináltam róluk fotót, de olyan szinten megleptek, hogy mégis eljöttek kiskutyáért, hogy teljesen kiment a fejemből. De igéretet kaptam, hogy még visszajönnek, és akkor majd bepótolom!:) De akkor is rossz érzés kiadni őket, de tudomásul kell vennem, hogy vannak határok, amiket meg kell húznom fennmaradásunk érdekében. Úgyis mindig jön egy másik, akin segítenünk kell, kinek szeretnénk esélyt adni a hozzájuk méltó életre.

Elütött kutyusom szépen gyógyulgat, ma egy pár lépést sétáltunk is, de nagyon hamar vissza szeretett volna menni a puha paplanjára. Reggel mikor a gyógyszerét imádkoztam belé, igyekezetemért egy gyenge kis farkcsóválás volt a jutalom. Több kört is tettem annak érdekében, hogy megtaláljam gazdáját, de egyelőre sikertelenül. Nem adom fel, holnap kiplakátolom a fotójával a baleset környékét. Ja, és még mielőtt el nem felejtem, Gyálról jött két hölyg hozzánk, hogy az interneten feltett hírdetés alapján reménykedtek benne, hogy az ő elveszett kutyájuk gyógyulgat állatotthonunkban. Hát sajna nem az övéké volt, na nem baj még úgyis nagyon beteg, mire felgyógyul meg lesz a gazdija!!!!

Úgy legyen!:)

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr333517692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.