Megint elmúlt a hétvége, persze eseményekben gazdagon. A látogatók között üdvözölhettem Vadon Janit és kedves családját. Látogatásuk célja időről-időre örökbefogadott lovacskájuk meglátogatása. János és kislánya választása Szilajra esett, talán Szilaj szomorú sorsa volt a választás oka. Szerencséjük volt, mert a lovak egy része (köztük Szilaj is) ezen a hétvégén bent voltak az istállóban, mert megkapták az ezidőtájban esedékes Resequin vakcinájukat. A lényeg, a lényeg testközelben szeretgethették, simogathatták névlegesen örökbefogadott pacijukat. Jóleső érzéssel néztem a családot, ahogy egyik bokszról a másikra járták az istállót elhalmozva a lovakat szeretetükkel és persze a részükre hozott répával. Jani hírét vette egyre szaporodó kutyafalkámnak, így ők sem maradtak ki az adományozásból. Vadon Virág a kislányuk, (muszáj voltam kiírni a teljes nevét Virágnak, mert annyira tetszik!!!:)) ) Ilyet! :) Vadon Virág, nagyon jóóó:)  Tehát Virág, még egy kicsit bizonytalanul közelíti meg a lovakat, de korát meghazudtoló viselkedéséből, beszédjéből érzem a belőle áradó szeretetet az állatok iránt, melyet úgy érzem otthonról hozott.:) Nagyon jót beszélgettünk Janival és kedves feleségével, (na nem a Class Fm-ről,) erről is, arról is, az élet folyásáról.

Beszélgetésünk során megtudtam Jani igen nagy csodálója a váraknak, és ha ideje engedi be is veszi őket.:) Ebből a szempontból rokonlelkek vagyunk, hiszen engem is elvarázsol és időben visszarepít a várak, vagy ódon épületek látványa. Azon gondolkodom, vajon milyenek voltak azok az emberek, akik azok között a falak között éltek…? Vajon szebb volt akkor a világ…? Vajon boldogabbak voltak akkor az emberek…? Ezek olyan titokzatos dolgok számomra, mint egy egy öreg lovam gyönyörű szép szeme.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://equusmenhely.blog.hu/api/trackback/id/tr313398782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.